[origo] utazás
Fesztiválok nélkül jobb lesz Etyeknek
Gaál Csaba|2012. 09. 05., 11:54|Utolsó módosítás:2012. 11. 22., 11:23|Ritka, hogy egy sikeres fesztivál szervezői úgy gondolják, a fejlődést nem a látogatószám további növelése jelenti, hanem épp az ellenkezője. Márpedig Etyeken ez a helyzet: szeptember 22-23-án lesz az utolsó Kezes-Lábos, téltől pedig jön a jóval szűkebb területen, ám gyakrabban megrendezett Etyeki Piknik. Az okokról kérdeztük Rókusfalvy Pál főszervezőt.
Épp tíz éve annak, hogy Etyeken elkezdődött az a fesztiválsorozat, amelynek keretében minden évben kétszer megszállják a látogatók a 4000 fős települést: a tavaszi Pincefesztivál a borra koncentrált, míg az őszi Kezes-Lábos a bor mellett teljes gasztronómiai élvezeteket kínált. "Már az is meglepetés volt, hogy kezdetben 15 ezren eljöttek" - idézi fel a kezdeteket Rókusfalvy, aki pár évvel korábban vett egy pincészetet, és kezdett borászkodásba a Budapesttől 26 kilométerre lévő faluban. Az évek során a látogatószám megnégyszereződött, ez pedig komoly munkát igényelt nemcsak az 50 fős rendezvényszervező csapattól, hanem attól a 300 embertől is, akik az időközben kétnapossá váló fesztiválok működését biztosították.

Rókusfalvy Pál főszervező már jó ideje tervezi a váltást
"A motiváció az volt, hogy Etyeket felhelyezzük a bortérképre. Mégpedig úgy, hogy eközben megmaradjon a fesztiválon bemutatott termékek természetes, helyben készült, kézműves jellege " - mondta a főszervező. "Az első célt sikerült is elérni, ám egy 5400 hektáron megtartott rendezvényben lehetetlen mindig és mindenütt betartatni a magas minőségi követelményeket" - tette hozzá. Rókusfalvy példaként említette a teljes forgalomzár ellenére beszivárgó mozgó vattacukor- és hot dog árusokat, de némely kispince borkimérése sem feltétlenül tett jót a fesztivál brandjének. Többek között ezért is vezették be tavaly a kártyás fizetési rendszert.
Már két éve megfogalmazódott a továbblépés gondolata. Két út állt az ötletgazda előtt: néhányan szorgalmazták a feszitvál kiterjesztését más, környező településekre is, sőt, cége franchise rendszerben szervezhetett volna hasonló fesztiválokat Szekszárdon, Villányban vagy Tokajban. Rókusfalvy víziója azonban egészen más volt. Miután az elmúlt években Etyek széles körben ismertté vált, a következő lépés szerinte egyrészt a stabil, minőségi kínálat megteremtése, másrészt, hogy mindez ne csak egy-két napra adjon programot az odalátogatóknak, hanem folyamatosan, üzemszerűen.

Az Etyeki Pincefesztivál már csak emlék marad
A fesztiválokat felváltó Etyeki Piknik filozófiája éppen ez. Az Újhegyre és Szépvölgyre szűkített rendezvény évente négyszer kínál majd valamivel meghittebb, de garantáltan magas színvonalú kikapcsolódást. Ezt szolgálják majd azok a fejlesztések (közművek, pormentes út, rendezett látkép), amelyek a következő években emelhetik a rendezvény és a falu brandjét. "A végső cél az, hogy egyszer majd ezekre a piknikekre se legyen már szükség, mert ha valaki gondol egyet, akkor az év bármely napján Etyekre látogathat, hiszen tudja, hogy ott stabil és minőségi gasztronómia és vendéglátás várja" - mondja Rókusfalvy, aki szerint a falu is ezzel nyer a legtöbbet. "Ha egyszer van egy minőségi pincesor, az keresletet teremt a helyben készített sajtokra, húsokra, szörpökre, és a vendéglátásnak is lökést adhat" - mondta a borász, aki egy épp aznap megkóstolt pinot noir fagylaltot hozott fel példának arra, milyen kreatív erőket nyithat meg a fejlődés.
Addig persze még hosszú az út. Etyeken egyelőre még nincs szálloda, mintegy 50-60 szoba lehet kiadó a faluban. Sőt, a Rókusfalvy Fogadón kívül egész évben nyitva tartó étterem sincs (viszont a házigazda szerint náluk van az ország 30 legjobb séfje közül az egyik). A korábban jazz-zenészként és rádiós, televíziósként ismertté vált borász azonban már látja előre, mivé válhat a falu és ehhez mit kell neki hozzátennie a következő húsz évben.

Piknikelni ezután is lehet majd Etyeken
"A piknik szervezése, akárcsak fesztiváloké, továbbra is nonprofit alapon megy majd" - válaszolt az [origo] kérdésére Rókusfalvy, hozzátéve, hogy Etyek továbbra is viszi a pénzt a kommunikációs cége nyereségéből. Ám az ottani borászkodást nem is elsősorban befektetésnek szánta, hanem életformának. "Imádok felülni a régi traktoromra, és kint dolgozni a szőlőben. Az is örömet okoz, ha szűkebb közösségem épül-szépül. Nem akarok mindent én irányítani, inkább katalizátor szeretnék lenni".
Hogy mit szól mindehhez a falu és a látogatók? "Az önkormányzattal a napokban ülünk le a tervekről beszélgetni, így még nincs benne a köztudatban a fesztiválok átalakulása" - mondta a főszervező. Az biztos, hogy az oda látogatók sok olyan jellel találkoznak majd, amely a változásra utal: a Facebook-oldal már a piknik nevét viseli, az új logót is sok helyen lehet majd látni a rendezvényen, és míg a faluba befelé menet a fesztiválon köszöntik majd a vendégeket, kifelé már a piknikre várják őket vissza. Etyeket tehát - ha más formában is - továbbra is érdemes lesz felkeresni.
Címlapsztori»
Szigorítják a parkolást a repülőtéren
Júniustól fizetniük kell a taxisoknak is a budapesti repülőtér előtti megállásért, ha egy nap kettőnél több fuvart vállalnak - erről kezdtek terjedni a napokban hírek a ...
- A pánik a legnagyobb ellenség
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Megölte állatkerti gondozóját egy tigris
- Okos állat a csótány, felhagyott a cukorral
Szigorítják a parkolást a repülőtéren
Júniustól fizetniük kell a taxisoknak is a budapesti repülőtér előtti megállásért, ha egy nap kettőnél több fuvart vállalnak - erről kezdtek terjedni a napokban hírek a ...
Szigorítják a parkolást a repülőtéren
Júniustól fizetniük kell a taxisoknak is a budapesti repülőtér előtti megállásért, ha egy nap kettőnél több fuvart vállalnak - erről kezdtek terjedni a napokban hírek a ...
Bobpálya, börtön, borospince
Közeledett a születésnapom és a pünkösdi hosszú hétvége. A párom két nappal korábban szólt, hogy meglepi hétvége következik, úgyhogy csomagoljak, a bőröndben legyen ...
Pezsgőfürdő Machu Picchu romjain
Amikor a perui utazást tervezgettem, képtelen voltam eldönteni, gyalog vagy vonattal közelítsem-e meg Machu Picchu romjait. Az inka ösvény szépségéről legendák ...
A Wizz Air is kipróbálja a bádogcsarnokot
A szükséges engedélyek megérkezése után a múlt héten megnyitotta kapuit a budapesti repülőtéren a fapados beszállítási procedúrához szükséges egyik új bádogcsarnok, ...
Komplikációk a világ leghidegebb útján
A világ egyik legnehezebb expedíciójára vállalkozott az a hat brit, akik közül már csak öten vannak úton: télen akarnak átkelni az Antarktiszon a Déli-sark érintésével. ...
A fájdalom nem ismer határokat
Mi lesz veletek, ha megbetegedtek utazás közben? - tették fel a kérdést szeretteink, mielőtt közel két éve belevágtunk világ körüli utunkba. Most válaszolunk, miután ...
Ahol a kutya is beleugathat a politikába
Amikor Argentína fővárosában, az őrült Buenos Airesben jártam, eszembe jutott, hogy veszek egy jegyet a Rio de la Platát átszelő hajóra, és megnézem Uruguayt. Semmit sem ...
Akkor minket most elraboltak?
Thaiföld ideális első úti cél kezdő hátizsákos turisták számára, ugyanis éppen eléggé harmadik világbeli ahhoz, hogy izgalmas legyen, viszont pont annyira fejlett, hogy ...
A zarándokok lenyúlták a kajámat
Amikor megtudtam, hogy ösztöndíjat nyertem Spanyolországba, örömömben egyből pálmafákat és flamencotáncosokat hallucináltam. Aztán mikor kiderült, hogy úti célom ...
Mikor fogunk wifizni a repülőkön?
A világon egyre több légitársaság vezeti be, vagy tervezi bevezetni a fedélzeti internetszolgáltatást. A napokban arról jött hír, hogy a Ryanair is komolyan mérlegeli ...
Ez nem Anglia, itt nincs pintezés
A belga kisvárosnak talán semmi más nem használt annyira marketing szempontból, mint Martin McDonagh zseniális In Bruges (rettenetes magyar fordításban: Erőszakik) című ...
Új határátkelő Szerbia felé
Érdemes lesz Ásotthalom felé menni, így elkerülhetjük a torlódást. De csak nappal, mert este hét után zárva lesz, reggel hétig.
- A pánik a legnagyobb ellenség
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Megölte állatkerti gondozóját egy tigris
- Okos állat a csótány, felhagyott a cukorral
- Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
- Az MI6 ügynököt csinált volna a brit terroristából
- Az RMDSZ meggyőzné a románokat az autonómiáról
- Kényszer alatt másznak a magyarok
- Sportcsarnokot neveznének el Erőss Zsoltról
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Két vonat összedöntött egy felüljárót Missouriban
- Google Street View a Galápagos-szigeteken
- Szabadabb csónakhasználat a Balatonon
- Rászálltak a brit muszlimokra a katonagyilkosság után
- Megrengeti az ember eredetét egy új elmélet
- Bobpálya, börtön, borospince
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Felismerik-e fotókról a járókelők a főváros legismertebb homlokzatait?
Az ötödik kontinens 2030-ra teljesen át akarja alakítani energiagazdaságát.
Nem vihetem magammal a gyerekemet? A magyar jognak semmi köze az EU szelleméhez.
Olvasnivaló
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!



![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/1305/2013052439.jpg)