Nem úton lenni nehéz, csak elindulni

2016.02.07. 09:57

Fadgyas Enikő és Boros Balázs tavaly vágott neki a világnak kerékpárrral. Tizenkétezer kilométer van a hátuk mögött, most éppen Thaiföldön járnak. Útjuk során kevesebb pénzből jönnek ki, és intenzívebben élnek, mint itthon. Rengeteget tanulnak önmagukról és a világról, mert ki vannak téve az elemeknek, a váratlan helyzeteknek és az emberek kedvességének.

  • Kevesebb pénzből élnek az út során, mint itthon.
  • Nagyon sokat tanulnak egymásról, az életről, az emberekről, a különböző kultúrákról.
  • Ázsiából nézve jobban látszik, mennyire felgyorsult az élet Európában.
  • Délkelet-Ázsiában kínálták őket békával, olajban sütött rovarokkal, kacsaembrióval.
  • Ázsia semmivel sem veszélyesebb hely, mint Európa, csak meg kell tanulni kezelni. 
  • Kínában a nyilvános vécén együtt guggoltak a többiekkel.

Lassan egy éve úton vagytok, több mint 12 ezer kilométert megtettetek már a bringákkal. Hol jártatok eddig, és hol vagytok most? 

Enikő: Tíz hónapja vagyunk úton. Európát a Boszporusznál hagytuk el, aztán keresztben átszeltük Törökországot, majd következett Irán, Közép-Ázsia és Kína, ahol három hónapot töltöttünk. Délkelet-Ázsiában november óta kerekezünk, Laosz és Kambodzsa után most Thaiföldön járunk. Erre az interaktív térképre az útvonalunk mellett sok más érdekes dolgot is feltöltöttünk.

Utazás közben önmagukról és a világról is többet tudnak megForrás: magunkutjan.hu

Nem féltetek hátrahagyni a biztos itthoni életet? Mivel foglalkoztatok, mielőtt nekivágtatok az útnak?

Enikő: Balázs sofőrként dolgozott egy fogászati klinikán, mellette csapatépítő tréningeket, szabadtéri programokat tartott gyerekeknek és felnőtteknek, én pedig asszisztens voltam egy irodában.

Balázs: Nem féltünk, mert semmi olyat nem hagytunk otthon, ami ne várna meg minket. Munkát mindig lehet újat találni, nem is beszélve arról, hogy valószínűleg valami mással szeretnénk majd foglalkozni, ha hazamegyünk.

Hogyan engedhetitek meg magatoknak ezt az utazást? 

Balázs: Nagyon sokat spóroltunk, hogy legyen pénzünk erre az útra. Egyébként sokkal kevesebből élünk most, mint otthon. Napi átlag 3000 forintból jövünk ki ketten, csak így tart ki a pénzünk.

A munkahelyünkön felmondtunk, ezt be kell vállalnia annak, aki hosszú időre akar utazni. Kerestünk szponzorokat, így sok felszerelést olcsóbban vagy támogatásként kaptunk. Ezért is klassz a kerékpár, mert így nagyon kevés pénzből lehet utazni. 

A kerékpáros utazás nagy élmény és olcsó, ezért egyre többen vágnak beleForrás: magunkutjan.hu

De nem csak ezért döntöttetek a kerékpár mellett? 

Balázs: Számunkra ez az igazi utazás. A bringákon magunkkal tudunk vinni mindent, konyhát, hálószobát, gardróbot, irodát, egyszóval teljesen önellátók tudunk lenni. Nem függünk senkitől, és ez hatalmas szabadságérzést ad. Folyamatosan körülvesz minket az élet. Mindent hallunk, látunk, érezzük az illatokat. Kint vagyunk a természetben, átéljük a hideget, a meleget, a szelet, az esőt. Érezzük, hogy élünk. És sokkal közelebb kerülünk így az emberekhez. Amikor meghívnak magukhoz, beleláthatunk a mindennapjaikba. Ha mondjuk busszal utaznánk, ez sokkal ritkábban történne meg. Ráadásul a biciklizéssel tesszük a legkevesebb kárt a természetben.

A 12 ezredik kilométerüket ünneplik a Kwai folyónál – kevés pénzből is el lehet jutni ilyen messzeForrás: magunkutjan.hu

Nem jár túl sok kényelmetlenséggel ez a fajta utazás?

Enikő: Ha egy szóban kellene megfogalmaznom, miről kell leginkább lemondanunk, azt mondanám: a kényelemről. A kerékpározás eléggé leterheli az embert fizikailag, és az is nehéz, hogy lassan egy éve nem aludtunk rendes ágyban.

Balázs: Kicsit nomádoknak érezzük magunkat, mint a régi idők utazói, akik saját erejükből tettek meg hosszú utakat, és a csillagos ég alatt aludtak.

De azt mondjátok, megéri.

Enikő: Igen, mert minden nap más izgalmakat tartogat. Nagyon sokat tanulunk egymásról, az életről, az emberekről, a különböző kultúrákról. És az az érzés, hogy a saját erőnkből jutunk el a világ távoli helyeire, önbizalommal és büszkeséggel tölt el.

Balázs: Ha az ember úgy utazik, hogy közben egy kényelmes ágyban szürcsöli a meleg kakaót a hotelszobában, akkor nem sokat tanulhat kitartásról, türelemről, problémamegoldásról. Számunkra ez nem csak egy hosszú kerékpártúra, sokkal inkább szellemi, lelki és persze fizikai utazás, de hívhatjuk tanulmányútnak is.

Ha elromlik a benzinfőző, akkor is meg kell oldani, hogy legyen meleg vacsoraForrás: magunkutjan.hu

Hogyan fogadnak titeket a helyiek a különböző kultúrákban?

Balázs: Legtöbbször kedvesen, érdeklődéssel fogadnak minket. Előfordult, hogy olyan helyeken jártunk, ahol ritka madár a nyugati ember. Én útközben szakállat növesztettem, és például Kínában meg Délkelet-Ázsiában, ahol a férfiaknak nem nagyon van arcszőrzetük, mindig kedvesen megbámulnak.

Iránban páratlan a vendégszeretet, nem nagyon kellett bajlódni a sátorállítással. Sehol nem volt részünk olyan melegszívű vendégszeretetben, mint ott. Ázsiában zsigerből jön, hogy meghívnak az otthonukba, az asztalukhoz. Ezt Európában ritkán élheti át az ember.

Ebben a kurd faluban tíz éve nem járt turistaForrás: magunkutjan.hu

Máshogy látjátok most Magyarországot és Európát?

Enikő: Ázsiából nézve jobban látszik, mennyire felgyorsult az élet odahaza. Rohanunk, nem hagyunk időt a fontos dolgokra, sokszor nem is tudjuk, mi fontos igazán. Ázsiában szinte mindenütt a család a legfontosabb.

A generációk együtt, vagy legalábbis közel élnek egymáshoz. Osztoznak az élet örömeiben, átsegítik egymást a nehézségeken. Sokkal több időt kellene a szeretteinkkel tölteni és a pénzt egy kicsit háttérbe szorítani. De ettől még mi Magyarországon érezzük magunkat igazán otthon.

A legtöbb ember gyermeki kíváncsisággal fordul feléjükForrás: magunkutjan.hu

Volt olyan, amire nem tudtatok indulás előtt felkészülni?

Enikő: A rutint csak útközben lehet megszerezni. Olyan praktikus dolgokra gondolok, mint hogy hogyan oldjuk meg az öltözködést, hogyan válasszuk ki a sátorhelyet, hogy találjuk meg egy adott országban a legmegfelelőbb ételeket.

És mi volt a legpozitívabb meglepetés? 

Balázs: Az emberek hozzáállása. A sok segítség, figyelmesség, kedvesség, amit kaptunk. Csodálatosak vagyunk mi, emberek. 

Mik voltak az eddigi út legnagyobb élményei?

Enikő: Például az Issa Omidvarral való találkozás. Az iráni testvérpár 1954-ben indult el motorkerékpárján, hogy felfedezze a világot. Az útjuk tíz évig tartott. Fantasztikus érzés volt az idősebbik testvérrel találkozni, beszélgetni és interjút készíteni.

De Iránban egy magyar bringás utazóval is találkoztunk, a székelyudvarhelyi Szabó [Kobra] Zoltánnal. Zoltán nemrég tért haza világ körüli kerékpártúrájáról, és máris újabb kalandba kezdett, a Pamírba tartott hegyet mászni, persze bringával.

Balázs: A találkozásokon kívül nagyon nagy élmény volt elveszni a kirgiz hegyekben. Sehol egy turista, csak néhány jurta, állatok és sebes patakok. 

Van olyan tárgy, amiről kiderült, hogy feleslegesen cipeltétek magatokkal? Vagy olyan, amit útközben szereztetek be?

Enikő: Ha valami feleslegessé vált, mondjuk meleg ruha, hálózsák, azt feladtuk postán. És útközben szereztük be Balázs ukuleléjét, amin lelkesen gyakorol. Néha már az idegeimre megy, amikor huszonötödször játssza ugyanazt a dalt.

Az utazást a találkozások teszik csodássá – Enikő és Balázs (balra), iráni barátaik és Szabó [Kobra] Zoltán (középen elöl)Forrás: magunkutjan.hu

Erről jut eszembe, hogy bírjátok a folyamatos együttlétet?

Balázs: Az utazás jó hatással van a kapcsolatunkra, nagyon közel kerültünk egymáshoz. Persze vitatkozunk néha, mint minden normális pár. Ilyenkor a sértett fél picit előrébb teker vagy lemarad, de igyekszünk hamar kibékülni.

Volt valamilyen kulturális különbségből fakadó konfliktusotok?

Enikő: Nem emlékszem ilyesmire. Igyekszünk tájékozódni a helyi szokásokról, és tiszteletben tartani őket. De orrot fújni azért kell, még akkor is, ha Iránban, Kínában ez illetlenségnek számít. Előfordult, hogy ilyenkor megbámultak minket. Ami kicsit nehézséget okozott Kínában, hogy sok helyen a nyilvános vécé annyira nyilvános, hogy együtt kellett guggolnunk a többiekkel. Ehhez hozzá kellett szokni. De minden fejben dől el. 

Iránban a hidzsáb viseletét a melegben nem tragédiaként fogták fel, hanem a szolidaritás gesztusakéntForrás: magunkutjan.hu

Akadt technikai probléma a kerékpárokkal?

Balázs: Defekt elég sokszor előfordul, de az könnyen szerelhető. Egy láncszakadásom volt Kazahsztánban, ami elég sok fejtörést okozott. Pótláncot nem vittünk magunkkal, és a kis városokban csak kínai láncot kaptunk, az meg úgy szakadt, mint a fonal. 150 kilométerre volt a következő nagyobb város.

A dombokra feltoltam a bringát, hogy ne erőltessem a láncot, de így is kettőt szaggattam el. Azt hiszem, nagyon kevés problémával megúsztuk ahhoz képest, amiket másoktól hallottunk. És ez nem véletlen. Nagyon tudatosan építettük meg a bringákat, és ebben Horváth András, a vázak készítője nagy segítségünkre volt. 

A testalkatukra épített és saját maguk által összeszerelt bringákkal kevés probléma vanForrás: magunkutjan.hu

Az időjárással nem gyűlt meg a bajotok? 

Enikő: Márciusban indultunk, amikor még elég hideg volt az idő. Sokszor hóesésben tekertünk, hidegek voltak az éjszakák is, nem egyszer mínusz 5 fokban aludtunk. Türkmenisztánban viszont 45 fokban vágtunk át a Kara-kum sivatagon, ahol akkora homokvihar kapott el minket, hogy nem tudtunk haladni. Mivel a vízumunk rövid időre szólt, inkább lestoppoltunk egy teherautót az üzbég határig.

A Tibeti-fennsíkon pedig ahhoz kellett pár nap, hogy hozzászokjunk a 4000 méter fölötti magassághoz, a ritka levegőhöz. Három hetet töltöttünk ott, nagyon kiszámíthatatlan volt az időjárás. Szikrázó napsütés, majd a következő percben akkora jégvihar, hogy komolyan azt hittük, megfagyunk. 

A távolságok mellett a forróság is új kihívások elé állította őketForrás: magunkutjan.hu

Gondolom, különleges állatokhoz és növényekhez is volt szerencsétek. 

Balázs: Az első nagy élményt a jakok jelentették. Igaz, háziasított jakok voltak, de azért így is nagyon érdekesek. Itt, Thaiföldön nagyon sok szalagos varánuszt látni. Ez a második legnagyobb varánuszfajta a komodói után. A legnagyobb példány, amit az út menti lápos területeken láttunk, majdnem két méter hosszú volt.

Növények közül a kókuszpálma a személyes kedvencem a bambusz és a banáncserje mellett. A minap egy ananászültetvény mellett bringáztunk el, sokan talán nem is tudják, hogyan nő az ananász. Indítottunk egy tücskök-bogarak albumot a Facebook-oldalunkon, hogy megmutassuk, milyen érdekes állatokat, növényeket látunk az utunk alatt. 

Útban a Tibeti-fennsík felé, Kína Csinghaj tartományában arra ébredtek, hogy hó fedi a sátrukatForrás: magunkutjan.hu

Extrém gasztronómiai élmények? 

Enikő: Törökországban nagyon szerettük a házi, kemencében sült kenyeret. Ettünk kecskebelsőségből készült kebabot, Kirgizisztánban kumiszt. A Tibeti-fennsíkon campával (pirított, őrölt árpából vízzel vagy teával készített étel) és jaktejes-vajas teával kínáltak minket. Délkelet-Ázsiában volt béka, olajban sütött rovarok és kacsaembrió.Hogyan élitek meg Ázsia extrém közlekedési szokásait?

Balázs: Fura járgányok akadnak bőven, és valószínűleg jogosítványa sem mindenkinek van, műszaki vizsgákról már nem is beszélve. Ami leginkább lenyűgöz minket, az a szállítmányozás. A szabályokat itt is elegánsan figyelmen kívül hagyják. Elképesztő, mennyi mindent képesek felpakolni egy járműre. A rakomány annyira lelóg a platóról, hogy a visszapillantóban semmit nem lehet látni.

Egy kamion 21 személyautót szállít egyszerre, két sorban. Kínában elég szabálytalanul vezetnek a mi mércénk szerint, nekik viszont ez a normális, ezért nincs az átlagosnál több baleset. Nem volt könnyű hozzászokni, de hát mi voltunk a vendégek. 

Balázsék szerint a szállítmányozás császárai a kínaiakForrás: magunkutjan.hu

Soha nem éreztétek veszélyben magatokat?

Eni: Emberek miatt soha. A Tibeti-fennsíkon a kutyákkal kellett néha megküzdenünk. 

Balázs: Nem félünk. Mindenhol történnek balesetek. Otthon a körúton is elcsaphatnak, ha bringával megyek munkába, vagy kirabolhatnak egy sötétebb utcasarkon. Ázsia semmivel sem veszélyesebb hely, mint Európa, csak meg kell tanulni kezelni.

"Havi egy ezres a Bátrakért. Neked forintban, nekünk kilométerben!" – ezzel a mottóval gyűjtötök pénzt a Bátor Tábornak. Miért pont nekik?

Balázs: Tíz éve önkénteskedem a Bátor Táborban, belelátok a munkájukba. Látom megérkezni a gyerekeket szürke felhőkkel a fejük fölött, és látom, hogya tábor végén kinyílt virágként, boldogságot sugározva mennek haza.Biztos vagyok benne, hogy jó helyre kerül a pénz. A cél az volt, hogy találjunk száz embert, aki havi ezer forinttal támogatja az alapítványt egy éven át. Most, tíz hónap után az elérni kívánt összeg 57 százaléka jött össze. Nagyon hálásak vagyunk a támogatóknak, és bizakodunk, hogy lesznek még többen is. Sokszor ad erőt a nehézségek, mondjuk egy nagy hegy leküzdésében, hogy tudom, nem csak magam miatt ülök nyeregbe nap mint nap.

Útjuk legmagasabb pontja a 4768 méter magas Kunlun-hágó voltForrás: magunkutjan.hu
Az utazás eddigi rekordjai
Legrövidebb napi táv: 7 km, amikor Kappadókiában elkapott minket egy hóvihar, és egy benzinkúton vészeltük át a napot.
Leghosszabb napi táv, tisztán tekerve: 168 km.
Legmagasabb pont kerékpárral: 4768 m.
Legidősebb szállásadónk, aki összeszedett minket az út mellől: Dzsiz Bin Tian bácsi a maga 80 évével.
A leghosszabb napunk Bulgária-Törökország határán reggel 7-től este 10-ig tartott, ez alatt néhány rövid pihenőt leszámítva végig bringáztunk.
Leghosszabb idő fürdés nélkül 15 nap, a Tibeti-fennsíkon.

Mit változtatott rajtatok az elmúlt tíz hónap?

Enikő: Türelmesebb lettem, nem idegesítem fel magam fölösleges dolgokon. Olyan típus vagyok, aki szereti, ha minden jól meg van szervezve, elő van készítve. Ezen a téren is sokat lazultam, könnyebben elfogadom a bizonytalant. Sokkal bátrabb és magabiztosabb lettem, könnyebben megoldom a problémákat. 

Balázs:Nem lettünk Buddhák, csak mert tíz hónapja bringázunk. De észrevettem, hogy sokkal kitartóbb vagyok. És jobban el tudom fogadni, ha nem én irányítom a dolgokat. A nehézséget is igyekszem pozitívumként, tanulási lehetőségként megélni, de persze nem mindig sikerül. Néha kiborulok dolgokon. 

Nemcsak magukért bringáznak, hanem a Bátor Táborért isForrás: magunkutjan.hu

Mit fogtok másképp csinálni, ha hazajöttök? 

Balázs: Remélem, segítőkészebbek leszünk. Vendégül látunk más utazókat, ahogy minket is vendégül láttak ismeretlenek. 

Enikő: Jó lenne, ha otthon is ugyanúgy tudnánk értékelni a kényelmet, mint most. A folyó vizet, a kényelmes ágyat, az ételt, az embereket körülöttünk. Időről időre emlékeztetni kell majd magunkat, hogy ezek a dolgok nem maguktól értetődőek, csak éppen mi vagyunk szerencsések, hogy birtokoljuk őket. Biztosan fogunk majd önkénteskedni, és valamilyen módon a rászoruló családoknak segíteni. De persze most még nagyon benne vagyunk az utazásban. 

A biciklizés néha nagyon kemény tud lenni, de ők csak mosolyognakForrás: magunkutjan.hu

Mit tanácsoltok annak, aki álmodozik ugyan ilyen útról, de még nem mert nekivágni?

Balázs: Hogy ne várjon sokáig az álmai megvalósításával, mert egy nap arra ébred fel, hogy elszaladt az idő, és talán már nincs is rá lehetősége. Gondolja át józanul, mire van szüksége az úthoz, készítsen tervet, és vágjon bele. Extra munka, spórolás, olcsón beszerezni, amit csak lehet, és hajrá! Ne higgye senki, hogy a világjáráshoz félmilliós bringa kell. Ha tudnák, milyen járgányokkal vágnak neki sokan a világnak! Nem spanyolviasz, amit csinálunk. Nem úton lenni nehéz, csak elindulni.

Enikő és Balázs utazását a Magunk útján című útinaplójukban lehet nyomon követni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK