Forradalom a repülésben: itt a hibrid léghajó

2011.02.09. 13:48

Ha a léghajó szót halljuk, sokunknak a régi korok lomha, elavult, ráadásul veszélyes repülőeszközei jutnak eszünkbe. Egy újfajta megoldással működő hibrid léghajó forradalmasíthatja a 21. századi légi közlekedést.

A különbség radikális - mondja Michael Stewart, az új légi járművet, a SkyLinert tervező brit World SkyCat Ltd. ügyvezető igazgatója. A szerkezet tulajdonképpen a repülőgép és a léghajó keveréke, ez hozta az igazi áttörést - tette hozzá.

A járműben egyesítették a hélium felhajtóerejét a repülőgépek alakjának felhajtóerejével. A rétegelt váz mindkét oldalán egy hajtóművet helyeztek el, amelyek alacsony sebességnél és a leszállásoknál segítenek a manőverezésben. A SkyLiner leszállásához nem kell a földi személyzet segítsége sem, mint a korábban ismert léghajóknál. A jármű a helyből felszálló Harrier vadászgépekhez hasonló rendszerrel rendelkezik, így leszálláskor nincs szüksége kifutópályára, ráadásul mindezt akár 200 tonnás teherrel együtt is képes megtenni. A cég néhány évvel ezelőtt már tesztelt egy hasonló léghajót, de a mostani modellel az a cél, hogy az 50 tonnás teherbírást feltornásszák akár 1000 tonnára is.

A jármű fejlesztése ugyanakkor sokkal többe kerül, mint kevésbé korszerű elődjeié: egy hagyományos léghajó megépítése dollármilliókba kerül, a hibrid léghajóé százmillió dolláros tétel.

Az ügyvezetőt és cégét az sem riasztja el, hogy egy rivális brit cég már megrendelést is kapott egy hasonló jármű leszállítására, mégpedig nem mástól, mint az amerikai hadsereget is ellátó Northrop Grumman cégtől. Az 517 millió dollárba kerülő eszköz hosszabb, mint egy futballpálya, és nagy magasságban repülve felderítő tevékenységet végez majd Afganisztánban az amerikai csapatok számára.

Stewart szerint ezeket a hibrid léghajókat más területen sokkal jobban ki lehet majd használni. A léghajókban rejlő legnagyobb lehetőség a teherszállítás területén van. A hibrid léghajó hatékony riválisa lehet például egy Boeing 747-esnek a hagyományos áruk szállítása terén, de a speciális áruk szállításában egyeduralkodó lehet. Humanitárius akciókban vagy például távoli, elhagyatott helyeken meglévő ásványkincsek kitermelésében lehetne használni - véli a tervező cég vezetője.

A hibrid léghajó üzemeltetési költsége 50 tonnás rakomány esetén sem túlságosan magas: 1500 dollárba kerül óránként az üzemanyag, a személyzet és a karbantartás.

KAPCSOLÓDÓ CIKK