Megújult Magyarország egyik legszebb vára

Füzéri vár
Vágólapra másolva!
Megújult Füzér vára, a történelmi Zemplén vármegye nevezetessége húsvétkor újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt.
Vágólapra másolva!

A felújításnak köszönhetően felépült az úgynevezett Alsóvár, megújult a Felsővár várkápolnája, palotaszárnya és alsóbástyája. A falu központjában megépült a Váruradalmi Kézművesház és az 1940-es és 1950-es éveket idéző Tájház,

ezt követően pedig a Felsővár teljes rekonstrukciójára is sor kerülhet.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A füzéri várgondnokság Élő vár Zemplénben című projektjét több mint 1,5 milliárd vissza nem térítendő támogatásban részesítették, a beruházás az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programja keretében valósult meg, a fejlesztés célja az volt, hogy a zempléni térség egyik legnagyobb idegenforgalmi látványossága még inkább a turisztika középpontjába kerüljön.

Mesél a múlt

A források Füzér várát a 13. században említik először, történészek szerint biztos, hogy 1235-ben, II. András halálakor már állt az erődítmény. A Füzér község fölött 170 méter magasan, nehezen megközelíthető, meredek hegy tetején épített várban 1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után - ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna -

Füzérre szállíttatta a Szent Koronát, és legalább egy évig ott rejtegette.

A várat 1676-ban égették fel.

A vár feltárását 1977-ben Feld István és Juan Cabello kezdte meg, majd 1992-től a kispesti Deák Ferenc Gimnázium diákcsapata Simon Zoltán vezetésével végzett jelentős feltárási és helyreállítási munkákat a várhegyen.

A vár környéke túrázásra is remek, itt olvashatja róla korábbi beszámolónkat.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Szavazzon!

Ön szerint megérte felújítani a várat?