A Balatonnak sokkal többről kellene szólnia a strandolásnál

2017.05.09. 06:57

A Balaton-felvidék lankáin, szőlők és több száz éves présházak között leheveredni egy pohár borral és gyönyörködni a magyar tengerben – ilyen életérzésben máshol nincs része az embernek. Az idill azonban egy ideje veszélyben forog. A telkek felaprózódtak, megszaporodtak a nyaralóházak vagy éppen az elhagyott, elvadult területek. Szerencsére egyre többen ismerik fel a helyzetet, és kezdenek harcba a szőlők megmentéséért, de egyelőre nem tudni, mi lesz a végkifejlet.

A Csobánccal szemközti Köves-hegyen telepedünk le egy kis kőpadon Pető Piroskával, aki környezetmérnökként és borászként már hosszú évek óta a szívén viseli a Balaton-felvidéki szőlők sorsát. Éppen egy olyan helyen ülünk, amelyet kevesen ismernek, így békesség és csend uralja a tájat, ugyanakkor a Tapolcai-medence egyik legszebb panorámája tárul elénk. Közvetlenül alattunk pedig hagyományos, bakművelésű szőlőültetvény terül el.

A Köves-hegy egyik legöregebb szőlőjeForrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Csak papíron gazdasági épület

 „Ez ma már nagy ritkaság a megváltozott társadalmi, gazdasági viszonyok között. Nem éri meg, család és munka mellett pedig nehéz megoldani a művelést, de persze azért van, aki még küzd, és elvégzi a megörökölt teendőket” – mondja Piroska. A Bács-hegyen is találunk pozitív példát: az egyik elhanyagolt, magasan fekvő területre éppen tavaly telepített szőlőt egy borász család. Sajnos a legtöbben anyagi okok miatt nem vágnak bele hasonlóba.

És így néz ki a legújabbForrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Manapság az a jellemző, hogy a régi szőlőket benövi a bozót, az erdő, a kedvező helyen fekvő, panorámás telkeket pedig felvásárolják, nyaralót építenek rá, és a szőlővel nem törődnek. Törvény szerint ugyan építési engedély itt csak szőlőműveléssel, borturizmussal összefüggő építményre adható, és előírás, hogy a terület nyolcvan százalékán szőlőnek kell lennie.

Sokszor azonban az a helyzet, hogy ami papíron gazdasági épület, a valóságban nyaralóként működik, a tűzivíztározó élőben inkább feszített víztükrű úszómedence, a szőlő meglétét pedig egy idő után már senki nem ellenőrzi.

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A helyi szőlészek, borászok felismerték, hogy a helyzeten csak összefogással lehet változtatni, így az utóbbi időben egyre több egyesület születik a szőlőterületek, illetve a minőségi bortermelés védelmében  – tudjuk meg Piroskától. Szerencsés esetben az önkormányzatok is támogatják a kezdeményezéseket, mint például Balatonakaliban, ahol 2010-ben hozták létre a Balatonakali Történelmi Szőlőhegyek Borút Egyesületet.

A balatonakali dűlő bora és a cégérről visszaköszönő családi présházForrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Bor és mandula

Utunk tehát innen Balatonakaliba vezet, a Barátcsuha Borházhoz. Ott a tulajdonossal, Nagy Imre borásszal beszélgetünk, aki nem mellesleg az említett egyesület elnöke is. A történelmi szőlőhegyet a településhez tartozó Fenye- és Les-hegy, valamint a Horog-völgy alkotják, itt kanyarog az a 8 kilométeres borút, amelyet már csak a lélegzetelállító panoráma miatt is érdemes bejárni.

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

De láthatunk itt 18-19. századi műemlék pincéket, és természetesen kóstolásra is nyílik lehetőség. Az önkormányzat Akaliban rendkívül nyitott a probléma megoldására, az egyesületet többek között az útvonalak kiépítésében, illetve táblák, térképek létrehozásával is segítette. Kijelölték a megóvásra szoruló dűlőket,  és megfogalmazták azokat a szabályokat, amelyek a kultúrtáj és az értékek fennmaradását célozzák.

Április első hétvégéjén tartották a „VII. Akali bor napja mandulavirágzáskor” elnevezésű rendezvényt, amelyre idén különösen sok látogató érkezett. A mandulás ételek, az előadások, a fotó- és festménykiállítás mellett a legnagyobb vonzerőt a nyitott pincék jelentették. Az esemény sikeressége is azt jelzi, hogy a település jó úton indult el, most már csak arra lenne szükség, hogy minél többen kövessék a példát.

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Nagy Imre elvezet minket családi pincéjükhöz, amely nagyjából háromszáz éve áll a Fenye-hegyen, és generációról generációra öröklődik. Az épület egyébként nem csak esztétikai szempontból érdekes. A bortároló rész olyan, akár egy páncélterem. Ajtaján kölykes zárszerkezet van, amely úgy működik, hogy a tulajdonos benyúl egy lyukon, lenyomja a megfelelő billentyűket, mire a farigli elmozdul, és az ajtót ki lehet nyitni. Emellett a vastag deszkák, gerendák is abszolút betörésbiztossá teszik a helyiséget.

Kölykes zár védi a borász egész éves munkájátForrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A pince mellett aztán lehetőségünk nyílik kicsit többet beszélgetni. A borász felidézi, milyen volt egykor a közösségi élet a szőlőhegyeken, amikor az itteniek egyik pincéből a másikba látogatva töltöttek el egy-egy kellemes estét. Ma már nem ennyire összetartóak a helyiek,  és persze több az idegen.

A nyaralók és a szőlészek időnként összetűzésbe keverednek, előbbiek például nehezményezik, ha utóbbiak kora reggel traktoroznak. „Viszont ha nincs szőlő, pont az a hangulat és sajátosság vész el, amiért elvileg ide jöttek” – mutat rá Piroska.

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Nem csak maga a szőlő, az épületállomány szintén páratlan gazdagságú és rendkívül veszélyeztetett. Meglátogatjuk a környék egyik legszebb védett épületét, azt a kétszintes, végig alápincézett présházat, amelyet – ahelyett, hogy lebontották vagy átalakították volna – példaértékűen rendbe tettek és felújítottak. Lehet ezt így is.

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A Balaton több, mint strand

A mencshelyi Halom-hegy jó példa arra, hogy egy balatoni nyaralás nem csak a naptejről, a vízibicikliről és a hekkről szólhat. Sőt a cél az, hogy észrevegyük, a Balatonhoz nem kizárólag nyáron érdemes ellátogatni. Mi is megnézzük a Balaton-felvidékre nyíló, talán legteljesebb panorámát  a Kossuth-kilátóból, amelyet 2015-ben újítottak fel. Sajnos nincs szerencsénk az időjárással, de azt mondják, tiszta időben akár a Mecsekig ellátni a tetejéről. Mellette szabadtéri színpadot, geológiai bemutatóhelyet és tanösvényt is kialakítottak.

Mencshely és környéke a Halom-hegyi kilátóbólForrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Végül az egyik legszebben megőrzött, funkciójában legjobban megmaradt szőlőhegy, az örvényesi Öreg-hegy atmoszférájába kóstolunk bele. Itt pályázat útján, Piroska segítségével hoztak létre értéktárat, és ezekre alapozva szerveznének turisztikai programokat, amelyek szintén nem csak a tipikus balatoni szezonra szólnak.

Ezzel szemben ott van például Pécsely, amely bár első osztályú adottságokkal és rengeteg értékkel bír, területén mégis sok helyen műveletlen földek, elhagyott ingatlanok, bozótosok váltogatják egymást.

Az örvényesi szőlőhegyForrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Piroska szerint a megoldás összetett. A szőlőknek úgy lenne jövőjük, ha visszaszorítanák az ingatlanspekulációt, hasznosítanák a felhagyott területeket, kordában tartanák az árakat, jobban támogatnák azokat, akik földet szeretnének művelni. És persze szükség lenne nagyobb volumenű összefogásra is.

A természeti, geológiai adottságokat, a látványosságokat szintén olyan módon kellene kihasználni, hogy az embereknek ne csak nyaranta legyen kedvük a Balatonra utazni.  És persze lehetne egész évben borkóstolás, nyitott pincék, rendezvények, vezetett túrák – valami már elkezdődött, de még hosszú az út. A Balaton-felvidék sorsa most dől el.  

Pető Piroska sokat tesz a Balaton-felvidékértForrás: Turista Magazin/Dancs István
Aki körbevezetett minket: Pető Piroska
Okleveles környezetmérnök, borász, gyerekkora óta kötődik a Balaton-felvidékhez. Nagy hatást gyakorolt rá dr. Laposa József Szőlőhegyek a Balaton-felvidéken című könyve, amelyet máig gyakran forgat. Később a borászat rejtelmeibe, a geológiába, a műemlékvédelembe és a néprajzba is beleásta magát. Számos településen készített egyedi tájérték katasztert, és a nemzeti értékekkel és hungarikumokkal kapcsolatos értéktárak létrehozásában is részt vett. A Balaton-felvidék egyedi tájértékei Facebook-oldalon a táj különlegességeire hívja fel a figyelmet hangulatos fotókkal és a témát érintő cikkekkel.
Forrás: Turista Magazin

Balaton