A legjobb babakocsis túraútvonalak

2011.05.09. 19:01

Egy lelkes anyuka kezdeményezésére ma már az egész ország területén lehet válogatni babakocsival is végigjárható kiránduló utak között. Könnyű séták és bevállalósabb túrák is szerepelnek a gyűjteményben azok számára, akik sport-babakocsi hiányában akár egy hagyományos városi cirkálóval is hajlandóak lennének elindulni, csak hogy végre friss levegőt szívjanak.

Szülés után a 7-8. hónapban a legtöbb kismama legszívesebben felpakolna, és végre kiszabadulna a négy fal közül. Ám elindulni csak kevesen mernek, mert attól tartanak, hogy felborul a gyerek megszokott napi ritmusa. A szakértők szerint, erre valóban van esély, ám ez a kis ritmuszavar nincs különösebb hatással a gyerekre, ráadásul a rend egy-két napon belül teljesen visszaáll. A rövid, maximum másfél órás séták - megfelelő előkészülettel - tehát nyugodtan bevállalhatók. Érdemes azonban úgy választani úti célt, hogy az egy egyórás autóútnál ne legyen messzebb a lakóhelyünktől. Van még néhány praktika ezen kívül is.

Tapasztalt babakocsis túrázók szerint

A babakocsin kívül több okból is érdemes más hordozóeszközt magunkkal vinni. Ha a gyerek elmúlt már féléves, akkor neki elég unalmas egész nap a kocsiban ülve nézelődni. A járó babák sem valószínű, hogy végig tudják gyalogolni az utat, tehát ebben az esetben is jól jöhet a háti hordó vagy a kenguru.

Szükség lehet még egy plédre a szoptatáshoz, illetve a kanalazó kicsiknek olyan bébiételre, amit nem kell melegíteni. Ha a gyerek mindenképpen igényli a meleg ételt, akkor egy termosz forró vízzel minden megoldható.

Babakocsis túraútvonalak egyébként az ország minden részén megtalálhatók, és általában azt is jelzik, hogy azok milyen nehézségűek. Jó hír, hogy túránkat kiválaszthatjuk a felszerelésünktől függően is. A sport babakocsisok természetesen előnyt élveznek a városi cirkálókkal szemben, de a kirandulababa.turistautak.hu oldalon megkülönböztetnek egy "minden kocsival járható" túratípust is.

Túrák a főváros környékén

Budapest környékén csaknem húsz útvonal közül válogathatunk az Apáthy-sziklától a Normafán át a Soroksári Duna ágig. Az elsőként említett Apáthy-szikla az egyik legrövidebb, de annál látványosabb útvonal, melynek végén gyönyörű panorámával ajándékozhatjuk meg magunkat. A 11-es busz végállomásától induló, alig egy kilométeres távot - csekély szintemelkedés mellett- mindenféle babakocsival könnyedén teljesíthetjük. A buszmegállótól javasolt a Görgényi úton haladni, majd balra letérve a zöld jelzést követni.

A budai hegység másik kedvelt útvonala, a Frankhegyi turistaház. Itt visszaindulás előtt egy gyors pelenkázás is megoldható. A túra a Központi Fizikai Kutatóintézet parkolójától indul, ahol szerencsére ingyenesen parkolhatnak az autósok. A túra másfék kilométer hosszan kis szintkülönbséggel, a piros négyszög jelzéssel ellátott jó minőségű földúton vezet. Frankhegyen egy aprócska játszótér is található, aki pedig még bírja energiával, elsétálhat a Piktortégla üregek felé.

Forrás: MTI
A solymári Szarkavár

Kalandosabb 2 és fél kilométer vár a solymári Szarkavár felé igyekvőkre. A Rózsika forrásig (1 km)kellemes, könnyű sétára készülhetünk végig a Paprika patak mentén. A sárga jelzést követve itt-ott kisebb hidakon kelhetünk át. A forrásnál található réttől balra letérve már jelzés nélkül, de a fő csapáson juthatunk el solymári Szarkavárig. Sport babakocsisok megkísérelhetik a 76 méteres szintkülönbséget, a másoknak inkább a kengurut ajánljuk a "mászáshoz". Az autósoknak a solymári benzinkút mellett található parkolót ajánljuk.

Akik nem bánják a kavicsos és a füves terepet, felkereshetik a gödöllői Erzsébet-park és Kastélypark környékét, ahol néhány rövidebb szakaszokból akár egy 3-4 kilométeres séta is összeállítható. A látnivalók között a Gödöllői kastély, az Erzsébet emlékmű és a Kálvária, Sziklacsoport szerepel.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
A gödöllői Grassalkovich-kastély

Balatoni kalandok

A Szent-György hegy egy alig egy kilométeres túrával letudható.a Balaton-felvidék második legjelentősebb tanúhegyének csúcsára vezető út, széles, jó minőségű, részben betonozott, ami nagyban segíti a haladást, viszont egyes szakaszokon elég meredek.

Forrás: wikimedia common
A Szent György-hegy

Szigligeten hasonló meredek szakaszokkal tűzdelt kalandos túrára készülhetnek a családok. Az összes szintemelkedés viszont nem vészes, alig 80 méter. A túra első felében az Esterházy kastély is megcsodálható, itt az autósok le is parkolhatnak. A túra második felében a Kisfaludy és a Kossuth Lajos utca közbeiktatásával egészen a Szigligeti várig felsétálhatunk. A várhoz vezető szakaszon köves, murvás úttal kell számolni, viszont a vár aljában egy kisebb kávézó is található, ahol pihenésre és pelenkázásra is van lehetőség. Akik kerülnék az emelkedőket, a kastély elől indulva egy másik útvonalon felkereshetik a Szent Antal pincészetet. Itt is lehet egy borozós pihenőt tartani.

Bátor anyukák sportfelszereléssel megpróbálhatják a Csere-hegyi kilátót. Ide földút vezet, a nagyobb kátyúkat murvával szórták fel, ettől függetlenül nem kell komoly erőpróbával számolni. A felsőörsi parkolóból egy laza fél órás sétával a sárga háromszögjelzést követve tényleg könnyedén teljesíthető a táv. A kilátótól elénk tárul a Bakony, a közeli tópart és a somogyi dombok lankái is kirajzolódnak.

Forrás: MTI/Nagy Lajos
A Cser-hegyi kilátó

Vác: tanösvény az ártéri erdőn keresztül

Három és fél kilométeres, remek fapallón vezető váci ártéri tanösvény az egyik legjobb babakocsis túrák közé tartozik. Kulturális és természeti szépségekben egyaránt látványos, a legegyszerűbb babakocsival és bejárható, van parkoló, de Vácra vonattal is le lehet ugrani. Az első szakasz a Duna parti sétányon kezdődik, aztán a "T" jelzésnél az út leágazik a tanösvény felé. A horgásztó és néhány emlékmű érintésével hamarosan visszaérünk az indulási ponthoz. A túrához az anyukák egyedül szúnyoghálót és szúnyogriasztó krémet ajánlanak.

Egész nap a Bükkben

Kellemes sétát ígér a Hór-völgyi Kőfejtőtől induló hatkilométeres kirándulás, amely a Bükk egyik legszebb völgyében vezet. A körséta a könnyű kategóriában tartozik, enyhe szintemelkedéssel, jól járható murvás úton. Útba esik a Suba-lyuk ősemberbarlang ésaz Oszlai tájház, igaz ez utóbbit csak a Bükki Nemzeti Park engedélyével, illetve egy előzetes egyeztetés után lehet megtekinteni. Nagyobb gyerek esetében megpróbálhatunk egy éjszakát helyben tölteni. A visszajárók jó szívvel ajánlják például az Eger környéki falvakat, mint amilyen a bájos Bogács, vagy az ország legtisztább levegőjű falujának hírében álló Noszvaj.

KAPCSOLÓDÓ CIKK