[origo] utazás
Nem drágultak a csehországi várak, kastélyok belépői
MTI|2012. 03. 20., 16:28|Utolsó módosítás:2012. 03. 20., 16:36|Nem emelkedtek az állami kézben lévő csehországi műemlékek, elsősorban a várak és a kastélyok belépőinek árai az idén Csehországban. A fő turistaszezon március végén kezdődik, számos helyen erre az alkalomra érdekes és színes kísérőprogramokkal készülnek.
Tavaly a cseh kulturális tárca pénzhiányra hivatkozva csökkentette a várak és a kastélyok működtetésének és fenntartásának állami támogatását, minek következtében a belépőjegyek tíz százalékkal megdrágultak. Bár a gazdasági helyzet azóta nem javult, hanem inkább romlott, a tavalyi árak az idén nem változnak.
"Az idén ugyanolyan nagyságú állami támogatást kaptunk, mint tavaly, 605 millió koronát, de a belépőket nem drágítjuk" - mondta újságíróknak Nada Goryczková, a nemzeti műemlékvédelmi hivatal igazgatója keddi prágai sajtóértekezletén.
Szintén érvényben marad a "hűségkártya" rendszere is. Ezt azt jelenti, hogy öt műemlék-látogatás után a hatodik belépő már ingyenes lesz. Ez a kártya nagy népszerűségnek örvend Csehországban.
A várak és kastélyok üzemeltetői fokozott erőfeszítéseket tesznek, hogy megtartsák látogatóikat. Különféle kedvezményeket hirdettek meg, bővítették a látnivalók sorát, kísérőrendezvényeket szerveznek. Több vár és kastély késő esti, éjjeli látogatásokat, programokat készít az érdeklődők számára. Az udvarokban a nyáron koncertek, színjátékok, gyerekműsorok lesznek.
Hozzászólások (0)
Címlapsztori»
Mosoda, országút, játszótér és piac egyben
Délkelet-ázsiai utunk során a legdélebbi határátkelőn, Ha Tienen jutottunk át Kambodzsából Vietnamba, majd néhány óra buszozás után elértünk első úti célunkat, Can Thót. ...
- Elbukott a szesztilalom lovagja
- Ezt vegye nemi erőszak ellen
- Így fut a lávaművész az izzó lávafolyamon
- Szent lesz II. János Pálból
Mosoda, országút, játszótér és piac egyben
Délkelet-ázsiai utunk során a legdélebbi határátkelőn, Ha Tienen jutottunk át Kambodzsából Vietnamba, majd néhány óra buszozás után elértünk első úti célunkat, Can Thót. ...
Utazzon el a kánikulából!
Beköszöntött a kánikula, ilyenkor sokan keresnek menedéket a strandokon és a vízpartokon. Vannak azonban más helyek is, ahol hűsölhetünk, és még zsúfolódni sem kell a ...
Nyolcvanhétezer forint van nyaralásra
A háztartások közel 40 százaléka tervez utazást a 2013-as főszezonban, 3,9 százalékponttal több, mint egy évvel korábban. A többség belföldi pihenést tervez, az úti ...
Szent hely a fellegekben
Kicsit olyan, mint a Felvonulási tér, csak itt indián istenségeket imádnak. A nyolcvanas években építette egy törzs, amelynek minden férfitagja kőműves. Mexikóban, az ...
Bohémtanya lett a legszomorúbb barakkból
Berlin nem került be a kedvenc városaim közé, de egy hétvégét nagyon is megért. Ódon hangulatú épületek helyett a négy fal közül menekülő németeket figyeltem.
Ránk fogta a köpőcsövét
A Malajziában töltött másfél hónapunk alatt a legizgalmasabb négy nap az volt, amikor kitérőt tettünk a híres Cameron Highlands hegyvidékre. A terület onnan kapta a ...
Dobozos bort árul az amerikai Ryanair
Sokan az Egyesült Államok Ryanairének nevezik a Spirit Airlinest, amely minden szolgáltatásáért külön díjat számol fel. Most a dobozos bor forradalmian új ötletével ...
Éjjeli pincetúra Somlón
Izgalmas, szokatlan, kihagyhatatlan - írta egy kommentelő az eseményt beharangozó honlapon. Ennél frappánsabban aligha lehetne körülírni a somlói borászok ...
Géppisztollyal a vakító kék ég alatt
Ha a világ végére veszünk repülőjegyet, számolnunk kell azzal, hogy el is visznek oda. Nem tudom, létezik-e egyáltalán - mármint a világ vége -, de a közel 40 órás ...
Félelem a fapadoson
Hős lett abból a Wizz Air-pilótából, aki a múlt szombaton fél futóművel tett le sikeresen egy gépet Rómában. A végkifejlet pozitív, de a gépen utazók halálfélelemről és ...
Gyorsabb lesz lejutni az Adriára
Horvátország július elsején csatlakozik az Európai Unióhoz, ami a magyar nyaralók számára azt az üdvös változást hozza, hogy megszűnik a vámellenőrzés, és kevesebb lesz ...
Megmásztam a Grand Canyont
A Grand Canyon a világ hét természeti csodájának egyike. És ha már ott áll az ember a tetején, nem szabad megelégedni az ott készített új Facebook-profilképekkel, hanem ...
Ometepe, a nicaraguai mesesziget
Panama helyett majdnem itt épült fel, és megalomán politikusi álmokban még ma is elő-előbukkan a világ legnagyobb csatornája, pontosabban annak hűlt helye. A ...
- Elbukott a szesztilalom lovagja
- Ezt vegye nemi erőszak ellen
- Így fut a lávaművész az izzó lávafolyamon
- Szent lesz II. János Pálból
- Közülük léphet valaki először a Marsra
- Eddig csak a szappanoperák miatt fogtunk össze
- Rekordhidat adtak át Kínában
- Bye-bye, Ahmadi, itt a diplomata sejk!
- Egyetemi tanár egy top 10-es amerikai bűnöző
- Börtönbe küldik Berlusconit
- Erősítést kapnak a tüntetőkkel összecsapó rendőrök Brazíliában
- Meghalt Fehér Kalap, a sziúk hangja a Farkasokkal táncolóból
- Sao Paolo az új Isztambul
- Justin Bieber elütött egy fotóst
- Magyar halott nem nemzhet gyermeket
- Újra gond volt egy Dreamlinerrel
- Sövényvágókat gázolt halálra a vonat
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Bedobáljuk a csomagokat, beülünk, aztán irány az úticél? Nem egészen.
Íme hét nyomós indok, miért nem érdemes elhagyni Oroszországot.
Milyenek az írek? Ha ebből nem derül ki, akkor semmiből.
Nyereményjáték
Olvasnivaló
Láttad azt a csajt?
Brad Pitt testőrnője, francia prosti, Ryan Goslingot megigéző szépség. Rajtuk akadt meg a szemünk.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
-
-10% mosógép a markabolt.hu-tól
ORSZÁGOS házhozszállítás -
-10% mosogatógép a markabolt.hu-tól
ORSZÁGOS házhozszállítás

![Fotó: Tuba Zoltán [origo]](/i/1102/20110210cetcentra5.jpg)


Ez a hozzászólás moderálásra vár:
MégseA hozzászóláshoz be kell lépni!