Négy újév öt hónap alatt három országban

A hagyományos hmong újév fiúk és lányok ismerkedéséről szólt, a hanoi szilveszter a véletlen találkozásról, a Tét-ünnep a papírpénzégetésről, a thaiföldi buddhista újév pedig a féktelen locsolkodásról.

A Laoszban töltött utolsó napjaink december elejére estek, így bepillantást nyerhettünk az országban nagy számban élő kisebbség, a hmongok újévi ünnepébe. A betakarítás végén kezdődő újévi ünnepen a hmongok tradicionális ruhába öltöznek, ami különösen a lányok körében népszerű. Az egészen apró kislányoktól kezdve a tinédzserekig mindenki ilyen öltözetben flangált az utcán.

Amikor egy hmong településen útbaigazítást kértünk egy nagyobb csoporttól, körbevezettek minket az egész falun. Nemcsak a galambházat és a kukoricaőrléshez használt, cölöpökön álló építmény alapjait készítették bombahéjakból, hanem még az ünnepi étel is egy kettészakadt bombahéjtűzhelyen rotyogott.

Az amerikai bomba héjában raktak tüzet az ünnepi lakomához

A falusi élet nem állt meg az ünnep alatt, de a városba költözött ifjak hazalátogattak a vidéki szülői házhoz, összejött az egész család, együtt ünnepelt a falu. Utolsó laoszi napunkon volt alkalmunk megfigyelni a gyerekek tradicionális újévi labdajátékát. A falu szélén, egy üres kis mezőn két külön sorba álltak fel a lányok és a fiúk, természetesen mindannyian tradicionális hmong öltözékben. A két csoport labdákat dobált egymásnak oda-vissza. A hagyomány szerint ez az ünnep adott lehetőséget arra, hogy a lányok és a fiúk ismerkedhessenek egymással. Ha a fiú kiszemelt valakit magának, átdobta a leányhoz a labdáját, így indult a beszélgetés játék közben. Ha a labda leesett a földre, a vétkesnek dalt kellett énekelnie a kiválasztottjának.

Hmong lány tradicionális öltözékben

Ma már valószínűleg errefelé sem ez az udvarlás egyetlen módja, ezért aztán a játékban kicsik és nagyok, fiúk és lányok vegyesen alkották a két sort, és kortól-nemtől függetlenül dobálták egymásnak a labdát. Ez számunkra azért volt szép látvány, mert a gyerekek magukban játszottak, sehol egy helyi felnőtt nem volt a környéken, nem álltak a háttérben a büszke szülők videokamerával, és nem noszogatták őket, hogy gyerünk, csináljátok, mert ez a hagyomány. A gyerekek egyszerűen csak önfeledten játszottak, és szemmel láthatóan jól érezték magukat.

Fiúk és lányok, kicsik és nagyok együtt dobálták a labdát, a tradíciókat őrizve

Két pálmafa alatt ünnepeltük az éjfélt

Úgy történt, hogy 2012. december 31-e Észak-Vietnam fővárosában, Hanoiban ért minket. Nekivágtunk, hogy keressünk valami bulizóhelyet a városban, elvégre szilveszter van. A hátizsákos utazók körében nagyon népszerű Backpackers' Hostelt szemeltük ki, mert tudtuk, hogy ők készülnek valamivel, elvégre bolondok lennének kihagyni ezt a lehetőséget. Nem csalódtunk. Este tíz körül értünk oda, és már javában állt a bál, üvöltött a zene, a nyugati turisták tömegei pedig próbálták túlüvölteni. Féltem, hogy ezt a ritmust már nem tudjuk felvenni, de azért rendeltünk egy kört a párommal, kerül, amibe kerül, elvégre egyszer van ilyen egy évben.

Éppen kifelé sasszéztunk a táncolásra már alkalmatlanná vált zsúfolt térből, amikor valaki rám kiáltott. Andival és Krisztiánnal futottunk össze, akikkel egyszer már leveleztünk a pakisztáni vízumkérelem kapcsán. Krisztián ismerte a blogunkat, és így történt, hogy felismert engem a fényképekről, és a nevemen szólított. A nagy találkozás örömére előkerült a szobájukból egy üveg otthonról hozott Unicum, majd lelkes és boldog beszélgetés vette kezdetét, melynek a 11 óra vetett véget. Miután megünnepeltük a GMT+8 órás (Kína, Malajzia, Kelet-Indonézia és Nyugat-Ausztrália) éjfélt, a zene elhallgatott, és a buli véget ért.

Vietnam kommunista ország, és a kormány nem kedveli az ilyen nyugati típusú kicsapongásokat, úgyhogy Hanoi városában a rendőrség minden bulit széthajt december 31-én éjjel. A tömeg azonban vonulni kezdett, mi pedig, jobb ötletünk nem lévén, követtük őket. Mint kiderült, hiába, a társaság már annyira ittas volt, hogy valószínűleg csak egy helyit követtünk a szomszéd kerület zsákutcás sikátoraiba. Itt aztán kiderült, hogy bizony semmiféle másik buli nincs a láthatáron, hiába sétáltunk érte kilométereket. Így végül egy ismeretlen utcasarkon, két pálmafa alatt ünnepeltük az éjfélt színes, nemzetközi társaságban. Hazafelé sétálva rájöttünk, hogy Andival van egy közös barátunk, és ezt a felismerést gyors tettek követték, a vietnami SIM-kártyával szerelt mobilomról tárcsáztuk az otthoni barát számát - hiszen otthon még 2012 van, még nem múlt el éjfél, jó lesz neki visszaköszönni a tavalyi évbe.

Azt hittem, ezzel a hirtelen jött ötlettel sikerül néhány perc alatt lenullázni a feltöltött keretemet, de nem így volt, a 100 ezer dongnyi, vagyis kb. 1100 forintnyi összeg még közel két hónapig kitartott. Csak később tudtuk meg, Vietnamban olyan olcsó a telekommunikáció, hogy bizonyos előfizetést használva akár kevesebbe kerülhet vietnami mobilról magyart hívni, mint magyarról magyart belföldön. Ha ezt előbb tudjuk, lehet, hogy körbetelefonáljuk az összes magyar barátunkat ezen az Unicum-mámoros magyar-vietnami szilveszterestén.

A holtak pénze

A Tét ünnepén a vietnamiak a papírmásolatokat megfelelően elégetve meghalt szeretteikhez juttatják a tárgyakat

Már Dél-Vietnamban bicikliztünk, amikor elkezdődött a vietnamiak legnagyobb ünnepe, a kínai naptár szerinti holdújév, amit ők úgy hívnak, hogy Tét. Egy korábbi élménybeszámolóban részletesen elmeséltem már, hogy ilyenkor minden bezár néhány napra, a nyaralóhelyeken az árak az egekbe szöknek, a családok pedig akár ezer kilométereket is utaznak, hogy összejöjjenek. Ilyenkor nagyokat esznek, sört isznak, és díszes, piros borítékban szerencsepénzt adnak egymásnak. Sokan akár 10 napig is távol maradnak a munkától, de a boltok és az éttermek általában csak 2-5 napig tartanak zárva.

Két hónapja voltunk már az országban, amikor a Tét-ünnep utolsó napjaiban végre fény derült arra, miért láttunk annyi olcsó pénzmásolatot, százdollárosokat és helyi 200 ezer dongosokat mindenfelé lerakva a Buddha-szobrok mellé. Kiderült, hogy ez összefüggésben van a papírcipővel, a papír-mobiltelefonnal, a papírkarórával és azokkal a papírruházatokkal, amelyeket szintén egész Vietnamban mindenfelé árusítanak. Ezek a holmik, ahogy a pénz is, azt a célt szolgálják, hogy az ünnep alkalmából bort vagy valamilyen alkoholtartalmú italt locsoljanak rájuk, meggyújtsák, és maradéktalanul elégessék őket. Így ugyanis eljutnak halott szeretteikhez. Sandy, saigoni vendéglátónk lelkesen hívott minket magával az utcára, amikor ráeszmélt, hogy aznap van az ünnep utolsó napja, és maga is meggyújtott egy köteg százdollárost.

Persze barátunk nem tékozló milliomos, ezek a bankók is csak másolatok voltak. A pénzmásolás hatalmas üzlet Vietnamban, és miután egyszer egy egész templomot sikerült leégetni egy ünnep alkalmával, a pagodákban külön helyiségeket hoztak létre a szertartásokhoz. Aki ért egy kicsit angolul, annak érdemes megnéznie, ahogy ezekről a dolgokról Sandy személyesen mesél - miközben égetjük a százdollárosokat:

//videa.hu/player?v=TcxgKbn1DCRythUK

Megkérdeztük Sandyt, miért nem igazi pénzt égetnek el a meghalt szeretteiknek. "Bolond vagy?" - hangzott a válasz - "Miért égetnének igazi pénzt, amikor azt odaadhatják a rászorulóknak vagy a buddhista templomoknak?"

Vízfesztivál Thaiföldön

Thaiföldön, Koh Tao szigetén, életünk első búvárélményei után ért minket az elmúlt öt hónap negyedik újéve. Thaiföldön ugyan már áttértek a január 1-jei évkezdésre, de a buddhista naptárban 543 évvel előrébb járnak, 2013 helyett 2556-ot írnak, és a régi idők újévi ünnepét, a Songkrant nemzeti ünnepként tartják számon. Ma is ez a legfontosabb és legnagyobbra tartott ünnepük, amelyet áprilisban tartanak, és amelyet a sziget jelentős nyugati lakossága úgy hív: Vízfesztivál (Water Festival).

Songkran idején senki nem marad szárazon Thaiföldön

Ezen a napon még a búvárközpontok is lehúzták a rolót, ahogy néhány étterem és szórakozóhely kivételével minden más bolt is. A sziget csatatérré alakult át, és megértettük végre, miért árultak már napok óta annyi hatalmas, színes vízipisztolyt mindenütt. Az emberek kiszabadultak az utcára, és egymást locsolták. A legkomolyabb jelenet az volt, amikor egy kisteherautó platójáról egy tízfős banda vödrökkel locsolta az őket támadó vízipisztolyos haderőt.

Délutánra mi is feloldódtuk, és bár fegyver nem volt nálunk, levonultunk a partra, ahol több nagy zenés-táncos buli is zajlott félig a tengerben, félig a parton. Kezdetben nem volt szimpatikus a megvadult nyugati társaság, de két sör elfogyasztása után már azon kaptam magamat, hogy egy svájci kolléga elhagyott bankkártyáját keressük a tengerben, majd egy kanadai-thai férfi áradozását hallgatom a magyar szalámiról, miközben én is épp olyan boldogan locsolok mindenkit egy talált műanyag vödörrel, mint egy óvodás.

A vízben és a parton is folyt a buli, egészen hajnalig

Másnap kimentünk snorkelingezni a környékre, hátha a lenyugodott vízben megtaláljuk a svájci meghívást érő bankkártyát, de csak pár üres sörösüveg és elhagyott napszemüveg került elő a homokból. A negyedik újév emlékei.