[origo] utazás
A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán
[origo]|2012. 05. 26., 12:41|Utolsó módosítás:2012. 05. 27., 6:16|Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte. Fontos nap ez Azerbajdzsán számára, amely nagy álmokat szövöget az ország turizmusának fellendítéséről. Kormányzati források szerint mintegy 100 millió dollárt költött el az ország az Eurovízióra való felkészülés során, a céljuk ugyanis, hogy végre nyugaton is eladják magukat.
"Az Eurovíziónak köszönhetően az egész világ számára előtérbe került Azerbajdzsán. Büszkék vagyunk arra, hogy így kerülhettünk a figyelem központjába" - nyilatkozta Aboulfas Garayev kulturális és turisztikai miniszter a Financial Timesnak. "Az elmúlt fél évben rengeteg fejlesztési munka zajlott, amelyeket mindenképp meg akartunk valósítani. Viszont az Eurovízió miatt jócskán felpörgött a munka" - tette hozzá. A nagy készülődés érthető, hiszen a dalfesztivál döntőjét világszerte mintegy 125 millióan kísérik figyelemmel, ami nem akármilyen lehetőség egy olyan posztszovjet ország számára, amelynek turizmusa meglehetősen gyerekcipőben jár. Érthető, hogy a legjobb, legfényűzőbb arcát akarja megmutatni Azerbajdzsán mind a tévénézők, mind a helyszínre érkező turisták számára, még ha nyilvánvaló is, hogy az országnak van sötét oldala.

"Minden negatív vélemény ellenére nagyon jó itt lenni, kiválóan érezzük magunkat, és amit a városból eddig láttunk, az lenyűgöző volt" - mesélte az [origo] kérdésére Bérczes Ádám, a Compact Disco menedzsere. "Meglepett az a kedves fogadtatás, ahogy az emberek hozzánk és az eseményhez álltak. Itt minden erről szól az idén, az egész város eurovíziós mámorban úszik. És igen, a verseny miatt sok turista is érkezett. A kiszolgálás első osztályú, fejedelmi, csak felsőfokban tudok beszélni róla. Egyedül a taxisbrigád teljesítménye hagy kívánnivalót maga után: gyakorlatilag minden hazautunk egy városnézéssel ér fel, mire megtalálják a hotelünket, hiába van GPS is a kocsijukban" - mondja Bérczes Ádám.
Elmondta, azok alapján, amit láttak, Baku egy fejlett nagyvárossá nőtte ki magát. "Rengeteg új, hi-tech épület van itt, elég csak az eseménynek otthont adó Crystall Hallra gondolni. Ugyanakkor sok a régi, klasszikus palota is, amelyeket az 1910-es években húztak fel a helyi olajbárók. Csodálatosak és monumentálisak is egyben, gyakorlatilag számtalan háztömb jelent egy palotát, és 15-20 percig tart, mire körbesétálja az ember". Elmondta, hogy találkoztak magyarokkal is Bakuban, sőt a múlt hét elején Csutora Zsolt magyar nagykövet szervezésének eredményeként egy koncertet is adtak, ahol a helyi kolónia is jelen volt.
Mennyire vonzó úti cél Azerbajdzsán?
Már most is elég nagy számban érkeznek turisták a Kaszpi-tenger partján fekvő országba (2011-ben több mint kétmillióan), a nagy részük ugyanakkor nem nyugatról, hanem a környező országokból jön. Az Euromonitor adatai szerint tavaly a legtöbb beutazó Grúziából és Oroszországból érkezett Azerbajdzsánba, köszönhetően a földrajzi közelségnek, az üzleti kapcsolatoknak és a vízummentességnek. Igaz, legnagyobb mértékben az európai turisták száma nőtt, de az ország turisztikai vezetőinek a tervei szerint ez még csak a kezdet.
Az Eurovízióra való felkészülés jegyében még továbbképző tréningeket is szerveztek a szállodai és éttermi dolgozók számára azért, hogy jó benyomást tegyenek arra a több ezer turistára, aki a dalfesztivál miatt életében először utazott el Azerbajdzsánba. "Azerbajdzsán jelenleg nem túl népszerű úti cél, ahogy a térség többi országa sem. Ennek leginkább az az oka, hogy szinte egyáltalán nem ismerik a magyarok vagy az európaiak úgy általában, mert nincsenek nagyon reklámok se. Azerbajdzsánba általában akkor utaznak az emberek, ha már nagyon sok helyen jártak korábban, és valami különlegeset, valami egzotikusat keresnek. Vagy olyanok érdeklődését kelti még fel Azerbajdzsán, akik jártak már a környező országokban, például Örményországban vagy Grúziában" - mondta az [origo] kérdésére az 1000 Út Utazási Iroda munkatársa. Ők is szerveznek utakat Azerbajdzsánba, így van tapasztalatuk az országról.

Hozzátette, a gyér érdeklődésnek az is lehet az oka, hogy egy azerbajdzsáni nyaralás elég sokba kerül, csak a repülőjegy 100 ezer forint körül van. Ezért ha már választani lehet, akkor sokan inkább Tunéziába vagy Egyiptomba mennek, mert az olcsóbb. A szállodák és az élet is elég drága Azerbajdzsánban, kicsit magasabbak az árak, mint itthon.
Meghozza-e az áttörést az Eurovízió?
Azerbajdzsán az elmúlt néhány évben nagyon belevágott az infrastrukturális fejlesztésbe, és a kormány kiemelt fontosságúvá tette a turizmus támogatását. Ennek érdekében az azeri turisztikai minisztérium kidolgozott egy új programot is, amelynek többek közt az a célja, hogy népszerűsítse az új előírásokat, és felhívja a figyelmet a szakképzett turisztikai szakemberek képzésének fontosságára. Emellett 2011-et a turizmus évének hirdették meg, és a kormány úgy számol, hogy hosszú távon fontos bevételi területe lesz a turizmus. Számokban kifejezve azt várják, hogy a következő tíz évben 9,5 százalékkal nő majd a turisztikai ágazatok részesedése a GDP-ből évente. A turizmusban foglalkoztatottak száma pedig előrejelzéseik szerint 2021-re eléri majd a 375 ezer főt.

Az elmúlt egy évben nyolc ötcsillagos hotel épült fel Bakuban, köztük a Four Seasons és a dubaji bázisú Jumeirah hotellánc is képviselteti magát. Utóbbi éppen hogy elkészült az Eurovízióra, de nem véletlenül siettek vele: 176 szobájukból 150 megtelt a dalfesztivál idejére. A luxusszállodákra már csak azért is szükség van, mert a statisztikák szerint folyamatosan nő az Azerbajdzsánba érkező üzleti turisták száma, akiket ki kell szolgálni. "Évente 40-50 új hotel épül az országban, ami nem kis teljesítmény, és ez a tendencia folytatódni fog" - mondta még korábban Garayev. Az Euromonitor ugyanakkor rámutatott arra, hogy a közepes és olcsó kategóriás szállásokból elég kevés van az országban. Ráadásul a fejlesztések nagy része a fővárosban, Bakuban összpontosul, így az ország többi részén jóval nehezebb megfelelő szállást találni. Bár az 1000 Út Utazási Iroda munkatársa szerint azért nem lehetetlen a feladat, csak keresni kell.
"Persze, érdemes elmenni Azerbajdzsánba, mert nagyon érdekes a kultúrájuk, finom a konyha, ott a Kaszpi-tenger, de gyönyörű hegyvidékek is vannak, ízletes borok, tehát egy igazán sokszínű ország. És valóban igaz, hogy Baku jóval fejlettebb, mint az ország többi része. Az Eurovízió miatt nem indult el akkora áradat, legalábbis Magyarországról biztos nem. Voltak azért néhányan, akik kimentek a versenyre, de alapvetően ők sem Azerbajdzsán miatt."
A Financial Times adatai szerint tavaly 2 milliárd dollár alatti bevételt produkált a turizmus Azerbajdzsánban, de ezt a számot öt éven belül szeretnék megduplázni. Hamarosan egy új síparadicsomot fognak átadni az ország északi részén, ahol napi 5 ezer látogatóval számolnak. Illetve ígéreteik szerint nemsokára egy online felületen keresztül is lehet majd igényelni a vízumot Azerbajdzsánba, jelenleg ugyanis ezt csak személyesen lehet elintézni a helyi konzulátusoknál.

Az Eurovíziós Dalfesztivál látszólag tökéletes alkalmat nyújt Azerbajdzsánnak a promócióra, ráadásul éppen akkor zajlik, amikor már látszódnak a fejlesztések első nyomai. Az viszont nagy kérdés, hogy ténylegesen mennyire sikerül meggyőzni a turistákat világszerte arról, hogy érdemes ide tervezni a nyaralásukat. De Azerbajdzsán lendületét és optimizmusát jelzi, hogy Grúziával közösen készülnek benyújtani pályázatukat a 2020-as futball Európa-bajnokság megrendezésére is.
Címlapsztori»
A Wizz Air is kipróbálja a bádogcsarnokot
A szükséges engedélyek megérkezése után a múlt héten megnyitotta kapuit a budapesti repülőtéren a fapados beszállítási procedúrához szükséges egyik új bádogcsarnok, ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- A szellemhadsereg csúnyán átverte Hitlert
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
A Wizz Air is kipróbálja a bádogcsarnokot
A szükséges engedélyek megérkezése után a múlt héten megnyitotta kapuit a budapesti repülőtéren a fapados beszállítási procedúrához szükséges egyik új bádogcsarnok, ...
A Wizz Air is kipróbálja a bádogcsarnokot
A szükséges engedélyek megérkezése után a múlt héten megnyitotta kapuit a budapesti repülőtéren a fapados beszállítási procedúrához szükséges egyik új bádogcsarnok, ...
Komplikációk a világ leghidegebb útján
A világ egyik legnehezebb expedíciójára vállalkozott az a hat brit, akik közül már csak öten vannak úton: télen akarnak átkelni az Antarktiszon a Déli-sark érintésével. ...
A fájdalom nem ismer határokat
Mi lesz veletek, ha megbetegedtek utazás közben? - tették fel a kérdést szeretteink, mielőtt közel két éve belevágtunk világ körüli utunkba. Most válaszolunk, miután ...
Ahol a kutya is beleugathat a politikába
Amikor Argentína fővárosában, az őrült Buenos Airesben jártam, eszembe jutott, hogy veszek egy jegyet a Rio de la Platát átszelő hajóra, és megnézem Uruguayt. Semmit sem ...
Akkor minket most elraboltak?
Thaiföld ideális első úti cél kezdő hátizsákos turisták számára, ugyanis éppen eléggé harmadik világbeli ahhoz, hogy izgalmas legyen, viszont pont annyira fejlett, hogy ...
A zarándokok lenyúlták a kajámat
Amikor megtudtam, hogy ösztöndíjat nyertem Spanyolországba, örömömben egyből pálmafákat és flamencotáncosokat hallucináltam. Aztán mikor kiderült, hogy úti célom ...
Mikor fogunk wifizni a repülőkön?
A világon egyre több légitársaság vezeti be, vagy tervezi bevezetni a fedélzeti internetszolgáltatást. A napokban arról jött hír, hogy a Ryanair is komolyan mérlegeli ...
Ez nem Anglia, itt nincs pintezés
A belga kisvárosnak talán semmi más nem használt annyira marketing szempontból, mint Martin McDonagh zseniális In Bruges (rettenetes magyar fordításban: Erőszakik) című ...
Új határátkelő Szerbia felé
Érdemes lesz Ásotthalom felé menni, így elkerülhetjük a torlódást. De csak nappal, mert este hét után zárva lesz, reggel hétig.
Ön ráhajtana ilyen utakra?
Hó, köd, szakadék, palló, alagút vagy sivatag - Alex Chacón nem ismer akadályt. A texasi orvosbiológus doktorátusa előtt egy 503 napos útra ment, amelyen Texasból előbb ...
Málta csak egy város
Ránk zúdult a történelem a világ egyik legsűrűbben lakott országában, ahol végig úgy éreztem, hogy csak az egyik kerületből a másikba utazom. Odüsszeusszal nem ...
Magyar lángos svéd rákokkal
Ha felpillantok a dolgozószobám falán lévő térképre, amelyen be vannak jelölve eddigi útjaim, mindig megállapítom, mennyire elhanyagoltam eddig az északi régiót. Hiába, ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- A szellemhadsereg csúnyán átverte Hitlert
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- Ahol a gyalogos nem ember
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Hatalmas kisbolygó jön a Föld mellé
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Komplikációk a világ leghidegebb útján
- Súlyos zavargások Stockholmban
- Elkészült a legnagyobb panorámafotó a Földről
- Miért ítélték halálra Jézust?
- Orbán: Nincs vita a német kancellárral
- Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
- Meghalt egy magyar katona Koszovóban
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Felismerik-e fotókról a járókelők a főváros legismertebb homlokzatait?
Az ötödik kontinens 2030-ra teljesen át akarja alakítani energiagazdaságát.
Nem vihetem magammal a gyerekemet? A magyar jognak semmi köze az EU szelleméhez.
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!



![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)