Ha kiszámíthatóan közlekedsz, életben maradsz

2012.10.22. 14:01

Vietnamban úgy ébredtünk, hogy nem tudtuk, hol vagyunk. Aztán egyenesbe kerültek a dolgok, és négy felejthetetlen napot töltöttünk ott el. Belecsöppentünk Hanoi nyüzsgő életébe, megtudtuk, mi az a csúcsforgalom, eljutottunk a gasztronómiai élvezetek mélypontjára és csúcsára, majd hajóra szálltunk a páratlan szikláiról híres Halong-öbölben.

Kéthetes délkelet-ázsiai túránk második országával emlékezetesre sikerült a találkozás. Vonattal léptük át a kínai-vietnami határt, ám akkor még nem tudtuk, pontosan hol fogunk leszállni. A menetjegy megvásárlásakor ugyanis Kujlinban a pénztárosnő más nevet hajtogatott végállomásként, mint Hanoi. Az éjszakai útlevél-ellenőrzés után mindenestre túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy ezen sokáig töprengjünk, így beállítottam az ébresztőt reggel 7-re, hogy a tervezett leszállás előtt összepakolhassunk. Ehhez képest reggel 5 körül kicsapódott a hálókocsi ajtaja, a kalauz pedig hangosan elkezdett kihajtani mindenkit a vagonból. A többi nyugati turistával együtt valahogy összekaptuk magunkat, és kitámolyogtunk a peronra.

Forrás: Gaál Csaba [origo]
Az állomás kijárata, ahol kiraktak minket a vonatról (Kattintson a képre a galériáért!)

Fogalmunk sem volt, hol vagyunk. Az állomás előtti téren a sötétben körbevett minket a helyi taxismaffia, hogy elvihessen valahova. Egy angol srác szerencsére már nem először járt itt, és elárulta, Hanoi északi külvárosában tettek le minket. Ez legalább jó hír volt, így megdumáltuk, hogy együtt megyünk be a központba. Ő irigylésre méltó nyugalommal rágyújtott egy cigire, és csendben nézte, ahogy a taxisok egymást túlkiabálva igyekeztek minket bevinni. Pár perc múlva aztán lecsillapodtak a kedélyek, az angol meg egy reális ár hallatán szólt, hogy mehetünk. Mindenki jól járt.

Az óvárosi Hanoi Legend szállóba érkeztünk, de mivel korán volt még, a szobánkat nem tudtuk átvenni. Nem akartuk felébreszteni magyar útitársainkat sem, akiktől Hongkongban váltunk el, és akik egy nappal korábban érkeztek ugyanerre a szállásra. Így álmosan nekiálltunk internetezni, és néztük, ahogy a környék kezd éledezni.

Óvakodj a motorosoktól!

Barátaink végül lejöttek reggelizni, így a nagy öröm után felvittük a csomagjainkat a szobájukba. Pihenni nem volt időnk, hiszen másnapra kétnapos hajókirándulást terveztünk a tengeren, a város pedig épp elég látnivalót tartogatott ahhoz, hogy azonnal felkerekedjünk.

Kilépve a szállodából már javában folyt az élet az utcákon, elsőre elég meghökkentő módon. Mivel a járdát többnyire árusok és parkoló motorkerékpárok foglalják el, az ember kénytelen az úttesten menni, ahol viszont autók, motorok, riksák és biciklisták iszonyú tömege próbál haladni. Hamar megtanultuk az aranyszabályt, ami különösen az átkeléseknél lehet életmentő: semmi váratlan mozdulat - ha kiszámíthatóan közlekedsz, életben maradsz.

Forrás: Gaál Csaba
Voltak nyugalmasabb terek is Hanoiban (Kattintson a képre a galériáért!)

Először is benéztünk a környéken pár utazási irodába, hogy a különböző fórumok tanácsai után végre a saját szemünkkel lássuk a kínálatot a Halong-öbölbe induló túrákra. Luxust semmiképpen nem akartunk, ám a számtalan nagyon olcsó ajánlatról is elég sok negatív tapasztalatot olvastam. Egy-két középkategóriás társaságra szűkült hát a kör, végül a Vega Travelnél kötöttünk ki, ahol sikerült lealkudni a kétnapos csomag árát fejenként 70 dollárra (akkori árfolyamon 13 ezer forint) transzferrel, hajón alvással és teljes ellátással. Jó döntés volt, de erről később.

Repülőjegy-vásárlás a Vietnam Airlinestól

A Halong-öbölbe szervezett túrák feltérképezése mellett a legtöbb időt annak kiderítése vitte el a Vietnamban töltött négy nap előkészítésekor, hogyan lehet olcsón elrepülni Hanoiból a kambodzsai Siem Reapbe, ahol Angkor romvárosa található. Végül ezt fejenként kemény 254 dollárból (akkori árfolyamon 38 ezer forint) tudtuk csak megoldani a Vietnam Airlinesszal. Ezt is csak elég körülményesen, mivel közvetlenül a társaságtól nem lehetetett jegyet venni. Végül a vietnami TF Travel segítségével sikerült a vásárlás, de csak úgy, hogy a speciális webhelyükön történő kártyás fizetés után (amelyért különdíjat számoltak fel) még az útlevelek beszkennelt fénymásolatát is el kellett küldeni banki ellenőrzésre. Ettől kicsit tartottam, de az utazási fórumokat végigolvasva megbízhatónak tűnt az iroda, és nem is volt gond vele.



Ho Si Minh árnyékában

A nevezetességek közül első utunk a Tran Quoc pagodába vezetett, amely a Nyugati-tó egy kis szigetén található, és 1400 éves korával a város legrégebbi pagodája. Kezdésnek nem rossz! Amellett, hogy valóban meseszép épületegyüttes volt, a tóparti nyugalom is idilli a belváros zűrzavarához képest. Aztán elsétáltunk Ho Si Minh hatalmas mauzóleuma előtt, aki 1945-ben kiáltotta ki a független Vietnami Demokratikus Köztársaságot, majd haláláig, 1969-ig volt a kommunista ország elnöke. Bár az egypártrendszer azóta is fennmaradt, a piacgazdaság jeleit úton-útfélen látni lehet a városban, a különböző árusoktól a hatalmas reklámplakátokig.

Forrás: Gaál Csaba
A kommunista vezető Nguyen Tat Thanh néven született egy szegény tanító fiaként (Kattintson a képre a galériáért!)

Ezután megnéztünk még egy közelben lévő pagodát, amelyet egyetlen cölöpre építettek, majd kerestünk egy éttermet, mert megéheztünk. A Hegyi Disznóhoz címzett fogadóban kötöttünk ki, amelyre azért esett a választás, mert ez volt az első bizalomgerjesztő hely, hangulatos kerthelyiséggel. Kína után úgy éreztük, már nem érhet minket kulináris meglepetés, de igen. Az étterem névadójához méltóan kértem egy hegyidisznó-levest, de az ott is maradt az asztalon, senki nem bírta lenyomni. Mások valamivel szerencsésebbek voltak, de amikor köretnek rizst kértek, közölték, olyan ott nincs. Vietnamban. Úgyhogy maradtunk a sült krumplinál, amit itthon soha nem eszem, ott viszont a megváltás volt.

A régi városrész felé haladva betértünk még egy katonai múzeumba, ahol a vietnami háború - vagy ahogy ők hívják, az amerikai háború - során lelőtt amerikai repülők roncsait, ágyúkat és harckocsikat lehetett megtekinteni. Különösen az amerikai turistáknak lehet ez furcsa élmény, bár velük szemben mára már teljesen eltűnt a vietnamiak ellenszenve.

Forrás: Gaál Csaba
A katonai múzeum mellett kellemes kávézó volt (Kattintson a képre a galériáért!)

A Lenin park mellett sétáltunk tovább. Itt boldogan rohangászó kisgyerekekre és tajcsizó nénikre tekintett le V. I. LE-NIN ötméteres szobra, amelyet 1980-ban állítottak az orosz forradalmár születésének 110. évfordulójára. Ez sem volt mindennapi látvány, különösen egy Kelet-Európából érkező turistának nem, figyelmünket azonban ekkorra már lekötötte az egyre kaotikusabb forgalom. Az autók, motorok és biciklik kavalkádja még közel-keleti és indiai élményeimet is felülmúlta. Néha csak álltunk és bámultuk, hogyan lehetséges az, hogy az egymást keresztező, hömpölygő áradtban egy koccanás sem történik. Az állapotokról sokat elárul az alábbi videó, amelyet azokról a motorosokról készítettem, akik a dugó miatt a járdán próbáltak szerencsét (a minőségért elnézést).

Az utcákra kihelyezett étkezdék és motorok kerülgetése a hatalmas zajban egy idő után nagyon fárasztó tud lenni. Éppen ezért volt felüdülés bemenekülni abba a vegetáriánus étterembe, amelyet útitársaink előző este már kipróbáltak. A nyüzsgő utcáról a Tamarind Caféba belépve teljesen más világba csöppentünk. A csendes, nyugodt atmoszféra és a trendi berendezés a világ bármely fejlett országában megállná a helyét. Nemkülönben az ételek, amelyeket művészi tökéllyel készítettek - a nyugati ízlésnek megfelelően. Mindehhez jól tárolt, remek borokat lehetett inni. Ami már csak azért is meglepetés volt, mert a hasonló klímájú fejlődő országokban általában nem sok figyelmet szoktak erre fordítani, így a kényes utazónak legtöbbször le kell mondania a bor élvezetéről. Az árak magasabbak voltak, mint Hanoi utcáin, de a magyar szintet nem haladták meg. A gasztronómiai élvezet viszont oly magasra csapott, hogy életemben először bementem a konyhába is, és a szakács kezébe nyomtam egy ötdollárost. Talán még azóta is ott áll a meglepetéstől.

A város után jöhet a természet

A második nap reggelén begurult értünk a busz, amely elvitt a 3 és fél órányi útra lévő tengeri kikötőhöz. Hátul már ültek ketten. Na kik? Persze, hogy magyarok! Úgyhogy a hajót teljes egészében a hat főre duzzadt magyar csapat foglalta el, és mivel a hozzánk csatlakozó pár épp egy több hónapos távol-keleti út kellős közepén volt, igen jól szórakoztunk egymás történetein. De nemcsak azon. Az idegenvezető srác például elmesélte, hogyan is építik a kapitalizmust a kommunista országban. Elmondása szerint nemcsak, hogy megtűrik, de kifejezetten támogatják a kis- és középvállalkozásokat. És bár az egypártrendszer szilárd, mára jelentős magánvagyonok halmozódtak fel: többek között a minket szállító hajó is magánkézben volt.

Forrás: Gaál Csaba
Ez a hajó volt az otthonunk két napra (Kattintson a képre a galériáért!)

Az út teljesen rendben volt. A kabinok kényelmesek voltak, saját fürdőszobával, a legfelső szinten pedig napozóágyakon lehetett pihenni. A felszolgált ételek mindegyike remek volt, főleg a tengeri dolgok, egyedül a sörért és az üdítőért kellett külön fizetni. Utunk alatt kikötöttünk egy cseppkőbarlangnál, egy másik szigeten strandoltunk kicsit, sőt még kajakozhattunk is a hajó vízre eresztett saját csónakjain. A legbátrabbak pedig vízbe ugorhattak a hajó tetejéről, ami 8-10 méter magasan lehetett. Én vállalkoztam rá egyedül: először túllendültem és a hátamra estem, másodszor a karom csapódott vissza, de azért lassan rendbe jött a vállam. Mindegy, mindenki jól szórakozott (de az erről készült videót nem teszem fel ide).

Maga a Halong-öböl olyan volt, mint Kínában a Li folyó környéke, csak itt nem a szárazföldön voltak elszórva a meseszerű mészkősziklák, hanem a tengerben, ahol 2 ezer kis sziget található. A világörökségnek nyilvánított terület valóban lélegzetelállító volt, különösen, ahogy a hajónk lehorgonyzott  éjszakára, és a lebukó nap bevilágította a tájat.

Forrás: Gaál Csaba
Ez csak egy az érdekes formájú sziklák közül (Kattintson a képre a galériáért!)

Másnapra nagyot változott az időjárás, és 10-15 fokkal zuhant a hőmérséklet, így a visszaútból már inkább csak a didergés emléke maradt meg. Meg azé az emberé, aki a kikötőben be akart menni a jegypénztár épületébe. Csakhogy az üvegajtó zárva volt. A sok egyenruhás ember sokáig tanakodott az üvegtörmelék felett, mígnem egy tűsarkú cipőben tipegő lány elkezdte összesöpörni a maradványokat.

Forrás: Gaál Csaba
Takarítás az ajtónjáró vendég után (Kattintson a képre a galériáért!)

Ezt már nem vártuk meg, mert indult a buszunk vissza Hanoiba, ahol még egy éjszakát töltöttünk. A vacsorát ismét a Tamarind Caféban költöttük el, ugyanolyan extázisban. Egy apró kellemetlenség volt csupán ezúttal: az egyik pohár bor kissé sokat állhatott a kinyitott üvegben. A tulajdonos azonnal igazat adott, és szájhúzás vagy tiltakozás nélkül új üveget nyitott, amely már kifogástalan volt. Így is lehet.

Másnap kora délután kellett indulnunk a repülőtérre, addig azonban még két dolgot megnéztünk a városban. Az egyik az Irodalom Temploma volt, ahová biciklis riksával mentünk. A 100 000 dongos vietnami bankjegy hátoldalán is látható konfuciánus templomot 1070-ben építették, és nagy tereivel, különböző épületeivel talán a legszebb volt, amelyet Hanoiban láttunk. A végére pedig a Jade-hegy Templomát hagytuk, amely a szállásunkhoz legközelebb volt a Hoan Kiem-tó egy kis szigetén. Ez ugyan kisebb volt a többinél, de festői elhelyezkedésével méltó lezárása volt ennek a négy napnak.

Forrás: Gaál Csaba
Az Irodalom Templomát kár lett volna kihagyni (Kattintson a képre a galériáért!)

A taxi indulása előtt még egy pohár finom bort ittunk a szállásunkhoz közeli kávézóban (Vive la France!), majd irány a repülőtér. Kína és Vietnam után újabb csoda várt ránk: Angkor, a khmer birodalom ősi fővárosa.

A következő részből kiderül, le kell-e venni a cipőt Kambodzsában a szállodák előtt, mit keresett Lara Croft a dzsungelben, és mennyibe kerül a sör Siem Reap legjobb kocsmájában.