Megújult néhány balatoni fizetős strand

Vágólapra másolva!
A balatoni településeken a korábbi években megszokottnál kevesebbet, de az idén is jelentős összegeket fordítottak strandfelújításokra, -fejlesztésekre. A fizetős strandok egy részénél maradnak, máshol kisebb mértékben emelkednek az árak.
Vágólapra másolva!

A hétvégén a Balatonnál néhány helyen már megnyitják a fizetős strandok pénztárait is, de a legtöbb helyen még várnak. Ahol nincs pénztár, vagy még nem működik, a strand ott is látogatható.

Nagy strandfejlesztésbe az idén csak néhány település vágott bele, a legnagyobb fejlesztés a siófoki Nagystrandon zajlik. Ott teljesen kicserélik a talaj felső rétegét, gyepszőnyeget, fákat, cserjéket telepítenek, a járdák díszburkolatot kapnak, és korszerűsítik a közműhálózatot. A fejlesztés fontos eleme négy új, UEFA-szabványnak megfelelő strandfoci-, illetve strandröplabdapálya, amelyhez 300 férőhelyes lelátó is készül. A 400 milliós költséggel, felerészben uniós támogatásból zajló munka befejezését a főszezonra tervezik, de a strand május 15-én a tavalyi árakon nyitotta meg kapuit. A Nagystrandon működő Coke Club létesítményeit a július 2-ai nyitásra újítják fel.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Siófok

Balatonföldváron május végén nyitotta meg kapuit a jelentősen felújított, de továbbra is ingyenes Keleti strand. A strand nyugati felén lévő épületcsoport nagy részét elbontották, a megmaradókat felújították. Új, akadálymentes vizesblokkot, öltözőkabinokat építettek, közösségi tereket alakítottak ki, részlegesen megújították a zöldterületet, és új padokat, szabadtéri játékokat, pergolákat, szeméttárolókat telepítettek.

Révfülöpön több mint 20 millió forintot fordított a település saját forrásból a Császtai strandra. A járda és az öntözőrendszer kiépítése mellett felújították a vizesblokkot, padokat, szemeteseket telepítettek, játszóteret alakítottak ki "kalandvárral" és mászófallal, a bejáratokat akadálymentessé tették, továbbá pelenkázót nyitottak. Az újdonságok között van egy hatalmas felfújt műanyag tömlő - a Beach-Blob -, amely vízi katapultként szolgál.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Alsóörs

Alsóörs strandján mintegy 25 millió forintos fejlesztést valósítanak meg önkormányzati forrásból. Ennek legfontosabb eleme egy 320 négyzetméteres gyermeköböl, amely egy 9 méteres torkolaton keresztül kapja a vizet a Balatonból. Az öbölhöz homokozó, pálmafás mediterrán pihenő kapcsolódik. A strandon ingyen lehet internetezni wifi segítségével.

Balatonfűzfőn kötött pályás vízisí beüzemelését tervezik az idei szezonban. A gyenesdiási Lidó strandon erősítették a családbarát jelleget egy kisebb vízi vidámpark kialakításával. Az idei szezontól a keszthelyi Városi strandon is lesz ingyenes internetszolgáltatás wifi segítségével. A szigligeti és a csopaki strandon új játszótéri eszközöket telepítettek, Balatonszepezden pedig felújították a játszótereket.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Zánka

Zánkán, a Gyermek és Ifjúsági Centrum strandján - amely továbbra is ingyen használható - wifihálózattal, tűzrakóhelyekkel bővítették a szolgáltatásokat, és felújították a sportpályákat. Az idei szezonban már a badacsonyi és a badacsonytomaji strandon is lehet ingyen internetezni wifi segítségével, és ingyen használni az értékmegőrző szekrényeket.

Balatonalmádiban a Wesselényi strand szolgáltatásait kerékpárkölcsönzővel bővítették. A budatavai strandon több kisebb felújítás mellett rendbe hozták a jégzajlás miatt megrongálódott partfalat, továbbá pelenkázószobát, kerékpártárolókat alakítottak ki. A szezon igazi újdonsága itt az lesz, hogy a strandolókat viharjelző zászlóval figyelmeztetik a közeledő rossz időre. A sárga, illetve vörös zászló felhúzásakor az egykori viharágyúk mintájára figyelmeztető rakétát lőnek fel.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Balatonalmádi

A legdrágábbnak továbbra is a siófoki Nagystrand számít az ezerforintos főszezoni belépődíjjal, valamint a keszthelyi Városi strand a 990 forintos belépőjegyével, bár egyik helyen sem emelték a tavalyi árakat.

A déli parton sok a szabadstrand, míg a fizetős strandok többségét működtető északi parton a felnőttbelépők ára átlagosan 450-550 forint között alakul. Van, ahol nem emeltek árat, míg Szigligeten 25 százalékkal drágább lett a belépő, így érték el a fizetős strandok balatoni átlagát. Gyenesdiáson 20 százalékos emelésről döntöttek, így 600 forintra emelkedett a felnőttjegy ára, de még vagy féltucatnyi strand növelte 5-10 százalékkal a felnőttbelépők, és ennél valamivel nagyobb arányban a gyermekjegyek árát.