A boldog élet a komfortzónán kívül kezdődik

2017.04.15. 11:10

Tóth Sándor lehet az első magyar, aki teljesíti a Volcanic Seven Summits elnevezésű hegymászókihívást. A kihívás lényege: megmászni hét kontinens legmagasabb vulkánjait. Tóth Sándor egy év alatt öt csúcsot kipipált, így elérhető közelségbe került a cél.

  • A Volcanic Seven Summits erőpróba célja a hét kontinens legmagasabb vulkánjainak megmászása.
  • Egyik reggel arra ébredt, hogy meg kell másznia a Kilimandzsárót.
  • Hisz a megérzésekben és a vonzás törvényében.
  • Felemelő érzés feljutni a csúcsra, de a várt eufórikus érzés sajnos elmarad.
  • A hegymászás nem az egónak szóló felesleges kihívás.
  • Ha minden elénk gördülő nehézségre feladatként tekintünk, a kreatív énünk elkezd munkálkodni a megoldáson.

Mit kell tudnunk a Volcanic Seven Summitsról?

Az erőpróba célja, hogy megmásszuk mind a hét kontinens legmagasabb vulkánját. Szerencsés véletlen, hogy ezek mindegyike régóta nyugvó vulkán. Európában az Elbrusz, Ázsiában a Damavand, Afrikában a Kilimandzsáró, Észak-Amerikában a Pico de Orizaba, Dél-Amerikában az Ojos del Salado (ez a világ legnagyobb vulkánja), Ausztrália és Óceánia területén a Mt. Giluwe, az Antarktiszon pedig a Mt. Sidley.

A világ fölött a KilimandzsárónForrás: Tóth Sándor

Hogyan talált rá erre a kihívásra?

Ez a történet több mint húsz évre nyúlik vissza. Középiskolás koromban pár hétig Székesfehérvár könyvesboltjait jártam, és Tóth Sándor Vulkánok és gejzírek című könyvét kerestem. Ami persze nem létezett. De teljesen beleéltem magam a saját viccembe, és a történet végül visszatért az életembe. Hiszem, hogy az élet nemcsak megtörténik velünk,  és nem arról szól, hogy mi mindig csak reagálunk a kialakult helyzetre, hanem az élet is reagál az érzéseinkre, rezgéseinkre.

Hogyan kell ezt érteni?

Amit komolyan elhiszünk, az adott időben megjelenik az életünkben. Ez a vonzás törvénye. Sokan hisznek benne, sokan nem. Az én életem példa arra, hogy ez valóban működik.

Melyik volt az első mászás?

Először csak a Kilimandzsárót szerettem volna megmászni. Ez is hirtelen elhatározás volt. Egyik reggel arra ébredtem, hogy meg kell másznom. Semmi előzménye nem volt, sőt előtte értetlenül néztem a hegymászásokról és hegymászókról szóló híradásokat. Mi értelme van a sok-sok fizikai és mentális kihívásnak, akár az életünk kockáztatásának egy hegycsúcs elérése érdekében? De mivel többször indultam ismeretlen terepre holmi „sugallat” hatására, így szemernyit sem kételkedtem.

A váli címer és a magyar zászló a világ legmagasabb vulkánjánForrás: Tóth Sándor

Meséljen el egy korábbi sugallatot!

Egyszer arra ébredtem, hogy márványhegedűt kell faragnom. Egyébként műkőkészítő mester vagyok és kőfaragó, ilyen vállalkozást üzemeltetek. Amikor a második nap elkészültem vele, akkor tudtam meg, hogy Mága Zoltán 100 templomi koncertsorozatának következő állomása a mi településünkön, Válon lesz. Mivel egy beteg kislánynak gyűjtöttek, így egyértelmű volt, hogy felajánlom a hegedűt árverésre, és az így befolyt összeggel segítem, segítjük a családot.

Akkor valóban bízik a megérzéseiben.

Igen, amikor a Kilimandzsáróról hazaértem, eszembe jutott a középiskolai viccem.  Elhatároztam, hogy megírom azt a könyvet, amelyet két évtizede kerestem.  A Kilimandzsáróról már születtek könyvek – egy hegyről amúgy is nehéz tartalmas és megfelelő hosszúságú könyvet írni –, így kerestem egy projektet, amelybe a Kilimandzsáró beleillik.

Hihetetlen a látványForrás: Tóth Sándor

Így találtam rá a V7S-re. Úgy gondoltam, és gondolom ma is, hogy csak úgy lehet hiteles egy könyv, ha végigjárom mind a hét hegyet. Persze a könyv megírása és a hét hegy teljesítése picit az egómnak szólna, ezért elhatároztam, hogy a könyv teljes profitját jótékony célokra ajánlom.

Kik lesznek a kedvezményezettek?

A Bátor Tábornak fogom a bevételt adományozni. Számomra a megélt élmények a legfontosabbak, és ők is élményeket adnak beteg gyerekeknek. A komfortzónából való kilépést segítik elő, hogy higgyenek a kis gyerkőcök magukban és a gyógyulásban.

Most, hogy öt hegy megvan a hétből, komoly realitása lett a könyvnek. Igazából már az elhatározásom pillanatában megtörténtnek nyilvánítottam a hét vulkán megmászását, de azért a REND kedvéért megmászom őket.

Menet közben is akadnak érdekességekForrás: Tóth Sándor

Hogy érti ezt?

Igen, kicsit zavarosnak tűnhet az állításom, de elmagyarázom. 15 éve agykontrollozom, egyéb meditációs és önfejlesztő tanfolyamokon, képzéseken is részt vettem. Az önfejlesztésnek, a komfortzónából való kilépésnek az ember egyik legfontosabb feladatának kellene lennie. Az emberek 90 százalékának az önkorlátozó hiedelmek miatt nem olyan az élete, mint szeretné.  Ennek leküzdése egy hosszabb folyamat, de megéri.

Úgy gondolom, hogy a teljes, boldog élet a komfortzónán kívül kezdődik. Vágjunk bele olyan dolgokba, amelyektől félünk. Egy idő után rájövünk, hogy nincs mitől félni. Tehát a motiváció a fizikai, mentális határok tágítása. Már csak az a kérdés, hogyan lehet menedzselni és szponzorokat találni erre a jó ügyre és nem mindennapi kihívásra.

A Pico de Orizaba meghódításaForrás: Tóth Sándor

Hogy mennyire fejben dől el minden, ön is tökéletes példa, hiszen tériszonya van.

Igen, ezért aztán fejben előre megmászom a hegyeket. Próbálok felkészülni minden problémára, ami várhat rám. Persze mindenre nem lehet, de körülbelül 70-80 százalékban igen. Lépésről lépére haladva kizárok minden hátráltató tényezőt.

Ha elterelem a figyelmemet a tériszonyról, és valami fontosabbal foglalkozom, mint például az egyenletes levegővétellel vagy egyéb önellenőrzési teendőkkel, akkor már nem is érdekel a magasságtól való rossz beidegződés.

Hegymászónak sem tartja magát. Hogyan készül fel a hegymászásra egy nem hegymászó?

A Kilimandzsáró megmászására főként fejben készültem. Vagy ötvenszer megnéztem a mászásáról szóló videókat a YouTube-on.  Nem sportoltam rendszeresen az előző években, de alapvetően jó kondiban vagyok.

A mászás előtt két hónapig készültem önállóan.  Futás, túrázás, ellipszisgép, egyéb kardió- és intervaledzés. Mivel a sikeres mászás 65-70 százalékban a mentális felkészültségen múlik, arra jutottam, hogy menni fog. És sikerült.

Észak-Amerika legnagyobb vulkáni csúcsa feléForrás: Tóth Sándor

Milyen érzés odafent?

Felemelő ilyen magasságokba saját erővel és oxigénpalack nélkül feljutni, de a várt eufórikus érzés sajnos elmarad. Mikor felértél a csúcsra, akkor vagy fél távon, még le is kell keveredned a hegyről. Szerintem ez nehezebb és veszélyesebb.

Már túl vagy a „csúcsérzésen” és jóval fáradtabb vagy, mint mikor a csúcstámadásra indultál. A figyelmed könnyebben lankad, ez veszélyes is lehet. Most már látom, hogy a hegymászás nem az egónak szóló felesleges kihívás. Rendkívüli alázatra, a természet szeretetére tanító és jellemet alakító erőpróba, amit talán nem is lehet abbahagyni.

Volt-e komoly veszélyben valamelyik csúcson?

Az Ojos del Saladón akadt némi nehézség. Azt tudni kell, hogy bizonyos magasság felett elengedhetetlen a folyamatos önellenőrzés, vizsgálnunk kell saját beszámíthatóságunkat. Előre célszerű megegyezned magaddal, hogy meddig mész, meddig feszíted a húrt. Ha jönnek bizonyos érzések, hogy nem kellene tovább menned, akkor visszafordulsz.

Csúcskép az ElbruszrólForrás: Tóth Sándor

A csúcsmászást megelőző éjszakán nem tudtam aludni. Az elmém furcsa játékot űzött velem. A másfél éve elhunyt édesanyámat láttam, hogy fent vár a csúcson. Katartikus élmény volt, mondanom sem kell. Mikor hajnalban készülődtem a mászásra, megszegtem az általam meghatározott szabályt. Eldöntöttem, hogy mindenáron találkozni akarok édesanyámmal. Akkor úgy gondoltam, hogy vagy felérek a csúcsra, és ott vár, vagy menet közben meghalok,  és azért találkozunk. A második verzió sem tántorított el.

Ez elég ijesztően hangzik.

Ugyan felértem biztonságban, de a hajnali döntésem nem volt helyes. Az egyik társunk nem sokkal a visszaindulás után rosszul lett, előttem esett össze, mint akit fejbe lőttek. Kimerültség, magashegyi betegség, kezdődő ödéma. Innentől kezdve a mielőbbi lejutás és az ő élete volt a legfontosabb. Szerencsére happy end lett a vége.

Csúcskép a Pico de Orizabáról és a KilimandzsárórólForrás: Tóth Sándor

Óhatatlanul felmerül a kérdés: hogyan lehet ezt finanszírozni?

Szerencsére vannak támogatóim, akik az elejétől hittek bennem.  Az utazás a mai fapados és kedvezményes repülőjegyekkel olcsóbban megoldható, mint gondolnánk. Az Antarktiszra, ahová jövő januárban indul expedíció, még komoly szponzort keresek. Egy amerikai cég irányítja a túrákat, monopolhelyzetben vannak, így ez költséges, de bízom benne, hogy az értéket képviselő cégek látnak fantáziát a projektben. Egyébként az élelem fent hideg ételekből, energiazseléből, porlevesekből, csokikból és konzervekből áll, ezek megvásárlása megint nem nagy tétel. Többnyire olcsóbb külföldön, mint itthon. A szállást sátorral oldom meg.

Jövő januárban tehát véget érhet a kihívás. Van már következő lépés?

Jön a könyvírás. Az is ismeretlen terep számomra. Olyan könyvet szeretnék, amely a hegyekről szóló ismeretek mellett jó értelemben vett spiritualitást is tartalmaz. Önfejlesztő fejezettel szeretnék rámutatni arra, miként kell legyőzni az önkorlátozó hiedelmeket, hogyan léphetünk túl a komfortzónánkon, és hogyan lehetünk elégedettek az életünkkel. És persze lesz benne egy kis gasztronómia is a megjárt helyszínek jellegzetes ételeiről a kebabtól a pueblai csokis-csípős csirkéig.

A hét vulkáni csúcsForrás: Wikipedia
A hét csúcs magassága
Ojos del Salado (Chile/Argentína) – 6893 m
Kilimandzsáró (Tanzánia) – 5895 m
Elbrusz (Oroszország) – 5642 m
Pico de Orizaba (Mexikó) – 5636 m
Damavand (Irán) – 5610 m
Giluwe (Pápua Új-Guinea) – 4368 m
Sidley (Antarktisz) – 4285 m

Mit tudna tanácsolni azoknak, akik mennének, de nem mernek?

Sokfelé jártam már, de a legszebb és leghosszabb út befelé vezet, önmagunk megismerésére irányul. A legfontosabb, hogy higgyünk magunkban. Általában az emberek saját képességeiket a ténylegesnél kisebbre, az előttük álló feladatot nagyobbra értékelik, mint amilyen valójában. Szándékosan használtam a feladat szót. Ha minden elénk gördülő nehézségre feladatként tekintünk, a kreatív énünk elkezd munkálkodni a megoldáson.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK