Enyhülhet az italbevitel reptéri korlátozása

repülőtéri biztonság, folyadékokra vonatkozó szabályok enyhítése, Az ellenőrzés előtt befejezi az italát egy utas
Vágólapra másolva!
Első lépésként az Európai Unión kívülről érkező utasok érzékelhetik a változást, amelyet az új átvilágítási technológiák tesznek lehetővé. Tökéletes biztonság így sem lesz.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió fokozatosan enyhíti a folyadékok, aeroszolok és krémek bevitelére vonatkozó korlátozásokat a repülőtereken. Első lépésként 2014. január 31-től annyi változás történik, hogy az Európai Unió repülőterein átszálló utasok akkor is magukkal vihetik majd a duty-free boltokban vagy a repülőgépen vásárolt italokat, ha az unión kívüli repülőtérről érkeztek – nyilatkozta a New York Times In Transit blogjának Dale Kidd, az Európai Bizottság közlekedési szóvivője. Ehhez át kell majd világítani az italokat egy újonnan kifejlesztett készülékkel.

Sokan csak a biztonsági ellenőrzés előtt isszák meg az italukat, amit nem vihetnek be. Ez 2016-ig így is marad Forrás: AFP/Getty Images/Chip Somodevilla

„Ezeket a lepecsételt csomagokat újra felbontják, átvilágítják, majd ismét lepecsételik egy másik zacskóban az átszállásnál" – tájékoztatta az Origót Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Hozzátette, a budapesti repülőtér készülékei és munkatársai fel vannak készülve az új szabályok szerinti eljárásokra, bár a Malév csődje óta alig van átszálló utas.

A folyadékok bevitelét 2006 augusztusában tiltották meg a repülőtereken, az után, hogy a brit rendőrség meghiúsított egy terrorista-összeesküvést. A még időben leleplezett terroristák legalább tíz Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba és Kanadába tartó járatra akartak felvinni olyan folyadékokat, amelyek összekeverve robbanószert alkottak volna. A teljes tiltást nem sokkal később enyhítették.

Jelenleg az Európai Unióban legfeljebb 100 milliliteres tartályokban lehet átvinni a repülőterek biztonsági ellenőrzésén folyadékot és krémeket egy átlátszó, újrazárható zacskóban (legfeljebb egy litert). Bevihetők továbbá az orvosi kezelést és különleges étkezési célt szolgáló folyadékok, beleértve a bébiételeket. Az EU-n belül vagy egy uniós légitársaság fedélzetén vásárolt duty-free cikkeket a speciálisan lezárt biztonsági zacskóban vihetik magukkal a tranzitutasok, illetve van néhány ország Európán kívül is – Kanada és az USA nemzetközi repülőterei, valamint Malajzia és Szingapúr, amelyre ez vonatkozik, azzal, hogy ott a lezárt csomagban nyugta kell arról, hogy a vásárlás a megelőző 36 órában történt.

„Ez egy kis lépés" – ismerte el Dale Kidd, de ha az új átvilágító készülékek sikeresnek bizonyulnak, akkor a korlátozásokat teljesen feloldhatják. Ez a tervek szerint 2016 januárjától esedékes.

Az enyhítést azok a legújabb technológiák tennék lehetővé, amelyek képesek megkülönböztetni a gyúlékony folyadékokat az ártalmatlanoktól. A rádióhullámokkal és ultrahanggal működő készülékek ráadásul az egyes alkotóelemeket is képesek kimutatni, így ha két utas külön-külön vinné be az összetevőket, akkor is fennakadnának.

Amerika óvatosabb

Az Egyesült Államok jóval óvatosabban közelít a kérdéshez, mint az Európai Unió, és egyelőre várakozó állásponton van. Az amerikai utasjogokért küzdő szervezet, az AAPR szerint pedig szükség lenne ott is a fordulatra, mert a jelenlegi szabályok csak azt az érzetet keltik, hogy az utasok nagyobb biztonságban vannak, de valójában nem növelik a biztonságot. Úgy vélik, a tiltás megszüntetése a sokkal sürgetőbb biztonsági kihívások kezelésére szabadítaná fel az energiákat.

Biztonsági ellenőrzés Salt Lake City repülőterén Forrás: AFP/Getty/George Frey

Hogy ilyen kockázatok léteznek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a beszámolók, amelyek szerint egyesek képesek emberélet kioltására alkalmas eszközöket készíteni olyan dolgokból is, amelyeket a repülőtereken, a biztonsági ellenőrzés után lehet megvásárolni. A Jaunted bemutatja például Evan Bootht, aki magát független biztonsági szakértőnek tartja, és fegyverek barkácsolása a hobbija. Booth többféle módszert is kitalált arra, hogy a terminálokban megvehető cikkekből halálos fegyvereket állítson elő, az egyiket például kávés bögréből, elemből, dezodorból, vízből és óvszerből. Állítása szerint mindről be is számolt az amerikai repterek biztonságát felügyelő Közlekedésbiztonsági Hivatalnak (TSA).

„Az ilyen cikkek és fotók inkább bulvárjellegűek, nem a valós veszélyre hívják fel a figyelmet" – reagált a hírre Hardy Mihály. Szerinte egy gonosz vagy rosszindulatú ember kezében szinte bármi veszélyessé válhat, ezért is helyezik a repülésbiztonsági szakemberek a hangsúlyt egyre inkább a veszélyes alakok kiszűrésére, a profilozásra és persze a titkosszolgálati eszközökre, amelyek sokkal hatékonyabban szolgálják a repülés védelmét.

A TSA egyébként 2007 óta végez megfigyeléseket az amerikai repülőtereken, hogy kiszűrje a gyanúsan viselkedő utasokat. A programra eddig 900 millió dollárt költött, ám az ottani Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatának novemberben közzétett eredményei szerint az nem bizonyult hatékonynak. Ráadásul a programot az emberjogi szervezetek is támadják, mert alkalmat ad faji alapú profilkészítésre.