Börtönbe megy a célállomást is eltévesztő tökrészeg pilóta

Vágólapra másolva!
Fél év börtönre ítélte egy londoni bíróság az amerikai Delta légitársaság egyik pilótáját, aki olyan részegen jelentkezett szolgálatra a londoni Heathrow repülőtéren, hogy azt sem tudta, hova is kellene repülnie.
Vágólapra másolva!

A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - hétfői beszámolója szerint a 48 éves, bostoni illetőségű George La Perle első tisztként szolgált volna a Boeing 767-esen, amelyen 241 utas várta az indulást, de amikor megjelent a kapunál, úgy bűzlött az alkoholtól, hogy a biztonsági személyzet feltartóztatta és kihívta a rendőrséget.

Kihallgatása során kiderült, hogy La Perle még azt is elfelejtette, hova lenne az út. Közölte a rendőrökkel, hogy szerinte New Yorkba kellene repülnie, jóllehet az úti cél valójában Detroit volt.

A laboratóriumi vizsgálat kimutatta, hogy az első tiszt véralkoholszintje négyszeresen haladta meg a pilóták esetében még eltűrt felső határértéket.

Az ügyben eljáró londoni bíróság hat hónapra küldte rács mögé a részeg pilótát. A bíró a meglehetősen súlyos ítéletet azzal indokolta, hogy ha La Perle akkori állapotában elindul a repülőgéppel, annak "katasztrofális következményei lehettek volna".