Hagyományok és buli: jön a Zsindelyes

Vágólapra másolva!
Igazi vidéki hangulattal, hagyományőrző programokkal, a Csík Zenekarral és persze minőségi pálinkával várja a látogatókat a VI. Zsindelyes pálinka és népi gasztronómiai fesztivál, amelyet szeptember elsején rendeznek meg a Nyíregyházához közeli Érpatakon.
Vágólapra másolva!

"Egy vasárnapi ebéd alkalmából ültünk az asztalnál, és játszottunk a szavakkal, ekkor került elő a zsindelyes szó, amire az egész fesztivál épül. Ráadásul a történethez hozzátartozik, hogy én itt, Érpatakon nőttem fel, és írásos bizonyítékaink vannak arra, hogy 1840-ig Zsindelyes tanyának hívták ezt a helyet. Innen jött a név" - mesélte az [origo] kérdésére a Zsindelyes Fesztivál szervezője és a Zsindelyes Tanya tulajdonosa, Papp József.

Forrás: Zsindelyes.hu
A tavalyi fesztiválra is sokan voltak kíváncsiak

Az idei már a hatodik nagyszabású rendezvény, amely a szórakoztatás mellett elsősorban a hagyományőrzésre épül. Ezért a szervezők elmondása szerint plüssmacikat, dodzsemet vagy virslit senki ne keressen majd a fesztiválon, ahol nemcsak a pálinka, de még a ruha és a fagylalt is "zsindelyes" lesz. Tavaly már több mint 17 ezer látogatót vonzott a rendezvény, és most is olyan attrakciókkal és újdonságokkal készülnek, amelyek a remények szerint szeptember elsején ismét Érpatakra hozzák a kikapcsolódni vágyókat.

Újdonságok: pálinkás macaron és partisátor

Igazi kuriózumnak számít majd a macaronok kóstolója, ami a rendezvény gasztronómiai jellegét erősíti A macaron nemzetközi őrületnek örvendő, első ránézésre habcsókot idéző különleges desszert. Elsősorban darált mandulából, tojásfehérjéből és cukorból készült, körülbelül 3 cm átmérőjű pici sütemény, amely a fesztivál esetében Zsindelyes Pálinkával ízesített krémmel lesz összetapasztva. Egész pontosan barackos, meggyes és szilvás ízesítésben lehet majd megkóstolni a különlegességet. A pálinkás macaronokat készítő Csekő Cukrászda munkatársa szerint a sütemény elkészítése ugyan nem egyszerű, de megéri a fáradtságot, ezt pedig mi is megerősíthetjük. A szakmai fortélyokon túl fontosnak tartja még, hogy szeretettel készüljenek a sütemények, mivel a vendégek megérzik és értékelik ezt a hozzáállást. Elmondta, hogy a fesztiválra kilátogatók megkóstolhatják majd az általuk kitalált zsindelyes fagylaltot is.

Forrás: Zsindelyes.hu
Így néz ki a pálinkás macaron

A gasztronómia mellett a népművészet is fontos alappillére a Zsindelyes Fesztiválnak. Az idén a népművészeti mesterségbemutatókon és előadókon kívül a modern népművészeti vonulatok felé is nyit a rendezvény, mivel újra divat a magyar hagyományok őrzése és újragondolása. Bemutatkozik a Zsindelyes Ruhakollekció, amely ugyan nem hétköznapi viseletre készült, de egy bemutató keretében közelről is megnézhetjük, hogyan jeleníti meg a ruha a zsindelyes tetőt. A kollekció tervezőjétől megtudtuk, hogy ezek a ruhák kasírozott furnérból készülnek, méghozzá különböző technikákkal, hogy sokféle színt elő tudjanak állítani. Elmondta, hogy a ruhának lesz majd hétköznapi viseletre szánt változata is, ami tervek szerint bőrből készül majd. Emellett a modellek a fesztiválon nemcsak Zsindelyes Ruhát fognak viselni, de ehhez a ZEMA hollóházi magyaros ékszerkollekcióját fogják hordani.

Fotó: Mudra László [origo]
A Zsindelyes Ruha bemutatója

A fiataloknak pedig jó hír, hogy a bulizásról sem kell lemondani a rendezvény kedvéért, fel fog épülni ugyanis egy olyan partisátor, amelyet a szervezők csak a fesztiválon belüli fesztiválként emlegetnek. A Party Aréna, amelyet fedett területen alakítanak ki, este 11-kor nyitja meg kapuit, a DJ-pultnál pedig Edo Denova, Chris Lawyer, Karmatronic és Soerii&Poolek váltják egymást.

Főszerepben a pálinka

"A sógorom 1984-ben kezdte el a pálinkafőzést, tehát ez egy családi dolog, én 1990 óta dolgozom a vállalkozás keretében. Mintegy tizenkét éve foglalkozunk minőségi pálinkákkal, és 2005 óta van jelen a piacon a Zsindelyes név. A pálinkák mellett kommersz italokat is gyártunk, ami nélkülözhetetlen a fennmaradáshoz. Tavaly szerencsére kétmilliárd forint felett volt a bevételünk, ami nagyobb részt már a pálinkának köszönhető" - mondta Papp József, aki úgy fogalmazott, hogy a pálinkaivás "több mint alkoholfogyasztás".

A rendkívül szépen és ízlésesen kialakított Zsindelyes Tanya egyébként kóstolóházként szolgál, ahová bárki betérhet, és kipróbálhatja például a Zsindelyes első számú büszkeségét, az újfehértói fürtösmeggyből készült pálinkát. A fesztivál helyszínén továbbra is megtalálható lesz a Zsindelyes egész palettája, illetve a márka kézművestermékei, mint például a befőtt vagy kézművesdesszert is helyet kap a rendezvényen.

Forrás: Kecskés Barbara [origo]
A Zsindelyes Tanya Érpatakon

"Ennek a vidéknek nagy kincse a rengeteg gyümölcs, emiatt fejlett a gyümölcskultúránk, és kiváló pálinkafőzdéink vannak" - nyilatkozta Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi RMI igazgatója. Hozzátette, hogy a Zsindelyes Fesztiválból mára turisztikai attrakció vált, és a gasztronómiai turizmus igen sikeres a térségben.

Az idei Zsindelyes Fesztivál főzőversennyel kezdődik, ahol a szabolcsi tájegység és a Hajdúság ízeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Különlegessége a versenynek, hogy a fesztivál területén belül egy külön szigeten alakítják ki a "gasztrofalut". Szintén egész nap várja a látogatókat a Zsindelyes Fesztivál kézművesudvara, ahol több mint 40 kiállító pakolja ki portékáit, köztük a legkülönfélébb mesterségek is felvonulnak és bemutatót tartanak: kádár, kovács, kosárfonó, pék, csipkeverő, mézeskalács-készítő, kalapvarró és még megannyian. A gyerekekről sem felejtkezik el a Zsindelyes, így, mint minden évben, most is ingyenes foglalkozások várják őket. Színvonalas koncertek is lesznek szép számmal, a nagyszínpadon fellép majd többek közt a Csík Zenekar és a Republic, de készülnek táncos előadásokkal, illetve lovasbemutatók, valamint tűzijáték színesíti majd a programot.

A részletes program itt megtekinthető.