Egy örökkévalóság leérni a világ legmélyebb metróállomására

Arsenalna metró Kijev
Vágólapra másolva!
Maga a mozgólépcsős utazás is több mint négy percig tart.
Vágólapra másolva!

A metróépítéseknél néha a földtani viszonyok miatt nagyon mélyre kell fúrni. Ilyen volt a kijevi Szvjatosinszko-Brovarszka vonal is, amelynek Arszenalna nevű megállója a világ legmélyebben megépített metróállomása. 105,5 méter mélyen található, ez pedig

nagyobb, mint a New York-i Szabadság-szobor magassága talapzattal együtt.

Kattintson a fotóra még több képért! Forrás: © AMY / Wikimedia Commons

A lejutás a megállóba már önmagában felér egy utazással, hiszen akár 4-5 percig is eltarthat. Az utasoknak két mozgólépcsőszakaszon kell közlekedni, az egyikből a másikba egy nagy termen keresztül kell átsétálni. Az alábbi videón megnézheti, milyen a lejutás.

Kijevről itt olvashatja egyik beszámolónkat, itt meg a másikat Minszkkel kiegészítve.