[origo] utazás
Tíz kilométeres kerékpárút-hálózat épülhet Egerben
MTI|2012. 07. 05., 20:03|Utolsó módosítás:2012. 07. 05., 20:08|Egert észak-déli irányban átszelő, több mint 10 kilométeres kerékpárút-hálózatot kíván megvalósítani a település önkormányzata - tájékoztatta az MTI-t a polgármesteri hivatal médiareferense.
Zentai László közölte: a beruházás megvalósítása érdekében pályázatot nyújtanak be az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programjának keretében. A hálózat várhatóan 2014-re készül el. Mint elmondta, az elképzelések szerint az ország egyik legnagyobb kerékpárút-hálózatának részeként Eger belterületén egységes, több mint 10 kilométeres bringás útvonal jön majd létre. A tervezett fejlesztések megvalósulásával kerékpáros összeköttetés létesül majd a belváros, az Érsekkert, a Tűzoltó Múzeum, Felnémet városrész és a Felsőtárkányi-tó között.
A pályázati tervek szerint az útvonal mentén családokat kiszolgáló létesítmények, például pelenkázóval ellátott pihenők, a Tűzoltó Múzeumnál kerékpáros találkozóhely és bringásbolt, illetve információs szolgáltatási rendszer is kiépül. A bringások igényeinek felmérése érdekében internetes kérdőívet tesz közzé a város, és a legjobb ötleteket, hasznos észrevételeket igyekszik beépíteni a programba - közölte Zentai László.
Eger a főváros és a Balaton után az ország harmadik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontja. Évente mintegy egymillió turista keresi fel a hevesi megyeszékhelyet.
Címlapsztori»
Bobpálya, börtön, borospince
Közeledett a születésnapom és a pünkösdi hosszú hétvége. A párom két nappal korábban szólt, hogy meglepi hétvége következik, úgyhogy csomagoljak, a bőröndben legyen ...
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Kényszer alatt másznak a magyarok
- Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
Bobpálya, börtön, borospince
Közeledett a születésnapom és a pünkösdi hosszú hétvége. A párom két nappal korábban szólt, hogy meglepi hétvége következik, úgyhogy csomagoljak, a bőröndben legyen ...
Bobpálya, börtön, borospince
Közeledett a születésnapom és a pünkösdi hosszú hétvége. A párom két nappal korábban szólt, hogy meglepi hétvége következik, úgyhogy csomagoljak, a bőröndben legyen ...
Pezsgőfürdő Machu Picchu romjain
Amikor a perui utazást tervezgettem, képtelen voltam eldönteni, gyalog vagy vonattal közelítsem-e meg Machu Picchu romjait. Az inka ösvény szépségéről legendák ...
A Wizz Air is kipróbálja a bádogcsarnokot
A szükséges engedélyek megérkezése után a múlt héten megnyitotta kapuit a budapesti repülőtéren a fapados beszállítási procedúrához szükséges egyik új bádogcsarnok, ...
Komplikációk a világ leghidegebb útján
A világ egyik legnehezebb expedíciójára vállalkozott az a hat brit, akik közül már csak öten vannak úton: télen akarnak átkelni az Antarktiszon a Déli-sark érintésével. ...
A fájdalom nem ismer határokat
Mi lesz veletek, ha megbetegedtek utazás közben? - tették fel a kérdést szeretteink, mielőtt közel két éve belevágtunk világ körüli utunkba. Most válaszolunk, miután ...
Ahol a kutya is beleugathat a politikába
Amikor Argentína fővárosában, az őrült Buenos Airesben jártam, eszembe jutott, hogy veszek egy jegyet a Rio de la Platát átszelő hajóra, és megnézem Uruguayt. Semmit sem ...
Akkor minket most elraboltak?
Thaiföld ideális első úti cél kezdő hátizsákos turisták számára, ugyanis éppen eléggé harmadik világbeli ahhoz, hogy izgalmas legyen, viszont pont annyira fejlett, hogy ...
A zarándokok lenyúlták a kajámat
Amikor megtudtam, hogy ösztöndíjat nyertem Spanyolországba, örömömben egyből pálmafákat és flamencotáncosokat hallucináltam. Aztán mikor kiderült, hogy úti célom ...
Mikor fogunk wifizni a repülőkön?
A világon egyre több légitársaság vezeti be, vagy tervezi bevezetni a fedélzeti internetszolgáltatást. A napokban arról jött hír, hogy a Ryanair is komolyan mérlegeli ...
Ez nem Anglia, itt nincs pintezés
A belga kisvárosnak talán semmi más nem használt annyira marketing szempontból, mint Martin McDonagh zseniális In Bruges (rettenetes magyar fordításban: Erőszakik) című ...
Új határátkelő Szerbia felé
Érdemes lesz Ásotthalom felé menni, így elkerülhetjük a torlódást. De csak nappal, mert este hét után zárva lesz, reggel hétig.
Ön ráhajtana ilyen utakra?
Hó, köd, szakadék, palló, alagút vagy sivatag - Alex Chacón nem ismer akadályt. A texasi orvosbiológus doktorátusa előtt egy 503 napos útra ment, amelyen Texasból előbb ...
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Kényszer alatt másznak a magyarok
- Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
- Megrengeti az ember eredetét egy új elmélet
- Összeomlott egy híd Washington államban
- Milliókat kaphat a visszavarrt karú magyar
- Pezsgőfürdő Machu Picchu romjain
- Lezárták a Heathrow repülőteret
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Megfejtették a fehér tigrisek titkát
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Ahol a gyalogos nem ember
- A törökök újabb csapást mértek az alkoholra
- Fizetős lett a reptéri poggyászkocsi
- Valami furcsa dolog történik a Nappal
- Okos állat a csótány, felhagyott a cukorral
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Felismerik-e fotókról a járókelők a főváros legismertebb homlokzatait?
Az ötödik kontinens 2030-ra teljesen át akarja alakítani energiagazdaságát.
Nem vihetem magammal a gyerekemet? A magyar jognak semmi köze az EU szelleméhez.
Olvasnivaló
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!



![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/1305/2013052439.jpg)