Siófok volt a legfelkapottabb

Siófok óriáskerék
Kilátás a siófoki óriáskerékről
Vágólapra másolva!
Rövidült, miközben gyakoribbá vált a belföldi nyaralás: az elmúlt 3 hónapban minden második belföldi szállásfoglalás csupán 1 vagy 2 éjszakára szólt. A Szallas.hu friss elemzése szerint azonban a turisztikai szektor így is jobban teljesített, mint tavaly: a harmadik negyedévben 8 százalék feletti volt a növekedés. A legnagyobb zsúfoltságot a Siófokon szabadságukat töltők élhették át, míg egy átlagos kikapcsolódásra 54 297 – Szép-kártyás fizetés esetén 61 580 – forintot költöttünk.
Vágólapra másolva!

Tavalyhoz képest rövidült a nyaralások hossza 2016 harmadik negyedévében: a foglalások fele szólt 1, illetve 2 éjszakára, miközben a 3 és annál hosszabb időszakra szóló kikapcsolódások aránya csökkent 2015 hasonló időszakához képest.

jellemzően valamilyen Balaton-parti településre. A tendenciában fontos szerepet játszik a szeptemberi nyár is, hiszen az olykor 30 fokos őszi hétvégéken sokan döntöttek úgy, hogy 1-2 napos pótnyaralást iktatnak be” – mondta Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív vezetője.

Többet költöttünk szállásra

Az elmúlt negyedévben minden negyedik belföldi foglalás (27%) a családi nyaralás során költséghatékony megoldást kínáló apartmanra érkezett. „A foglalások értéke nagyon széles skálán mozgott: volt, aki 1372 forintból vett ki szobát, miközben a legnagyobb értékű foglalás ennek több mint 1300-szorosa, 1,8 millió forint volt. Egy átlagos kikapcsolódásra 54 297 forintot költöttünk, ami 2 százalékos bővülés az elmúlt év hasonló időszakához képest. A növekedésben szerepet játszik az is, hogy

a Szép-kártyák 20 százalékkal gyakrabban kerültek elő fizetéskor,

ezekben az esetekben az átlagérték is magasabb, 61 580 forint volt” – tette hozzá Pálinkás János.

Kilátás a siófoki óriáskerékről Forrás:siofokoriaskerek.hu

Ha a nyár nyerteseit települések szerint vizsgáljuk, akkor Siófok örülhet leginkább, a legtöbb vendég a Balaton-parti várost választotta fő utazási célpontként. Nem meglepetés Budapest 2. és Hajdúszoboszló 3. helye sem, a három város évek óta vezeti a top 10-es listát a július 1-jétől szeptember 30-áig tartó időszakban. Az élbolyban egy jelentős változás figyelhető meg: a tavalyi 4. Balatonfüred egy helyet csúszott a népszerűségi listán, helyét Eger vette át.

A 10 legnépszerűbb hazai település
(2016 harmadik negyedévében, zárójelben a tavalyi év azonos időszakának helyezései)

1. Siófok (1.)
2. Budapest (2.)
3. Hajdúszoboszló (3.)
4. Eger (5.)
5. Balatonfüred (4.)
6. Gyula (7.)
7. Balatonlelle (6.)
8. Szeged (8.)
9. Hévíz (-)
10. Zalakaros (10.)

„A megyei adatok a települések rangsorát tükrözik. A belföldi turisztikai forgalom közel 50 százalékát népszerűségi sorrendben Somogy, Veszprém, Heves, illetve Pest megye adta, a legzsúfoltabb nyári nap egyébként augusztus 8-ára esett idén. A Szallas.hu foglalási adatai alapján a harmadik negyedévben 8-9 százalék közötti növekedéssel számoltunk” – mondta Pálinkás János.

Forrás: Szallas.hu

Hideg vízből meleg vízbe

Az év hátralévő részében a belföldi vendégforgalmat a wellness típusú kikapcsolódás alakítja, ami mind a helyszín, mind a szálláshelytípusok kiválasztásában markáns változást hoz.

a legvonzóbb célpontok sorrendben Hajdúszoboszló, Eger, Zalakaros és Gyula, ahol többnyire 3 és 4 csillagos szállodákban foglalnak a magyarok 2 főre, átlagosan 2,5 éjszakára, 78 ezer forint értékben” – mondta a Szallas.hu képviselője.