A bakonyi Gyilkos-tó remek ellenszer a stresszre

2017.05.08. 10:17

Van a Magas-Bakony rengetegében egy különleges hely, amely egyszerre vad, romantikus és sejtelmes. Ahol a mozdulatlanságba dermedt facsonkok úgy merednek ki a víztükörből, mintha évszázadok óta arra várnának, hogy megpillantsuk és felfedezzük őket. A Gyilkos-tónál megváltozik a világ. 

Régóta szerettem volna a saját szememmel látni a fotókról már sokszor megcsodált Hubertlaki-tavat, vagy ahogy a helyiek hívják, a bakonyi Gyilkos-tavat. Ez utóbbi elnevezés az erdélyi Gyilkos-tóra utal, mivel mindkét vízfelület különös hangulatát a vízből kimeredő facsonkok határozzák meg. 

Forrás: Turista Magazin

Tökéletes pihenőhely

Bakonybél északi végénél csatlakoztunk a kék kereszt jelzéshez, majd a Gerence-patak mentén jutottunk el az Odvaskő Hotel parkolójánál lévő pihenőig. Aki kényelmesebb, autóval is jöhet a pihenőhelyig. Bár kár lenne kihagyni ezt a 3,4 kilométeres, árnyas lombsátor alatt vezető, kis zúgóktól színesített sétautat a településtől a parkolóig, mert remek ráhangolódás az erdei túrára. 

Forrás: Turista Magazin

A parkolótól továbbhaladtunk a kék kereszten, a Molnár-kút-árok széles erdei ösvényén, ahol a nedves talaj még őszszagú volt, de már a tavasz illata tombolt a levegőben. Mindenfelé zöld aljnövényzet burjánzott páfrányokkal, medvehagymamezőkkel.  Ezután meseszép bükkös erdő következett, néhol emelkedőkkel, kisebb kaptatókkal, majd a gerincet elérve jött a lejtmenet meg egy fára festett „Tó” felirat nyíllal, a leágazó utat jelölve.

Forrás: Turista Magazin archív

Még körülbelül 200 méter, és szinte a semmiből előbukkant a Hubertlaki-tó. Emberek, turisták sehol, körös-körül csend és nyugalom. Tökéletes pihenőhely. A tükörsima tóból kiálló facsonkok időtlenül meredeznek, egyikből-másikból új élet sarjad, üde zöld növény tenyészik rajtuk. Tükröződnek a vízben, lent és fent ugyanaz, nincs határ.

Forrás: Turista Magazin archív

Trükkös varázslat. Ha mindezt még fokozni akarjuk, és szeretjük a Twin Peaks-érzést, legjobb teliholdkor idelátogatni, garantált a pszichedelikus borzongás. De sötétedés után akár a magyar Blair Witch Project forgatási helyszíne is lehetne.

Forrás: Turista Magazin

Leégett a vadászkastély

A Hamuházi-séd forrásai által táplált, mesterséges gáttal elzárt völgyben terül el a tó, amely hivatalos nevét a közelben lévő Hubertlakról kapta. Az 1980-as évek közepe felé kialakított tavacska eredetileg vaditatónak készült. Helyén egykor égeres állt, erről tanúskodnak a víztükörből kiálló, „legyalult” facsonkok. A völgyzáró gát mindkét oldalán padok, asztalok szolgálják a szemlélődést. 

A tótól alig 700 méterre találjuk az erdő közepén megbújó Hamuházi-rétet, ahol valaha az Esterházy grófok emeletes vadászkastélya, a Hubertlak magasodott,  amely 1967-ben tűz martaléka lett. Helyén ma vadászház, illetve egy nemrégiben felújított kulcsosház áll. Kulturált környezet, fapadok, asztalok, tűzrakó hely várja az ide érkező túrázókat.  

Forrás: Turista Magazin

A hubertlaki turistaház közelében, az út mentén egy öles tölgyfa árnyékában feszület látható. Eredetijét Esterházy Móricz gróf (volt miniszterelnök) bakonyi bujdosásának emlékére emeltette 1919-ben gróf Esterházy Tamás, az új keresztet 2006-ban állították. Innen alig egy karnyújtásnyira található a Hubertlaki-forrás. 

Forrás: Turista Magazin archív

A hubertlaki kulcsosháznál úgy döntöttünk, hogy a kék kereszt jelzésen visszaballagunk az Odvaskő Hotel mellett lévő Gerence-völgyi autóspihenőig, ahonnan majd a piros sáv jelzésen vágunk neki az Odvaskő-barlanghoz vezető erdei túrának.  A visszaúton, a Hubertlaki-tóhoz vezető leágazásnál népes iskoláscsoport vidám nevetése, lármája verte fel az erdő csendjét. Ezt a szerencsét, ha kicsit később érkezünk a tóhoz, lőttek volna a nyugalmas, mélázós szemlélődésnek. 

Forrás: Turista Magazin archív

Már az ősember is használta

Az Odvaskő-barlangot nem is annyira könnyű megközelíteni, mint gondoltam. A körtúra ugyan csak 2,2 kilométer hosszú, a szintemelkedés viszont jelentős. Meredek lépcsőzéssel kezdtünk a piros sáv jelzésen, majd a Boroszlán tanösvényt követve könnyebb, erősebb emelkedők váltották egymást a vadregényes ösvényeken. 

Forrás: Turista Magazin

Egyszer csak a piros sáv átváltott piros ómega jelzésbe, amely a barlangot jelöli. Rövid ereszkedés után megpillantottuk a barlang száját, amely fölött hatalmas szikla tornyosult. A bátrabbak fel is mászhatnak a tetejére, pazar a kilátás a környékre. 

A bejárat melletti infótábláról megtudható, hogy egy 1037-ben kelt adománylevél szerint Odvaskő (Oduaskw) helynév, s egyben a legrégebbi olyan írott magyar név, amely barlangos helyre utal.  A barlangot a felszínről a mészkő repedéseibe, hasadékaiba bejutó víz oldó hatása hozta létre. Feltehetően már az ősemberek is használták, fokozottan védett. Járatainak teljes hossza körülbelül 20 méter. Az üregen belül lehajolás nélkül körbe lehet sétálni.  

Forrás: Turista Magazin

A körtúra összesen 17 kilométer, pihenőkkel, bámészkodással, piknikkel kellemes egész napos program. Energiagombóc, izgő-mozgó gyerekeknek kifejezetten ajánlott. A változatos erdei terep, a friss levegő, az emelkedők és lejtők állandó váltakozása még az örökmozgó gyerkőcökben is lemeríti estére az elemeket. 

Forrás: Turista Magazin

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK