Kigyulladt egy perui repülő 141 emberrel a fedélzetén

Peruvian Airlines
Jauja, 2017. március 29. A perui rendőrség által közreadott kép a Peruvian Airlines perui légitársaság kigyulladt Boeing 737-es repülőgépéről, amely 141 emberrel a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre az ország középső részén fekvő Jauja repülőterén 2017. március 28-án. Az utasokat épségben kimentették. (MTI/EPA/Perui rendőrség)
Vágólapra másolva!
Kigyulladt kedden egy perui repülőgép 141 emberrel a fedélzetén, miután kényszerleszállást hajtott végre az ország középső részén fekvő Jaujában. 
Vágólapra másolva!

A híradások szerint mind a 141 utasnak sikerült időben kimenekülnie a lángoló Boeing 737-es típusú utasszállító gépből. A Perui Légitársaság a Twitterre tette fel közleményét. Ebben azt írják, hogy a repülőgép

landolás közben letért a leszállópályáról.

Azt is írják, hogy minden utast sikeresen kimenekítettek a kigyulladt gépből, de néhányan könnyebben megsérültek.

Az eddig megjelent videofelvételeken látszik, hogy a gép valóban a leszállópálya mellett, a füvön állt meg, teljesen lerogyott, a kerekei sehol, és az egyik szárnya is eltört.

Egyes szemtanúk szerint a pilóta

az erős szél miatt vesztette el az irányítást, mások szerint viszont az egyik kerék gumiabroncsa felrobbant,

és ez okozta a tüzet. A gép Limából indult a körülbelül 260 kilométerre lévő Jaujába. Rendkívüli járat volt, mert a kisvárost hetek óta csak repülővel lehet megközelíteni, ugyanis a környéken az elmúlt évtizedek legsúlyosabb árvize pusztít, amely elvágta a külvilágtól.

A perui rendőrség által közreadott kép a Peruvian Airlines perui légitársaság kigyulladt Boeing 737-es repülőgépéről Forrás: MTI/EPA/Perui rendőrség/A Perui Rendőrség

A Perui Légitársaság szóvivője, Alberto Lopez hangsúlyozta, hogy a gép nem lezuhant, hanem leszállt, és csak azután gyulladt ki. A tűz okát egyébként még keresik, a szakértőik szerdán, helyi idő szerint reggel 5-kor érkeznek meg – írja az ABC News. A Boeing is reagált az esetre. A Twitterren azt írták, hogy tudnak az esetről, és egyelőre gyűjtik az adatokat.