Őszinte puszik és ölelések a pápuáktól

2012.10.21. 11:25

Pápua Új-Guineát nem kapták fel a turisták. Sokba kerül oda kijutni, drágák a hotelek, nincsenek éttermek, a fővárosban pedig rossz a közbiztonság. Ám akinek sikerül egy csoporttal beljebb merészkednie, annak felejthetetlen élményekben lesz része. A Goroka Sing Sing például a világ egyik legszínesebb fesztiválja.

A Goroka-fesztiválról úgy 15-16 éve hallottam először. Mindössze annyit tudtam róla, hogy Pápua Új-Guniában van egy ilyen nevű város, ahol évente egyszer összesereglenek a különböző népcsoportok egy közös éneklésre-táncolásra. Mindegyik a maga rendkívül színes, különleges és számunkra oly egzotikus népviseletében jelenik meg: test- és arcfestékekkel, színes tollakkal, falevelekkel, disznóagyarokkal és gyöngyökkel "felöltözve", vagy épp csak egy koketában, azaz péniszvédőben. Mivel a fotográfia témái közül számomra mindig is a portré volt a legkedvesebb, rákerestem az interneten, és a képek minden képzeletet felülmúltak. Nem tudtam ennél színesebb eseményt elképzelni, így a Goroka-fesztivál elfoglalta a bakancslistám első helyét.

Minden évben többször is átböngésszem a netet utazási lehetőségek után kutatva. Megtudtam, hogy több hasonló fesztivált (vagy ahogy ők hívják: sing sing) is tartanak az országban, de a legszínesebb a Gorokában rendezett háromnapos ünnep, amelyet mindig a függetlenség napja, azaz szeptember 16-a környékén rendeznek.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Felsorakozó férfiak a Goroka-fesztiválon (Kattintson a képekre a galériáért!)

Az internetes kutakodás során nyilvánvaló lett, hogy egyedül meglehetősen nehézkes vállalkozás eljutni ezekre a fesztiválokra, viszont sokáig csak általam ismeretlen kis cégek szerveztek oda utat. Mivel Pápua Új-Guinea igen drága desztináció, nem mertem kockáztatni. 2011 végén aztán elérkezett a várva várt pillanat, amikor a kedvenc utazási irodám, az angol Explore kínálatában feltűnt ez az ország. Nem csak én gondoltam úgy, hogy ez óriási áttörés - a neves Wanderlust magazin "2012 legjobb 50 új utazása" listáján az első helyen hozta ezt a túrát. 2012 szeptemberében a mi csoportunk volt az első az angol iroda történetében, amely elindult megismerni ezt a különleges országot.

A tyúk és a tojás problémája

Pápua Új-Guineába mindössze pár tízezer külföldi látogat el évente, azok többsége is vendégmunkás vagy misszionárius. Az ország különösen gazdag ásványkincsekben - olaj, földgáz, arany, platina és réz -, ezek kitermelésére egyre-másra érkeznek a külföldi társaságok. Az ő kiszolgálásukra épült néhány nagyobb hotel, de azok árazása azt tükrözi, hogy a vendégmunkások úgyis ráterhelhetik a költségeket a cégükre. Egy egyszerű, a mi értelmezésünk szerint körülbelül 2-3 csillagos szobáért 200-300 dollárt is elkérnek, és sajnos az országban szinte teljesen ismeretlenek az Ázsiában megszokott olcsó vendégházak, motelek. Éttermeket sem találunk - a helyiek otthon esznek, a szállóvendégek pedig a szállodákban.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A parlament elsősorban a Sepik folyó vidékén megtalálható falusi lélekházak formáját tükrözi (Kattintson a képekre a galériáért!)

A kéthetes út során nem sikerül kiderítenem, hogy melyik a tyúk és melyik a tojás: azért nem látogatnak ide, mert nincs turistainfrastruktúra, vagy annak hiánya épp a látogatók elmaradásával magyarázható? Pedig látnivaló akad bőven: romantikus, hajózható folyók, különleges falusi tradíciók, gazdag élővilág (különös tekintettel a madarakra és pillangókra), vulkánok és hihetetlen gazdag búvárparadicsom. Csak épp megközelíteni nehéz ezeket a helyeket. Utak csak módjával vannak, így mi is szinte csak repülővel és hajóval közlekedtünk.

Budapestről röpke másfél nap alatt lehet eljutni Pápua Új-Guineába Budapest - Párizs - Szingapúr - Port Moresby útvonalon. A találkozó a repülőtéren volt megbeszélve, ahova szerencsésen befutott a csoportunk mind a 16 tagja. A társaság igencsak vegyesre sikeredett: nyolc különböző országból érkeztünk, Bulgáriától Írországon át Kanadáig, nyolc férfi és nyolc nő. Idegenvezetőnk egy Laoszban élő, tapasztalt angol túravezető volt, bár itt ő is először járt. Volt abban valami megkapó, ahogy összeverődtünk a reptéren a világ minden tájáról - a másfél-két napos repülőút után zombifáradtan, de rettentő kíváncsian találgattuk, vajon mi vár ránk az elkövetkező két hétben. Szerencsére mindenkinek a csomagja megérkezett - elég nagy kalamajka lett volna, ha nem, ugyanis szinte rögtön indultunk tovább az ország egy távoli csücskébe. Levezetésként tehát repültünk még másfél órát északnyugat felé, Wewakba.

Kenuzás a lápvilágban

Az út első egyharmadát a Wewak folyó lápvidékén töltöttük. Néhány napot fatörzsekből kivájt kenukban utaztunk, amelyekbe fonott nádfotelokat tettek a hajósaink - szürreális, de kényelmes megoldás volt. A hajók nyitottak voltak, így esőből és tűző napból is jutott rendesen. Meglátogattunk falvakat, hallgattuk a madarakat az esőerdőben, éjszakánként pedig cölöpökre épült fakunyhókban laktunk. Az étkezésről a hajósok gondoskodtak - nem volt egy kifejezett gourmet élmény, de nem maradtunk éhesek.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A Sepik folyó lápvidékén cölöpökre épített kunyhókban laknak - a csoport is ilyenben aludt (Kattintson a képekre a galériáért!)

A lápvilágból visszarepültünk a fővárosba, ahol volt néhány óránk a következő gép indulásáig. Ezt kihasználva gyorsan körbebuszoztunk a városban, de rettentő sokkoló volt a kép a nyugodt, békés, barátságos vidéki élet után. A bankok, a nagykövetségek és a külföldiek lakóházai többszörös szögesdróttal körülvéve, fegyveres őrökkel védve, a helyiek pedig lepusztult gettókban. Port Moresby a leginkább Dél-Afrikára emlékeztet. Sok kamasz fiú jön fel a fővárosba munkát keresni, de az alig van - így szinte törvényszerűen bűnözőkké válnak. Sajátos módon a leggyorsabban növekvő iparág a biztonsági szolgáltatás, ugyanis erre minden külföldi érdekeltségnek óriási szüksége van. Velünk is utazott egy fegyveres őr, így látogattuk meg a Nemzeti Múzeum és a Parlament épületét.

Vulkánok és földrengések

A körút második részében egy meglehetősen jó színvonalú, úszómedencés tengerparti szálloda volt a bázisunk. Innen látogattunk meg környező szigeteket és tengerparti városokat, ezúttal motoros csónakokkal.

A közeli Rabaul városát 1994-ben 6 méternyi hamu alá temette egy vulkán. Szerencsére nem voltak halálos áldozatok, mert időben jött a figyelmeztetés. A holdbéli tájon nagyon furcsa volt úgy járkálni, hogy közben tudtuk, a lábunk alatt mélyen egy egész város nyugszik.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Az egykori Rabaul helyén ma különös, holdbéli táj van (Kattintson a képekre a galériáért!)

Mivel az ország a csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, igen gyakoriak a földrengések. Meglátogattunk egy olyan intézetet is, ahol folyamatosan figyelik az ország több pontján felállított eszközök segítségével a földmozgásokat.

Egy napot a közeli Matupit szigeten töltöttünk, ahol a helyiek már hetek óta készültek a látogatásunkra. Bár korábban is érkeztek már vendégek a szigetre - jellemzően a hatalmas óceánjáró hajók egy-két órára kiszálló utasai -, de ők csak kattintottak pár fotót, és továbbálltak. Az elképzelés most egyfajta kulturális csere volt, hogy jobban megismerjük a szigetet, történetét, lakóit és mi is meséljünk a saját világunkról. Az egész falu kivette a részét a programokból: érkezésünk előtt a férfiak padokat és árnyékolókat ácsoltak, az iskolások dalokkal készültek, az asszonyok megmutattak néhány hagyományos mesterséget (nádszőnyegkészítést, kagylópénzfűzést). Rengeteget beszélgettünk velük, és nagyon úgy tűnt, ők ugyanúgy élvezték ezt a napot, mint mi, ugyanis rengeteg ölelést és puszit kaptunk búcsúzáskor.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Kisgyerek Matupit szigetén, ahol virágszirmokból font koszorúkkal vártak (Kattintson a képekre a galériáért!)

A portréfotósok Mekkája

Az út végére maradt a fénypont, a fesztivál. A Goroka Sing Sing-et az 1950-es évek közepe óta rendezik meg. A három napon át tartó show az egész országból vonzza az énekes-táncos csoportokat, amelyek büszkén viselik tradicionális öltözéküket. A rendezvényt egy hatalmas füves téren tartják, ahol a fesztivál elején és végén rendezett sorokban felvonulnak a résztvevő küldöttségek (egy kicsit hasonlóképp, mint az olimpiai nyitó- és záróünnepségen), a köztes időben pedig felhőtlen jókedvvel mutatják be táncaikat. Az elképesztően színes öltözékeket, gyöngyfüzéreket generációról generációra átörökítik, azaz szerencsére nem kell minden évben lemészárolniuk az ország ikonikus paradicsommadarait.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A Goroka-fesztiválon a gyerekek is ünnepi díszbe öltöztek (Kattintson a képekre a galériáért!)

Alig győztük a fotózást - egyrészt saját örömünkre, másrészt mert szinte sorban álltak a kamerák előtt: a pápuák ugyanis imádják, ha fotók készülnek róluk. Mivel a több ezer őslakosra talán ha három tucat külföldi turista jutott, nem volt zavaró a fehér emberek jelenléte. Ezt a rendezvényt a saját szórakoztatásukra, elsősorban hagyományőrzési célokra találták ki, nem turistacsalogató csapdának. Mi csak osztoztunk az örömükben.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Önfeledt tánc és zene a Goroka-fesztiválon (Kattintson a képekre a galériáért!)

Nézze videón is, hogyan buliznak a pápuák!

 

A Sepik folyó vidékén a csoportnak alkalma volt részt venni az egyik törzs férfivá avatási ceremóniáján, amelyről egy külön írásban számolunk be.