Az oroszok kedvence lett Hévíz
MTI|2012. 01. 26., 13:29|Utolsó módosítás:2012. 01. 26., 13:52|Tavaly először egymilliónál is több vendégéjszakát töltöttek el a turisták Hévízen, miközben nőtt az ott eltöltött idő hossza is. A legtöbben Németországból érkeznek, igaz, onnan egyre kevesebben. Ugrásszerűen nőtt ugyanakkor az orosz, az ukrán és szlovák vendégek száma. 2011-ben 441 millió forintra nőtt a város idegenforgalmiadó-bevétele.
A vidéki települések közül Hévíz lett a leglátogatottabb város 2011-ben - közölte sajtótájékoztatón csütörtökön a város polgármestere. Papp Gábor elmondása szerint a 2009-ben még 727 ezres vendégéjszakaszámot 2010-re közel 999 ezerre növelték, tavaly pedig 1 millió 51 ezerre emelkedett.
Papp Gábor szerint a városnak sikerült új piacokat is nyitnia, emellett az elmúlt évben elindított rendezvénysorozataival is újabb vendégeket tudott megnyerni. A hévízi fejlesztések között említette a római romkert felújítását, az Alsópáhokkal közös kerékpárút megépítését és több szálloda szolgáltatásbővítéseit. A további tervekről elmondta, hogy a város szeretne aktívabban bekapcsolódni a közeli sármelléki repülőtér üzemeltetésébe, és erről várhatóan rövid időn belül döntés születik.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static5.origos.hu/i/1012/20101208csillagtu42.jpg)
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy továbbra is Németországból érkezik a legtöbb turista, de erőteljesen növekedett az orosz, a szlovák és a cseh vendégek száma. A statisztikai adatok szerint Hévízen a múlt év első 11 hónapjában 155 százalékkal nőtt az orosz, 60 százalékkal az ukrán, 43 százalékkal a szlovák, 30 százalékkal pedig a cseh turisták által eltöltött vendégéjszakák száma. Kismértékű visszaesést mutat a Németországból és Ausztriából érkezők száma. A Hévízre látogatók 90 százaléka kereskedelmi szálláshelyet, 10 százalékuk magánszállást vesz igénybe.
2011-ben 441 millió forintra emelkedett a város idegenforgalmiadó-bevétele (ifa) a 2010-es 407 millió forint után. Az ifa mértéke eközben 10 forinttal nőtt tavaly, 420 forintra.
[origo] címlapon»
Másfél méteres hó várja a síelőket Székelyföldön
Románia lassan kiszabadul a hó alól, ezzel mind könnyebben elérhetők a székelyföldi sípályák. Magyarországról nyolc-kilenc óra alatt el lehet jutni a csodálatos ...
- Közel ötven halottja és több száz sérültje van a Buenos Aires-i vonatbalesetnek
- Amikor az anya valójában férfi
- Nincs szeme a világ legmélyebben élő szárazföldi állatának
- Ezt küldtük a földönkívülieknek
Másfél méteres hó várja a síelőket Székelyföldön
Románia lassan kiszabadul a hó alól, ezzel mind könnyebben elérhetők a székelyföldi sípályák. Magyarországról nyolc-kilenc óra alatt el lehet jutni a csodálatos ...
Másfél méteres hó várja a síelőket Székelyföldön
Románia lassan kiszabadul a hó alól, ezzel mind könnyebben elérhetők a székelyföldi sípályák. Magyarországról nyolc-kilenc óra alatt el lehet jutni a csodálatos ...
Sílift köti majd össze Csehországot Ausztriával
Egy új sílift köti majd összes a Cseh Köztársaságot az szomszéd osztrák Hochficht sítereppel. A tervet különböző környezetvédő csoportok hevesen ellenzik.
Milliókat is fizethetünk síbiztosítás nélkül
Ma már szinte nélkülözhetetlen egy néhány napos síhétvégéhez is a jó utasbiztosítás. S bár a magyar turisták még viszonylag kis számban biztosítják magukat, évről-évre ...
Tanfolyam segít a lavina túlélésében
Az Alpok síterepein az elmúlt napokban hatalmas mennyiségű hó hullott. Ilyenkor megnő a veszélye a lavinák kialakulásának is. Még a kezelt és jelölt pályákon is ...
A felszerelés előkészítése sítúra előtt
Előző cikkünkben olyan gyakorlatokat és testmozgás-fajtákat ismertettünk olvasóinkkal, amelyekkel különösebb erőkifejtés nélkül is rövid idő alatt felkészülhettünk a ...
Hogyan készítsük fel testünket a sítúrára?
Szinte nincs olyan síoktató, aki ne azzal kezdené a tanoncok okítását, hogy ne hangsúlyozná a siklás előtti bemelegítés fontosságát. A néhány perces tornázás azonban még ...
Egynapos síutak Ausztriába
Egynapos buszos sítúrákat szervez a Rokon Baráti Kör az idei szezonban is különböző osztrák síterepekre. A következő turnus az előttünk álló hétvégén, február 16-án ...
Megkezdődött a síszünetek hónapja Ausztriában
Hétfőtől megkezdődött a hagyományos síszünetek időszaka Ausztriában. Februárban, különböző időpontokban minden osztrák tartományban megtartják az iskolák az egyhetes ...
Aspen: a világ legelegánsabb síterepe
Ami Európának Madonna di Campiglio, az Amerikának Aspen. Talán ez a világ legismertebb és legelegánsabb síterepe, hollywoodi sztárok tömege tölti itt téli szabadságát és ...
Hazai szánkópálya-körkép
Úgy tűnik, végérvényesen elkezdődött a tél és bár még csak itt-ott esik a hó, lassan megint elő lehet venni a szánkót és kivinni a gyereket a közeli kisdombra. S bár a ...
Stájerország kedvenc síterepe
A lachtali sícentrumot jól ismerhetik a magyar síelők, több hazai utazási iroda is kínál ide síutakat. A pályarendszer nem nagy, viszont rendkívül hóbiztos és ...
Luxus kapszula-apartmanok Franciaországban
A Japánból indult kapszulahotelek mintájára újfajta síapartmanokkal kísérleteznek a franciaországi Tignes síparadicsomban. A Snowpod egy futurisztikus apartmantelep 2300 ...
- Közel ötven halottja és több száz sérültje van a Buenos Aires-i vonatbalesetnek
- Amikor az anya valójában férfi
- Nincs szeme a világ legmélyebben élő szárazföldi állatának
- Ezt küldtük a földönkívülieknek
- Szinte csak vízből áll a szaunabolygó
- Videók a Buenos Aires-i vonatbalesetről
- Szexuális bűnözők kasztrálása miatt kritizálják Németországot
- Kábelhiba miatt tűnhettek a fénynél gyorsabbnak a neutrínók
- A legújabb extrémsport: városi síelés
- Illegális abortuszt végeznek több brit klinikán
- Mesével etethette a berlini rendőröket a vadonból előkerült fiú
- Súlyos betegnek tartják Timosenkót német orvosok
- Újabb vádemelések a Costa Concordia tragédiája miatt
- A blues nagyjai között fakadt dalra Obama a Fehér Házban
- Szabadságharcos kommunistavadász lesz Németország elnöke
- Különleges lények élnek a téli Balatonban
- Harmincezer éves virágot keltettek életre
-
[origo] biztosítás
Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Drakensang
Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben! -
GoalUnited
Irányítsd te az edzéseket, a felállást, az átigazolásokat! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
A végén jött a meglepetés
A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.