Ököllel ütötték egymást a veszekedő légiutas-kísérők

Delta Airlines Boeing 757
Vágólapra másolva!
Kiderült, miért szakította meg az útját a Delta járata.
Vágólapra másolva!

A légiutas-kísérők botrányos viselkedése miatt szállt le Salt Lake Cityben a Delta Airlines Los Angelesből Minneapolisba tartó járata a napokban – számolt be korábban a nem mindennapi esetről az Origo is. Most kiderült az is, mi történt pontosan az utastérben, amiért a pilóta úgy döntött, megszakítja az útját.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Aero Icarus

Egymásnak estek

Az Aviation Herald értesülése szerint a botrány két stewardess munkaügyi nézeteltérésével kezdődött, ami végül ökölharchoz vezetett kettejük között. Egy harmadik légiutas-kísérő megpróbált beavatkozni, hogy lecsillapítsa társait,

ám az ökölcsapások őt is elérték.

Főnökük jelentette az esetet a pilótafülkében a kapitánynak, aki ezután úgy döntött, hogy a 333 kilométerre lévő Salt Lake City felé veszi az irányt.

A járat útvonala Forrás: Flightradar24.com

A repülőgép 40 perccel később rendben leszállt. A személyzet három tagját leszállították a repülőgépről, amely 80 perc várakozás után indult tovább Minneapolisba. A légitársaság elnézést kért az utasoktól a légiutas-kísérők elfogadhatatlan viselkedéséért.