A három legjobb legenda a Balatonról

2012.08.08. 9:40

Több tízezer éves története ellenére alig találunk mondát a Balatonról. Ezúttal mégis talán a három legérdekesebbet szedtük össze, amely megmagyarázza honnan ered a tihanyi visszhang, miért pont kecskekörömre emlékeztet mindenkit a Tihanyi-félszigeten található egykor óriás méretű kagylócsücsök, és kiderül, ki volt az a Balaton.

Forrás: balatoniwiw/Raposa Árpádné

Érdekes, hogy bár sok ezer évvel ezelőtt keletkezett, alig találunk mondát a Balatonról. A néprajztudósok szerint ez azért van, mert az egykor ott élő népek nem tekintettek a "magyar tengerre" különösebb csodaként, számukra mindössze a mindennapok praktikus megoldásait hozta. Ezért a Balatont a halászok és a mosóasszonyok használták, és akik a partjait benépesítették, nem szenteltek neki különösebb figyelmet.

Kecskeköröm legendája
A Balaton keletkezéséről persze vannak mondák, még 1859-ből, később pedig Jankó János és Relkovi Davorka néprajztudósok foglalkoztak kiemelten a témával.
Az egyik monda arról beszél, hogy egy kecskepásztor - széjjelszaladt nyája után sietve - megbotlott egy kőben. Haragjában a követ felkapta, a kecskék után hajította, és a felkapott kő helyéről felszökkent egy forrás, ahonnan a Balaton ered. 

A kecskeköröm legendája nemcsak hazánkban, de külföldön is ismertté vált. A kecskekörmök - e számos változatban elterjedt monda szerint - egy, a gőgjéért megbüntetett királylány Balatonba veszett aranyszőrű kecskenyájának maradványai. A kecskeköröm híressé válásában nagy szerepe lehetett Garay János regéjének, az aranyszőrű kecskéket őrző királyleányról és a Tókirály érte epedő fiáról. A monda szerint a királyfi belehalt elutasított szerelmi bánatába, ezért a Tókirály megátkozta a lányt kecskenyájával együtt. A Tihanyi hegyek kigyulladtak, a Balaton vize hatalmas hullámokat csapott, a kecskéket elnyelte a víz, a lányt egy szikla zárta magába.
A kevésbé romantikus lelkületűek persze továbbra is hihetik, hogy a balatoni kecskeköröm valójában a kiédesedő vízű pannóniai beltóban mintegy 5 millió éve élt Congeria ungula caprae nevű kagyló lekoptatott maradványainak népies elnevezése.

A balatoni hegyek óriások művei
Vannak történetek, amelyek azt állítják, hogy volt egy falu egy templommal, amely a tó fenekére süllyedt, de azóta is meg-megszólal időnként kísérteties módon a harang. Aztán a keresztény vallás is bekapcsolódott a mondagyártásba: egyes követői vallják, hogy az emberi nemnek Krisztustól való megváltásakor tört fel a Balaton vize. Ami érdekes, hogy a helyi lakosok semmit nem tudnak e történetekről, míg külföldön számtalan balatoni mondával találkozhatunk.
Közöttük van az is, amely állítja, hogy találhattunk itt a régi időkben tündérvárat, vízitündéreket, sőt, Herman Ottó szerint élt errefelé egy emberáldozatot is megkövetelő balatoni tündér. A kevés számú népi monda ehelyett inkább beszél sárkányokról, óriásokról, illetve megemlíti történelmünk nagyjait, például Lehel vezért, aki a lányát hozta össze itt egy pásztorfiúval, sőt, nemes tettei mentén Balatonlelle is róla kapta a nevét.

A Balaton keletkezésének legelterjedtebb legendája szerint a történelem előtti időkben óriások lakták a tájat. Badacsony tágas fennsíkján élte mindennapjait Balaton, az utolsó óriás, lányával, Haláppal. Mindketten jó viszonyban voltak a hegy lábán élő emberekkel, olyannyira, hogy Halápnak játszótársa is akadt közöttük. A fiatal emberleány azonban gyorsan felcseperedett, és elhagyta óriás játszópajtását. Halápot hamar elemésztette a bánat. Miközben Balaton leánya síremlékét építette, egy nagy kőre lelt. Emlékezett rá, hogy valaha réges-régen ez a kő a sellők oltára volt. Amint azonban azt megemelte, elveszítette egyensúlyát, és a súlyos teher maga alá temette. Az elmozdított kő alól víz tört fel, és csak folyt megállíthatatlanul. A nagy vizet azóta is Balatonnak hívják.

A tihanyi visszhang
Tihany egyik legismertebb jelensége, a visszhang a XVIII. század közepe óta létezik, ekkor építették ugyanis ide az apátságot. A tihanyi visszhang lényege, hogy a Visszhang-dombról elkiáltott szavak a több mint 300 méterre lévő apátság északi oldaláról visszaverődnek, miközben mintegy két másodperc alatt teszik meg az oda-vissza, közel 700 méteres távot. A visszhang legjobb esetben akár hétszer is visszaverődött.

Ezért a domboldalra állítottak egy kis oszlopot, hogy innen kiáltsanak az emberek a templom felé. Echókőnek nevezték el az oszlopot, mert a helyiek Echónak hívták a visszhangot. Ezt a kifejezést használta Csokonai Vitéz Mihály is A Tihanyi echóhoz című versében, amelyet a költő Balatonfüreden írt 1798-ban. Vörösmarty Mihály is írt róla verset, de legismertebb mind között Garay János visszhangról írt regéje, amelyet a kecskeköröm-árusok kívülről fújtak.

A visszhangról szóló legenda itt is összekapcsolódik a kecskeköröm történetével, hiszen a korábban említett királylány nemcsak szép volt, de néma is, szótlan legeltette aranyszőrű kecskenyáját a Tihany környéki dombokon. A Balatonból kiemelkedő ősz hullámkirály egyszer megpillantotta a lányt, és kért egy korsó kecsketejet beteg fiának, de cserébe megígérte, hogy feloldja a lányt a némaság alól. A királyfi erőre kapott a kecsketejtől, a lány pedig csengő hangon megszólalt. Az ifjú amint megpillantotta a lányt, beleszeretett, de a királylány gőgösségből továbbra sem akart szóba állni senkivel, elutasította még a hullámkirály fiát is, aki belehalt bánatába. Ezért a király megátkozta a kegyetlen leányt és egy sziklába zárta. Fogott rajta a király átka: ahogy korábban senkivel nem állt szóba, úgy a sziklába zárva készségesen felelget minden arra járónak, aki megszólítja. Így lett belőle a tihanyi visszhang, legalábbis Garay János költeménye szerint.
 
A század elején aztán észrevették, hogy a visszhang ereje egyre csökkent. Többnyire az újonnan épült villákat hibáztatták, de azóta bebizonyosodott, hogy inkább az időközben a domb és a templom közé ültetett fák megerdősödött lombja lehet a bűnös visszhangrontó, s legalább ennyire az utóbbi években megnövekedett, zajjal járó idegenforgalom.