Leszállítottak egy utast, mert vécére ment a felszállás előtt

Delta utas vécé
Vágólapra másolva!
Alig telik el hét olyan botrány nélkül, amikor egy amerikai légitársaság megkérdőjelezhető módon bánik az utasaival. Most a Delta Airlines került sorra, amely egy utasát azért szállította le, mert az a felszállás előtt elment a vécére.
Vágólapra másolva!

A légitársaság Atlantából Milwaukee-ba tartó járata már 30 perce várakozott a betonon az indulásra, amikor a 39 éves Kima Hamilton nem bírta tovább visszatartani a vizeletét, ezért felállt, és megkérdezte a légiutas-kísérőket, hogy használhatja-e a vécét. „Nem szálltunk fel. Egy helyben álltunk" – idézte fel a történteket a Milwaukee Journal-Sentinelnek.

A személyzet visszautasította a kérését, ezért Hamilton visszaült a helyére.

Amikor azonban a gép tovább késett, a férfi felállt és vécére ment.

A pilóta ekkor közölte az utasokkal, hogy vissza kell mennünk a beszállókapuhoz, és le kell szállítanunk az utast. Amikor két Delta-alkalmazott felszállt, hogy levigye őt, nyugodt hangon visszautasította őket. Az alábbi videón látható a beszélgetés, amely valóban nyugodtan zajlott, ám végül patthelyzet alakult ki.

Ezután az összes utast leszállították a gépről, majd újra beszállhattak, miközben Hamiltont a rendőrség és a Delta személyzete kérdezte ki. Miután elmagyarázta a helyzetet, a férfi elkerülte a letartóztatást, a Delta pedig visszafizette neki a jegy árát.

– közölte a lappal a Delta. – Elengedhetetlen, hogy az utasok a repülés minden fázisában kövessék a személyzet utasításait, különösen olyan kritikus szakaszban, mint a fel- és leszállás." A többi utas ugyanakkor felháborítónak tartotta a Delta személyzetének viselkedését, és együttérzését fejezte ki a leszállított utassal.

Botrány botrány hátán

A United Airlines nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nem engedett fel a fedélzetre cicanadrágos tinédzsereket. Majd egy túlfoglalás miatt akadt problémájuk, amikor levonszoltak egy utast a gépről. Vizsgálat folyik az American Airlines egy alkalmazottja ellen is, aki megütött egy babakocsis nőt.

Szavazzon!

Ön indokoltnak tartja az utas leszállítását?