Kulturális, építészeti, történelmi eklektika - Grúzia

2017.04.10. 15:58

Európa egyik legkeletibb pontja. Lehet, hogy elsőre nem gondolnánk sokat egy alig négymilliós, aprócska, a Kaukázus tövében fekvő országról, pedig, ha valakik tudnak nagyot álmodni, akkor azok a grúzok. Elég csak, ha felidézzük azt, hogy az átlagosnál valamivel több ambícióval viszonylag egész mélyen bevéshetjük magunkat grúzként a történelemkönyvek lapjaira: Sztálin is grúz volt. De ha ez nem lenne elég: a világ második országa volt, ahol a kereszténység államvallás lett. Ja és már nyolcezer éve borászkodnak. Egyébként egy fantasztikus és izgalmas ország, felkeresése kötelező, nem egy tipikusnak mondható turistakaland.

"Tudja, sok helyen éltem én már a világban. Moszkva, New York, Párizs mind az otthonom volt. Ja és nem mellesleg Izraelben születtem. Sok mindent láttam már. Mégis azt kell mondanom, hogy Grúzia a legjobb hely mind közül. Nem mennék innen sehová" – magyarázza Alekszej, majd összeszűkült szemekkel, mosolyogva szippant egy nagyot az óriási szivarjából és kortyol egyet a drága whiskey-jéből. Az orosz zsidó üzletember már 10 éve él a grúz fővárosban, Tbilisziben. Sok más mellett van egy tévécsatornája és egy rádióállomása, illetve ő az egyik tulajdonosa a 120 országban működő, világhírű reklámügynökség, a McCann Erickson grúziai leánycégének. Este tíz után nem sokkal egy szivarszobában ülünk Tbiliszi belvárosában. A jelen lévő üzletemberek mind valamilyen médiavállalat tulajdonosai, épp egy közös biznisz létrehozásáról egyeztetnek. Ahogyan valószínűleg sokan mások is éppen ebben a pillanatban.

Elvarázsolt hangulat Tbilisziben

Forrás: Hankó Viktor - Origo

A grúz főváros utcáin járva ugyanis szinte harapni lehet a sűrű lehetőségeket. Talán túlzás azt állítani, hogy ha elejtünk egy fillért, vagyis inkább egy helyi larit, akkor abból rögtön üzletek kezdenek el kinőni, de kétségtelen, hogy a grúz üzleti élet termékenysége így egészen jól kifejezhető. Grúziában most nagyjából olyan a hangulat, mint Magyarországon a kilencvenes években: csomó minden történik, csomó minden változik, az emberek többsége tele van reménnyel. Rengeteg minden fejlődik és épül. Ezt igyekeznek is a lehető legtöbb módon kifejezésre juttatni. Ha például nem fapados járattal utazunk, és a főváros egészen kísérteties hangulatú, apró repülőterére érkezünk, akkor találkozhatunk az útlevélvizsgálatot követő kedves gesztussal: egy kis palack grúz vörösbort nyomnak a kezünkbe, amelynek címkéjén a grúz üzleti lehetőségeket pedzegetik, és felhívják a külföldi befektetők figyelmét a tetemes adókedvezményekre – amellett persze, hogy szeretettel köszöntenek az országban. Bár a grúz bor, a magyarhoz hasonlóan, főként az országhatárokon belül világhírű, szégyenre és panaszra nincsen ok: kis türelemmel isteni ízekre és zamatokra lelhetünk – de erről majd még később.

Tbiliszi egyik nehezen érthető pontja a Béke Hídja – látványos, de egyben akár fájdalmas is, ahogyan elüt a környezetétől

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Ennek a rohamtempóban történő fejlődésnek aztán megvan a maga hátránya is: az ember olyan eklektikával szembesül a grúz városképet elnézve, ami mélyen szíven üti. Tbiliszi egyik új szimbóluma például egy olyan épület, amelyet egyébként senki sem szeretett volna szimbólumnak. Kivéve persze az arabokat, akik felhúzták. Egy hatalmas, csupa üveg szállodáról van szó, amely olyan masszívan ül rá Tbiliszi látképére, mintha egy, a Bazilikánál kétszer nagyobb rideg üvegdobozt húznánk fel a budai vár oldalába. Az arabok azzal hencegnek, hogy ez az ország első hatcsillagos szállodája, ami azért harmatos túlzás. Bár valóban ijesztően giccses szállodáról van szó, azért a nem messze lévő Marriott gyorsan lesprinteli színvonalban – mind árak, mind pedig a szolgáltatások minőségének szempontjából.

Az óváros egy szelete

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Eklektika ide vagy oda, arab hatcsillagos szálloda vagy bármi más, egy dolog vitathatatlan: Grúzia gyönyörű. De ha csak a fővárosról beszélünk, hát az is olyan, mint valami mesebeli, elvarázsolt hely. Egyrészt persze mélyen magunkba szívhatjuk a nálunk már szinte teljesen kikopott posztszovjet életérzést, az épületek jó része még ütött-kopott, a főutcában még látni a laikus számára is egyértelműen hamisítványokat áruló Dolce&Gabbana üzletet, a metró még a pesti hármasnál is lerottyantabb állapotban sírdogál, az utcák telis-tele vannak kacatokat áruló idős hölgyekkel. Másrészt azonban minden fejlődik, ömlik ide a kínai, orosz és ukrán pénz (meg egy kis amerikai is). Ha mondjuk nem is napról napra, de évről évre: az épületeket felújítják, új tereket hoznak létre, új utakat építenek. Ez természetesen csak erősít Tbiliszi izmos eklektikáján: a Bálnához hasonló, futurisztikusan tekergő épületek, modern lakóparkok és ütött-kopott paneldzsungelek, valamint a poros, szinte romos épületek kényelmesen megférnek az óváros folyamatosan megújuló faszerkezetű, csilivili, tiritarka házaival.

Eredetileg színháznak szánt, most már elbontásra váró, sosem használt futurisztikus épület – háttérben az elnöki palotával

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Az óvárost egyébként a faszerkezetű épületek miatt egészen sajátosan újítják fel: mindent (tehát MINDENT) lebontanak, és felhúzzák az épület korhű, pontos mását. A jellegzetes színkavalkádban pompázó grúz óváros épületeit tömörítő utcákból szinte meglepő hirtelenséggel tudunk áttévedni egy Andrássy útra emlékeztető, klasszicista európai épületekkel büszkélkedő utcába. Az 1800-as években számos európai építészt hívtak Grúziába, franciák és olaszok jöttek újraálmodni a város egy részét. Volt munka bőven: az 1700-as évek végén ugyanis a perzsák úgy beszántották az országot, mint egy John Deere az Alföldet. Ennek a csöpp országnak a történelmére amúgy is jellemzők a hasonló momentumok, szóval, ha van néplélek, amelyik mélyen megértené a mi Himnuszunkat, az minden kétséget kizáróan a grúz. Bár az ő történelmükhöz képest a miénk egy bájos esti mese.

A leggyakoribb tömegközlekedési eszköz a "leinthető" helyi buszjárat – ott és akkor áll meg, ahol és amikor mi szeretnénk. Chipkártyával lehet fizetni rajta

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Fejlődést említettünk: van még munka bőven. Ha Magyarországra azt mondjuk, hogy vízfejű, akkor Grúziára nyugodtan mondhatjuk, hogy egyetlen fej, amiből kilóg valami. Az ország nagyjából négymilliós lakosságának több mint negyede él a fővárosban, ezenkívül van még néhány további pár száz ezres nagyváros – a biztonság kedvéért.Ezeken a területeken kívül azonban harapni lehet a szegénységet. Ladák, zsigulik, balkáni és egykori szovjet egzotikumok, nagy, zsíros bajszok, tömött szoknyák, kopott panelházak, rozzant falvak. Mégis mindezt vastagon nyakon öntötték egy hihetetlenül barátságos hangulattal.

Turistacsalogató vásár Mtchetában, Grúzia ősi fővárosában és vallási központjában

Forrás: Hankó Viktor - Origo

A Kaukázus tövében fekvő Grúziában amúgy harapni lehet a nemzeti öntudatot. De a legjobb értelemben. Ez volt ugyanis ennek az aprócska országnak az egyetlen esélye a túlélésre. Gondoljunk csak bele: olyan kisebb-nagyobb hatalmak szomszédságában kellett (és kell a mai napig) meghúzni magukat, mint Oroszország vagy Törökország. Kaptak is rendesen hideget-meleget mind a kettőtől. Az oroszoktól például legutoljára nem is olyan régen, a kétezres években. Konkrétan kitört a háború (Dél-Oszétia volt az ok, amit szépen ki is hasítottak Grúziából), amire egyébként pont nem nagyon volt szüksége az országnak a néhány évvel korábban lezajlott rózsás forradalom után. A nacionalista Szaakasvili pedig nem sokat javított a helyzeten: sztrájkok, tiltakozások és csendes tisztogatások is bőven zajlottak. Néhány éve azonban újabb fordulat állt be az ország életében, és bár korai lenne még túl lelkes kijelentéseket tenni, de úgy fest, hogy könnyen jó irányba haladhatnak a dolgok. Büszkék például arra, hogy leszámoltak a rendőrséget korábban átható korrupcióval, és újra kihúzhatja magát az, aki rendőrnek áll. Ennyire mélyen nem volt alkalmunk átlátni a rendszert, de az egészen biztos, hogy jó érzés egy 380 lóerős, agyontuningolt, mellesleg az amerikai kormánytól kapott, nagyon vagány Ford rendőrautó mellett feszíteni.

Sztálin egykori különbejáratú, egyszemélyi használatra szánt golyóálló vonata, a diktátor szülővárosában, Goriban

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Ha már autók és utak: Grúziában érdemes autót bérelni, a fővárosból ugyanis az ország szinte bármely pontja elérhető néhány óra alatt, ráadásul a tömegközlekedést is ajánlatos kiváltani. Ellenben fel kell készülni arra, hogy az 1,2 milliós Tbiliszi az bizony 1,2 millió Colin McRae városa is egyben. Egyfelől rengeteg (mármint RENGETEG) az Egyesült Államokból és Japánból importált Mercedes, BMW az utakon, másfelől ezeket az autókat szeretik is kihasználni a helyi autósok. Mintha egy kellemes városi Forma-1-es pályát látnánk. Bármelyik nap. A Mercedes amúgy valószínűleg valami nemzeti autóként is értelmezhető Grúziában, gyakorlatilag egy Mercedesekre koncentráló műhely egyenértékű egy nyugdíjas állással. Nem arról van szó, hogy a grúzok megfogták volna az Isten lábát, csupán arról, hogy az USA-ból mindennél olcsóbban tudnak használt felső kategóriás autókat behozni. Olcsóbb, mintha Németországból hoznák. Ennek megfelelően a lakótelepek, a vidéki parasztházak parkolóiban, a pusztában roskadozó vityillók melletti füves területen, a rozoga pottyantós budi mellett is ott áll egy-egy X5-ös vagy G osztályú terepjáró.

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Nemcsak a tengernyi Mercedesből lehet arra következtetni, hogy a grúzok az élet császárai, vagy legalábbis tudnak és szeretnek is élni. Hanem mondjuk az étkezéseikből. A grúzok ugyanis nem egyszerűen esznek, hanem ünnepi lakomákat csapnak. Zseniális, markáns ízek, csodás ételek – lehetetlen éhezni ebben az országban. Talán a hacsapuriról már sokan hallottak, erről a sajtos, tojásos, vajas tésztacsodáról, ami csak a jéghegy csúcsa. Az asztalokon ugyanis a legváltozatosabb izgalmasságok szoktak előfordulni. Egyvalamit azonban nem árt tudni: nemritkán esznek húst hússal, esetleg egy kis hússal, meg talán némi hússal. Néha valamilyen tésztával. Szóval az ételeik olyan súlyosak, hogy valószínűleg gasztronómiai értelemben ez a terület számít a bolygónk nehezékének. És az ételeiket megismerve már egy percig sem lesz kérdés az, hogy miért ilyen elképesztően és egyformán pocakos szinte minden grúz férfi.

Előételek egy grúz családi lakomán

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Grúziában mindenképpen érdemes megkóstolni a tipikus szénsavas limonádéikat, a Traubinál valamivel karcosabb ízvilággal. Legalábbis az ánizsos-tárkonyos, körtés-narancsos vonal egy lehelettel határozottabbnak tűnik. Ó, egy dolgot semmiképpen se hagyjunk ki: a majonézes-fűszeres paradicsom-uborka salátájukat! Semmi extra, viszont valamiért mégis fantasztikusan összeáll. Amiben komoly szerepe van annak is, hogy a zöldségek az ország minden szegletében élettel telt, roppanós ízbombák. Felejtsük el a génkezelt, halványpiros, vagy inkább rózsaszín paradicsomokat. Itt nem hallottak még erről. Jaj, és sorolhatnánk még: szerecsendió, túró, spenót, bátor ízek, vad harmóniák... De a lényeg úgyis az: rosszat enni itt nem lehet. Ahogyan drágán sem lehet enni: a bőséges, halálosnak tűnő lakoma alig néhány ezer forintnyi lariból megúszható.

Az egykori hercegi borászat pincéje

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Ha már étkezés, akkor italozás – ami viszont drága. Grúziának vannak sörei, de nem véletlen az, hogy nem emlegetik sörnagyhatalomként, de még csak a Kaukázus kistigriseként sem ilyen szempontból. Itt ugyanis a bor a lényeg. Legalábbis az egyik mindenképpen. Bár igaz, hogy könnyen futhat bele az ember a legfurább ÉDES vörösborokba is, mégis valódi elbűvölő kuriózumokra is lelhetünk. Például Muhraniban, Ivan Muhranbatoni herceg egykori birtokán, amelyet most részben franciák tartanak életben egészen elképesztő környezetben. Ez az a hely, ahol az embernek kedve támad letelepedni, megállni, családot alapítani és valami világhírű regényt írni. Olyan béke és nyugalom van itt, hogy még egy alvó nyúl horkolása is hegyeket rengető égi zajnak tűnhet. Elképzeléseink szerint Muhranbatoni herceg lehetett a helyi Eszterházy – a birtok szépségét és monumentalitását tekintve mindenképpen.

A nagyobb részben felújítás alatt álló kastély alatt húzódik a pincészet

Forrás: Hankó Viktor - Origo

A herceg egyébként annyira túltolta a bortermelést, és akkorát ment vele, hogy az utókor egy igazán kivételes sírhellyel tisztelte meg őt: a Szvetichoveli-székesegyházban nyugszik, amely hagyományosan uralkodói temetkezési hely. Most a Chateau Mukhrani igyekszik továbbvinni a hercegi szellemet – kifogástalanul. Nem messze ettől a földi csodától, a korabeli Disneylandtől található egy kedves, kemény tekintetű, határozott úriember, Iago borászata, Chardakhiban. A festői, hófödte kaukázusi hegyekkel a háttérben itt található az ország egyetlen bioborászata. Tanninterror az, ami vár ránk, őszinte, határozott ízek, telivér vidámság. Iago az ősi eljárást követi, ha borról van szó, azaz hallgat a nyolcezer éves hagyományokra. Földbe vájt agyagtárolókban érlelik a szőlőt, héjával együtt, két héten át kavargatják, aztán hónapokig állni hagyják. Még az UNESCO is nyilvántartja ezt az eljárást. Az eljárás gyümölcsét pedig illik egy hatalmas szarvból, lehetőleg körbeadogatva az asztalnál elfogyasztani. A bort illik leöblíteni csacsával, vagyis a helyi pálinkával, amit főként törkölyből főznek, és talán leginkább a kerítésszaggató, agyzsibbasztó, egyetemistabutító, gyilkos, halálos és egyéb, ehhez hasonló kifejezésekkel lehetne leírni. Nagyapáink nagyjából ilyenre főzték a szilvát. Főzik – elnézést.

Nem, nem kolbász – grúz édesség

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Még egy picit maradjunk az édességeknél: érdemes megkóstolni az egyszerű traktorkerék-állagúnak tűnő, elsőre ízetlennek ható csurcskelát, amit én leginkább piros és zöld viaszkolbászként emlegettem. Állítólag aszalt szőlőből készül, és dióval töltik. Nos, a diót még csak-csak éreztem, de egyebet nem nagyon.

Ki dombra megy föl, hegyről jön le

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Ha pedig tele a has, jöhet egy kis kultúra. Templomokat érdemes látogatni Grúziában. Mondjuk, ha akarjuk, ha nem, ez meg fog történni. Ebben a nagyon mélyen vallásos, ortodox országban ugyanis minden rekettyebokor tövében találunk egy templomot vagy kolostort. De érdemes belépni egy templomba már csak azért is, hogy megtudjuk, milyen az, ha egy ilyen épületben nincs szék. Monumentális és elbűvölő épületeket húztak fel félelmetesen gyönyörű helyekre. Elég csak, mondjuk, a 6. században felhúzott Jvari-székesegyház-kolostorra gondolni, amely egy Dunakanyar-hangulatú helyen, két folyó találkozásánál, egy hegy tetején mereng magányosan. A kilátás pazar, a feeling pedig igazán sajátos: mielőtt még át-átjárna minket a hit, belebotlunk az úton kószáló, legelésző marhákba (ez autópályán is könnyen előfordul), illetve a Ladák tetejéről mindenféle utángyártott csecsebecsét áruló helyiekbe. Amúgy a Ladák valószínűleg csak a posztszovjet nosztalgiára hivatottak rájátszani. Egy-egy ilyen gép mellett ugyanis általában ott állt a "szolgálati" autó is: jellemzően a bajor autógyártás valamelyik SUV-ja....

Dübörög a biznisz

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Ha Grúziában járunk, egy dolgot semmi esetre se hagyjunk ki! A grúz nemzeti táncszínház előadását. Nem véletlen az, hogy a grúz néptánc valóban világhírű, és nem véletlen az, hogy a Cirque du Soleil hamarosan Budapestre is ellátogató előadásában egy külön blokkot szenteltek a grúz táncosoknak. A félelmetesen erős, szívós, kitartó, őszinte és kedves nép minden öröme és bánata, fájdalma és hiánya, elvesztett reményei és továbbra is lángoló hite megelevenedik ezekben az előadásokban. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is találkozom olyan kifejező táncelőadással, amely az érzelmi töltet, a gyönyörű, zabolázatlannak, vadnak, mégis valahogyan egyúttal fegyelmezettnek is tűnő táncmozdulatok miatt sűrű, meghatott könnyeket csal elő belőlem. Nagyon mély és nagyon megindító gyökerek ezek. Szívet melengető, valódi lélekbalzsam, örök és meghatározó élmény. Ráadásul ez egy vagány néptánc: hatalmas ugrások, pörgések, ízületgyilkos térdre esések. Nem véletlen az sem, hogy az utcákon brékelő fiatalok is átvesznek egy-egy mozdulatot.

Az operaház épülete

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Ha egy ország posztszovjet, akkor az azt is jelenti, hogy nem nagyon bírják az angolt. Bár az utóbbi években szinte a legutolsó utcasarkon is megjelentek az angol feliratok (ami az egyre nagyobb lendülettel behömpölygő turisták miatt jogosan elvárható), de azért számítsunk arra, hogy egy grúzzal grúzul kell beszélni. Amit meg ugye más nem beszél a világon. Esetleg oroszul megpróbálkozhatunk. Sőt, ha beszélünk oroszul, akkor nagy gond már nem lehet. Apropó, orosz! Azt se felejtsük el, hogy a grúzok azért inkább azt szeretik, ha a nemzetközi nevükön emlegetjük az országot. A Grúzia szó ugyanis az oroszból ered, ami pedig a kellemetlen szovjet időket idézi a helyiekben. Szóval a Georgia (így, ahogy le van írva) sokkal kedvesebb elnevezés.

A több mint kétezer éves barlangváros felett

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Ahogy már említettem, Georgia történelmi puttonyát úgy telepakolták, hogy nép legyen a hátán, amelyik elbírja. Az időszámításunk előtti első században alapították például az ország nyugati részén található Upliszcihét, ami egy sziklába vájt barlangváros. Ezen a helyen haladt át egykor a selyemút. Magával ragadó környezet. Ha túl sok időt eltöltünk itt, akkor egyértelműen valami megvilágosodás fog minket a hatalmába keríteni. Végtelen tájak, sziklák, süvítő szél és vakító nap. Mintha a Star Trekben lennénk. Vagy a Marson. Vagy valami nem egészen e világi vidéken.

A Borjomi Nemzeti Parkban ered a borjomi víz – kihagyhatatlan élmény az ásványvízrajongóknak

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Grúzia hihetetlen hely. Borzasztóan érdekes és izgalmas. A kultúrája, a hangulata, a temperamentuma, a múltja, a jelene, az építészete és a természeti adottságai egyaránt. Ez utóbbival kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy itt minden van. Ha kell, akkor ötezer méteres magasságokban síelhetünk, ha kell, akkor sivatagban mászkálhatunk, eltévedhetünk barlangokban, tengerparton, lankákon, szőlőtől duzzadó domboldalakon. Nem tudom, hogy van-e olyan ezen a bolygón, ami itt nincs. Az a helyzet, hogy ezt egyre többen tudják. Évente több millió turista áramlik az országba – ráadásul évről évre egyre többen és többen. Úgyhogy, ha még szeretnénk megízlelni valamit a hamarosan sterillé civilizálódó, hagyományos turistaparadicsommá szelídülő, de még őszintén vidám és bolondos országból, nem árt, ha időben útra kerekedünk. A mi utazásunkat az 1000 Út Utazási Iroda támogatta.