[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] utazás

100
90

Több mint egymilliárdos fürdőfejlesztés Bükkszéken

MTI|2012. 04. 29., 20:53|Utolsó módosítás:2012. 04. 29., 20:57|

A világhírű Salvus vizet használó, egész évben működő gyógy- és élményfürdő alapkövét helyezték el pénteken a Heves megyei Bükkszéken. A bruttó 1,25 milliárd forintos beruházás keretében megújul a jelenleg működő nyári strandfürdő, illetve egy ezer négyzetméter alapterületű gyógyászati részleget és élményfürdőt alakítanak ki.

Zagyva Ferencné a község polgármestere az alapkőletétel alkalmából elmondta: a beruházás során június végéig felújítják és vízforgató berendezésekkel látják el a meglévő négy szabadtéri medencét, az egyiket élménymedencévé alakítják.A fedett fürdőben helyet kap egy gyermek-, egy élmény- és egy gyógyászati zóna, illetve egy wellness részleg. A többi között, úgynevezett Salvus inhalotóriumot is kialakítanak az épületben, a víz ugyanis  alkalmas az asztma, bőrbetegségek és ivókúra nyomán, elsősorban a gyomorfekély és egyéb gyomorbántalmak kezelésére.

A bruttó 1,25 millió forint értékű beruházáshoz 500 millió forint támogatást nyújtott az Európai Unió az Új Széchenyi Terv keretében, 750 millió forint hitelt pedig a Magyar Fejlesztési Banktól vett fel a beruházó önkormányzat - mondta Zagyva Ferencné. A Salvus víz egyébként éppen 75 éve került elő a község határában a Magyarországon végzett első olajfúrás származékaként. Az alapkőletétellel egy időben ünnepséggel emlékezett az évfordulóra a településen a Mol Nyrt.

Címlapsztori»

Forrás: AFP A fájdalom nem ismer határokat Mi lesz veletek, ha megbetegedtek utazás közben? - tették fel a kérdést szeretteink, mielőtt közel két éve belevágtunk világ körüli utunkba. Most válaszolunk, miután ...
    Forrás: AFP A fájdalom nem ismer határokat Mi lesz veletek, ha megbetegedtek utazás közben? - tették fel a kérdést szeretteink, mielőtt közel két éve belevágtunk világ körüli utunkba. Most válaszolunk, miután ...
    Forrás: Soltész Béla Ahol a kutya is beleugathat a politikába Amikor Argentína fővárosában, az őrült Buenos Airesben jártam, eszembe jutott, hogy veszek egy jegyet a Rio de la Platát átszelő hajóra, és megnézem Uruguayt. Semmit sem ...
    Forrás: AFP/Christophe Archambault Akkor minket most elraboltak? Thaiföld ideális első úti cél kezdő hátizsákos turisták számára, ugyanis éppen eléggé harmadik világbeli ahhoz, hogy izgalmas legyen, viszont pont annyira fejlett, hogy ...
    Forrás: AFP A zarándokok lenyúlták a kajámat Amikor megtudtam, hogy ösztöndíjat nyertem Spanyolországba, örömömben egyből pálmafákat és flamencotáncosokat hallucináltam. Aztán mikor kiderült, hogy úti célom ...
    Forrás: AFP Mikor fogunk wifizni a repülőkön? A világon egyre több légitársaság vezeti be, vagy tervezi bevezetni a fedélzeti internetszolgáltatást. A napokban arról jött hír, hogy a Ryanair is komolyan mérlegeli ...
    Forrás: AFP/Patrik Stollarz Ez nem Anglia, itt nincs pintezés A belga kisvárosnak talán semmi más nem használt annyira marketing szempontból, mint Martin McDonagh zseniális In Bruges (rettenetes magyar fordításban: Erőszakik) című ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Új határátkelő Szerbia felé Érdemes lesz Ásotthalom felé menni, így elkerülhetjük a torlódást. De csak nappal, mert este hét után zárva lesz, reggel hétig.
    Forrás: videa Ön ráhajtana ilyen utakra? Hó, köd, szakadék, palló, alagút vagy sivatag - Alex Chacón nem ismer akadályt. A texasi orvosbiológus doktorátusa előtt egy 503 napos útra ment, amelyen Texasból előbb ...
    Forrás: Falu Réka Málta csak egy város Ránk zúdult a történelem a világ egyik legsűrűbben lakott országában, ahol végig úgy éreztem, hogy csak az egyik kerületből a másikba utazom. Odüsszeusszal nem ...
    Forrás: Kisgyörgy Éva Magyar lángos svéd rákokkal Ha felpillantok a dolgozószobám falán lévő térképre, amelyen be vannak jelölve eddigi útjaim, mindig megállapítom, mennyire elhanyagoltam eddig az északi régiót. Hiába, ...
    Forrás: AFP/Cavalier Michel Addig isznak, amíg ki nem dőlnek Izland gyönyörű, de drága - tartja a közvélekedés, nem is alaptalanul. Az [origo] most kifejti, hogy lehet a legolcsóbban kihozni egy utazást a gejzírek földjére. ...
    Forrás: Kalandakadémia Csak menni kell előre, és csinálni Szombaton indul 18 ezer kilométeres közép-ázsiai expedíciójára Hídvégi-Üstös Pál. A túlélési- és navigációs specialista biciklivel, futva, úszva, hegyet mászva, ...
    Forrás: Kisgyörgy Éva Egyedül nőként Ománban A dubaji út tervezése közben jutott eszembe, hogy Omán is megérne egy kiruccanást. Az Emírségekre, mint kiderült, bőven elég néhány nap, hiszen a látnivalók nem túl ...
70
AEG S 33400 CSWO kombinált hűtőgép az eluxshop.hu-tólA+ energiaosztály, 223 liter hűtő + 92 liter fagyasztó, automatikus olvasztás a hűtőtérben, palacktartó rácspolc
99 900 Ft
80
Légy az indulási Oldal szerzője!

Tierradentro sírjai érdekesek, de szépnek nem mondhatók.

Felismerik-e fotókról a járókelők a főváros legismertebb homlokzatait?

Nem tudta elpusztítani se tűz, se földrengés. A kínai építészet rejtélye.

Az ötödik kontinens 2030-ra teljesen át akarja alakítani energiagazdaságát.

Műbőrülés és mozgólépcső idézi a híres közlekedési eszközt.

Nem vihetem magammal a gyerekemet? A magyar jognak semmi köze az EU szelleméhez.

Végre megvan a magyar expedíciózás történetének 12-ik nyolcezrese!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman testét ajkak borítják Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Forrás: AFP/Woio TV Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.
Hirdetés
Hirdetés