[origo] utazás
Harry Potter stúdiótúrára mehetünk Londonban
[origo]|2012. 03. 16., 16:47|Utolsó módosítás:2012. 03. 16., 18:58|Nem kellett sokáig várni az újabb Harry Potter-őrületig. Március 31-től néhány óra erejéig bárki beléphet majd a varázslóvilágba a Warner Brothers stúdiójában, ahol a nyolc Harry Potter-film legtöbb jelenetét forgatták. Az "Így készült a Harry Potter" című kirándulás bemutatja a felvételek helyszíneit, a szereplők jelmezeit és a filmes trükkök is lelepleződnek. A túrát három órásra tervezték, de mivel mindenki egyénileg megy végig rajta, akár tovább is lehet maradni.
A túrának persze elsősorban a gyerekek örülhetnek, a szüleik kevésbé, mert az árak tekintetében nem fogták vissza magukat a szervezők. Egy négytagú családnak átszámítva közel 30 ezer forintba fog kerülni a belépőjegy, amiben még nincsenek benne az esetleges ajándéktárgyak, amelyeket jó érzékkel a kijárat közelében helyeznek majd el. Például egy, a filmekben látott varázspálcát 8500 forintért lehet majd megvenni az ajándékboltban, de Dumbledore professzor öltözetének másolatáért nem kevesebb, mint 175 ezer forintot is elkérnek.
|
A legérdekesebb látványosságok között lesz: |
Ed Mayo, a Consumer Focus nevű fogyasztóvédelmi szervezet korábbi vezérigazgatója a Daily Mailnek aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a gyerekekre óriási befolyásoló hatással lehet majd a kiállítás és az ajándékok, ami nehéz helyzetbe hozhatja a szülőket.
Mindenesetre arra számítanak, hogy a stúdiótúra a Harry Potter-könyvekhez és a filmekhez hasonlóan világsikert arat, és sok turistát hoz majd Londonba.
| Helyszín: a stúdió Londontól 30 km-re található Leavesdenben, a repülőterek közül Luton van a legközelebb Időpont: nyitás 2012. március 31-én Jegyárak: gyerek - 21 font (kb. 7300 Ft), felnőtt (16 éves kortól) - 28 font (kb. 9800 Ft), családi jegy (4 fő) - 83 font (kb. 30 ezer forint), 4 év alatti gyerekeknek ingyenes A jegyeket mindenkinek előre meg kell vásárolnia, mert a helyszínen nem lesz jegyárusítás. Jegyvásárlás a kiállítás hivalatos honlapján, ahol további információkat is találnak. |
Címlapsztori»
Ahol a kutya is beleugathat a politikába
Amikor Argentína fővárosában, az őrült Buenos Airesben jártam, eszembe jutott, hogy veszek egy jegyet a Rio de la Platát átszelő hajóra, és megnézem Uruguayt. Semmit sem ...
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Valami furcsa dolog történik a Nappal
- A zarándokok lenyúlták a kajámat
Ahol a kutya is beleugathat a politikába
Amikor Argentína fővárosában, az őrült Buenos Airesben jártam, eszembe jutott, hogy veszek egy jegyet a Rio de la Platát átszelő hajóra, és megnézem Uruguayt. Semmit sem ...
Ahol a kutya is beleugathat a politikába
Amikor Argentína fővárosában, az őrült Buenos Airesben jártam, eszembe jutott, hogy veszek egy jegyet a Rio de la Platát átszelő hajóra, és megnézem Uruguayt. Semmit sem ...
Akkor minket most elraboltak?
Thaiföld ideális első úti cél kezdő hátizsákos turisták számára, ugyanis éppen eléggé harmadik világbeli ahhoz, hogy izgalmas legyen, viszont pont annyira fejlett, hogy ...
A zarándokok lenyúlták a kajámat
Amikor megtudtam, hogy ösztöndíjat nyertem Spanyolországba, örömömben egyből pálmafákat és flamencotáncosokat hallucináltam. Aztán mikor kiderült, hogy úti célom ...
Mikor fogunk wifizni a repülőkön?
A világon egyre több légitársaság vezeti be, vagy tervezi bevezetni a fedélzeti internetszolgáltatást. A napokban arról jött hír, hogy a Ryanair is komolyan mérlegeli ...
Ez nem Anglia, itt nincs pintezés
A belga kisvárosnak talán semmi más nem használt annyira marketing szempontból, mint Martin McDonagh zseniális In Bruges (rettenetes magyar fordításban: Erőszakik) című ...
Új határátkelő Szerbia felé
Érdemes lesz Ásotthalom felé menni, így elkerülhetjük a torlódást. De csak nappal, mert este hét után zárva lesz, reggel hétig.
Ön ráhajtana ilyen utakra?
Hó, köd, szakadék, palló, alagút vagy sivatag - Alex Chacón nem ismer akadályt. A texasi orvosbiológus doktorátusa előtt egy 503 napos útra ment, amelyen Texasból előbb ...
Málta csak egy város
Ránk zúdult a történelem a világ egyik legsűrűbben lakott országában, ahol végig úgy éreztem, hogy csak az egyik kerületből a másikba utazom. Odüsszeusszal nem ...
Magyar lángos svéd rákokkal
Ha felpillantok a dolgozószobám falán lévő térképre, amelyen be vannak jelölve eddigi útjaim, mindig megállapítom, mennyire elhanyagoltam eddig az északi régiót. Hiába, ...
Addig isznak, amíg ki nem dőlnek
Izland gyönyörű, de drága - tartja a közvélekedés, nem is alaptalanul. Az [origo] most kifejti, hogy lehet a legolcsóbban kihozni egy utazást a gejzírek földjére. ...
Csak menni kell előre, és csinálni
Szombaton indul 18 ezer kilométeres közép-ázsiai expedíciójára Hídvégi-Üstös Pál. A túlélési- és navigációs specialista biciklivel, futva, úszva, hegyet mászva, ...
Egyedül nőként Ománban
A dubaji út tervezése közben jutott eszembe, hogy Omán is megérne egy kiruccanást. Az Emírségekre, mint kiderült, bőven elég néhány nap, hiszen a látnivalók nem túl ...
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Valami furcsa dolog történik a Nappal
- A zarándokok lenyúlták a kajámat
- Magyar kutya lett a világ legszebbje
- Akkor minket most elraboltak?
- Rossz kontinensre vitték az utasokat
- Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
- Észak-Korea a tengerbe szórja a rakétáit
- Eltörpül a Föld a mostani napfolt mellett
- Segítene az elhízott magyarokon az EU
- Ferenc pápa bátor fordulatra készül
- Elfoglalták a belvárost a kutyák
- Tömegbe hajtott, de semmire sem emlékszik
- Titkos elit erő sző világuralmi összeesküvést
- 15 perc alatt elbuktak az afgán nők
- Kizárta magát a pilóta a fülkéből
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Felismerik-e fotókról a járókelők a főváros legismertebb homlokzatait?
Nathan Kaso egy évig figyelte a várost, közben rögzített felvonulást, sárkánytáncot, fesztivált.
Nem vihetem magammal a gyerekemet? A magyar jognak semmi köze az EU szelleméhez.
Olvasnivaló
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!




![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051718.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051324.jpg)