Sztárséf főz majd az orosz űrhotel utasaira

Vágólapra másolva!
Egy oroszországi űripari vállalat ambiciózus tervet tett közzé arról, hogy űrhotelt állít pályára a tehetős űrturistáknak. A szálloda a tervek szerint 2016-ban fogadhat vendégeket először.
Vágólapra másolva!

Az Orbital Technologies nevű vállalat, az űrhotel tervezője szerint az eszköz négy kényelmes szobából áll majd és nagyméretű ablakokat szerelnek majd rá a minél tökéletesebb kilátás miatt. Az űrhotel a tervek szerint 2016-ban állhat Föld körüli pályára.

Az űrturistákat Szojuz űrhajók szállítják majd az űrszállodába, amelyek megegyeznek a Nemzetközi Űrállomáshoz rendszeresen járó űrhajókkal. A moszkvai központú cég ugyanakkor még nem közölte, hogy milyen módon és főleg milyen forrásból építik majd meg az űrhajót. A cég ugyanakkor azt az Energia nevű orosz állami vállalatot jelölte meg fő partnereként, amely már korábban is épített űreszközöket, köztük a Szojuz és a progressz űrhajókat.

Forrás: Orbital Technologies

Amíg az űrhotel elkészül, a tehetős űrturistáknak meg kell elégedniük az űrállomás bizonyos moduljaival, amelyek meglehetősen szűkösek és ráadásul az űrturistáknak is dolgozniuk kell a fedélzeten. Az új űrhotel ennél jóval nagyobb kényelmet biztosít majd a vendégeknek.

Az űrhotel belülről egyáltalán nem emlékeztet majd az űrállomás belsejére, kényelmes berendezéssel és nagy panorámaablakokkal szerelik majd fel. A szállodát egyébként nemcsak a gazdag űrturistáknak szánják, hanem olyan magáncégek is igénybe vehetik, amelyek kutatótevékenységet, vagy űrkísérleteket szeretnének folytatni. Az első modul négy kabinnal rendelkezik majd, ahol hét személy elhelyezésére lesz lehetőség.

Forrás: Orbital Technologies

Egyelőre még nem tudhat, mennyi pénzbe kerül egy hét az űrszállóban. Az étkezés kevésbé lesz szigorú, mint a hivatásos űrhajósoknál, minden vendég kiválaszthatja előre, hogy mit szeretne fogyasztani az űrben. A tervek szerint sztárséfeket alkalmaznak majd, hogy elkészítsék az egyéni igények szerint összeállított menüket.

Forrás: Orbital Technologies

Az űrhotel építését orosz és amerikai üzletemberek finanszíroznák, a befektetett összeg több százmillió dollárra rúg majd. Korábban egyébként már több űrhotel terve is napvilágot látott: 2009-ben például a the Galactic Suite Space Resort barecelonai tervezői azt állították, hogy az első vendégeket már 2012-ben fogadhatja az űrjármű. 2007-ben pedig egy tesztjármű, a Genesis II: hajtott végre sikeres repülést, amit szintén egy hasonló űrszálloda alapjának tekintettek - írja a BBC.