[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Rekord összegben vásároltak üdülési csekket a munkáltatók

MTI|2010. 06. 03., 11:08|Utolsó módosítás:2010. 06. 03., 11:10|

Rekord mennyiségű kedvezményes üdülési csekket vásároltak a hazai munkáltatók, és használtak fel a munkavállalók eddig: az év első öt hónapjában több mint 31 milliárd forint összegű üdülési csekk került közel 700 ezer munkavállalóhoz, hozzátartozóikhoz, illetve szociálisan hátrányos helyzetben élőkhöz.

JÁTSSZ ONLINE!

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) csütörtöki közleménye szerint az elmúlt év hasonló időszakához képesti több mint 8 százalékos emelkedés a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány szociális párbeszédének köszönhető.Szerencsére nem igazolódott be azon pesszimista szakemberek prognózisa, amely a gazdasági válságra, illetve az adókedvezmény csökkenésére hivatkozva jelezte az üdülési csekk népszerűségének visszaesését - áll a közleményben.

A belföldi turisztikai szolgáltatók üdülési csekkel realizált bevétele szintén rekordot mutat, hisz az előző év hasonló időszakához képest 13 százalékkal nőtt a felhasznált üdülési csekkek összege. Továbbra is a szálláshelyhez kötődően használják legtöbben üdülési csekkjeiket, majd ezt követi a népszerűségi listán az utazáshoz és a vendéglátáshoz kötődő szolgáltatások köre. Vannak olyan belföldi szolgáltatók, ahol a forgalom 80 százaléka üdülési csekken keresztül valósul meg - teszik hozzá.

Az MNÜA szerint összességében továbbra is a belföldi turizmus motorjának számít az üdülési csekk, hisz sokak számára csak ez teszi lehetővé a pihenést, a kikapcsolódást, a felfrissülést, ugyanakkor több mint nyolcezer magyarországi munkahely létét biztosítja.

[origo] címlapon»

Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Siófokon indul a balatoni nyár Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
    Forrás: AFP Együtt kampányolnak utazási irodák "Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
    Forrás: [origo] utazás Rovinj nem csak szép, de pörgős is Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
    Forrás: AFP A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
    Forrás: AFP/Joseph Eid A hideg sem ronthatja el a húsvétot Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
    Forrás: MTI/H. Szabó Sándor Összefognak a vendégekért a Balatonnál Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
    Forrás: AFP Tavaszi fesztiválok őrülete Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok.  Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
    Forrás: AFP/Calle Montes Milánóban nem lehet unatkozni A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
    Forrás: MTI/Féner Tamás Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén! A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
Főzőlap AEG HK 654400 XB- egyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129 900 Ft

Utazás

Siófokon indul a balatoni nyár

Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.