Rémálomba torkollott az egzotikus utazás

2017.05.28. 06:59

Három napot töltöttem Malajzia fővárosában étlen, szomjan, pénz nélkül, és persze reménykedve, hogy minden megoldódik, és épségben hazajutok. Kuala Lumpur látványosságai helyett a rendőrkapitányságokat és a nagykövetségeket jártam végig, a nem létező magyar külképviselet után kutatva. Hiába rabolt ki egy maláj motoros, a helyiek önzetlen segítőkészsége mindenért kárpótolt. 

Forró nyári este volt. A tikkasztó hőséget a nagyon magas páratartalom tette még elviselhetetlenebbé. Kuala Lumpur buszpályaudvarán óriási nyüzsgés fogadott, de az egész városban olyan volt a hangulat, mintha az emberek csak arra vártak volna, hogy besötétedjen, és elkezdhessék intézni az ügyeiket: bevásárolhassanak, cipészhez mehessenek, barátokkal találkozhassanak. A vidéken töltött másfél hét után érdekes élmény volt, kicsit elveszettnek éreztem magam. 

Erre a buszpályaudvarra érkeztünkForrás: Daróczi Szilárd

Eszünkbe sem jutott, hogy baj lehet

Malajziai utam utolsó három napját terveztem a fővárosban tölteni. Metropoliszról van szó, így igyekeztem minden percet kihasználni. Az érkezés után a China Town felé indultam. Azt olvastam, ott a legolcsóbbak a szállások, és onnan viszonylag könnyen megközelíthetők a nevezetességek. Sikerült gyorsan szobát találni, így útitársammal még aznap este elindultunk felfedezni a várost. 

Annyira izgatottak voltunk, hogy teljesen megfeledkeztünk az elővigyázatosságról.  Felkaptuk a táskánkat – benne az útlevelekkel, az összes pénzzel és minden személyi okmányunkkal –, és elindultunk megnézni a Petronas-tornyokat. A Kuala Lumpur jelképének számító épületek egész közelinek tűntek. Térképünk nem volt, de könnyen odataláltunk. Elkészítettük a kötelező szelfiket a felhőkarcolók előtt, és visszaindultunk a szállásra. 

A Petronas-ikertornyok. a város jelképeiForrás: AFP

Éjfél körül járt az idő. Már javában pörgött az éjszakai élet, a klubok előtt többen cigiztek, mások arra vártak, hogy bejuthassanak a szórakozóhelyekre. Néhány száz méterrel odébb viszont már szinte üresek voltak az utcák: egy-két motoros cikázott oda-vissza. A nagy zsivaj után jólesett a csend. Azzal viccelődtünk, hogy itt aztán könnyen vesedonorok lehetünk, de eszünkbe sem jutott, hogy bármi baj történhetne. 

A kihaltnak tűnő utcán egy motoros közeledett felénk szemből, majd elhajtott mellettünk. Fel sem tűnt, hogy pár méterrel mögöttünk megállt, és visszafordult. A következő pillanatban már azt láttam, hogy útitársam rohan a motoros után, próbálja visszaszerezni a táskáját, de hirtelen hasra esik. 

A válltáskában volt mindenünk: az okmányaink, a fényképezőgépünk és a szobakulcsunk is. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább az én telefonomat nem lopták el, azt a zsebemben tartottam. Felfoghatatlan volt, ami történt. Útitársam sokkos állapotba került, órákig sírt és reszketett. Nem csoda, ott álltunk a világ másik végén, és fogalmunk sem volt, hogy jutunk majd haza. 

China Town: ebben a városrészben vettünk ki szobátForrás: Daróczi Szilárd

Rögtön akadt segítségünk

Egy taxis jött oda hozzánk, kérdezte, mi történt. Elmondtam, hogy kiraboltak, és mindenünk a táskában volt. Azonnal felajánlotta, hogy elvisz minket a rendőrségre, ahol feljelentést tehetünk. Többször is mondtam neki: nincs pénzünk, nem fogunk tudni fizetni, de nem törődött vele. 

A kocsiban próbált megnyugtatni minket, azt mondta, rosszabbul is járhattunk volna. Kuala Lumpurban gyakoriak a rablások, több turistának késsel vágták le a válláról vagy a derekáról a táskát.  De olyan esetről is mesélt, amikor ellenszegültek a rablónak, aki válaszul megkéselte áldozatát. 

A rendőrségen kiderült, hogy a turisták ügyeivel egy másik kapitányság foglalkozik. Korábbi segítőnk, a taxis szó nélkül átvitt minket oda is. Ott felvették a jegyzőkönyvet, és kaptunk egy cetlit a magyar nagykövetség címével és telefonszámával. Már az ajtóban voltunk, amikor utánunk szólt a nyomozó, hogy hétfőn próbálkozzunk, mert hétvégén nincsenek nyitva a külképviseletek. 

Erre a rendőrkapitányságra vittek minket előszörForrás: Daróczi Szilárd

Szombat hajnali öt óra volt, és ezzel még nem volt vége a rendőrségi hercehurcának. Egy járőrrel el kellett mennünk a helyszínre, hogy ott pontosan megmutassuk, hol raboltak ki minket. Később kiderült, erre azért volt szükség, hogy ellenőrizzék, van-e térfigyelő kamera az utcában. 

A rendőr ezután elvitt minket a szállásunkra. A recepciós nagyon segítőkész volt, belement, hogy egy olcsóbb szobára cseréljük a korábbit. Az ablaktalan szobában csupán egy vaságy és egy ventilátor állt. A különbözetből tudtunk pár liter vizet venni, és egy kis rágcsálnivalót,  a többit a reptéri transzferre és a metrójegyre tettük félre. 

Másnap szinte ki sem mozdultunk, próbáltuk feldolgozni a történteket. Délután már nevetni is tudtunk a helyzeten. Vasárnap is csak vízért mentünk ki az utcára, nem igazán volt kedvünk nézelődni a városban, még úgy sem, hogy tudtuk, már nincs mit elvenni tőlünk.

Kuala Lumpur: itt vettünk néhány liter vizetForrás: Daróczi Szilárd

A nagykövetség, ami nincs

Eljött végre a hétfő, elindultunk a malajziai magyar nagykövetségre. A recepción furcsán néztek ránk, amikor mondtuk, milyen ügyben jöttünk, és mit keresünk. Közölték, hogy a magyar külképviselet már elköltözött egy új helyre. Néhány telefon után sikerült kideríteniük a címet, ami csak néhány utcával volt odébb. 

Ott is meglepődve néztek ránk. Még soha nem hallottak Magyarországról.  Felsorolták, mely országok konzulátusai vannak abban az épületben. Felkérezkedtünk a németekhez. Újabb telefonok következtek, végül csak annyit mondtak: az előző évben megszűnt a magyar képviselet az országban. A német ügyintéző nagyon segítőkész volt, kiderítette, hogy a hollandok intézik a magyar ügyeket. 

Kuala Lumpur egyik metróállomásaForrás: Daróczi Szilárd

A holland nagykövetség messze volt a belvárostól, pénzünk viszont már nem volt buszjegyre, így gyalog indultunk el. Egy órát sétáltunk, de sajnos ott sem kaptunk jó híreket. Az ügyintéző azt mondta, négy-öt nap, mire elkészül az ideiglenes útlevelünk, fejenként 15 ezer forintért. A gépünk viszont másnap este indult, és csak annyi pénzünk maradt, hogy kijussunk a reptérre. 

A nőbe egy szemernyi empátia sem szorult. Széttárt karokkal csak azt ismételgette, hogy ebben nem tud segíteni, a jakartai nagykövetség intézi az ügyeket, rajtuk múlik minden. Elkértem a nagykövet telefonszámát, felhívtam, és elmondtam a sztorinkat. Készséges volt, és megígérte, mindent megtesz, hogy felgyorsítsa a dolgokat. Azt mondta, úgy juthatunk pénzhez, hogy otthonról a Western Unionon keresztül átutalják nekünk az összeget, amit mi egy PIN-kód megadásával átvehetünk. 

Ma már csak nevetünk

Úgy tűnt, minden megoldódik, de újabb akadályba ütköztünk. A Western Unionnál csak útlevél felmutatásával adhatják ki a pénzt. Szerencsénk volt, mert az ügyintéző megsajnált minket, és csak az útlevélmásolatot kérte. Miután odaadta a pénzt, annyit mondott: szégyelli magát a motoros helyett is, és sajnálja, hogy ez történt az ő országában, és ilyen élményekkel térünk haza. A pénzzel visszatértünk a holland követségre, kifizettük az időközben elkészült útlevelünket, és elindultunk a repülőtérre. 

Ilyet még nem láttak: az ideiglenes útlevelemForrás: Daróczi Szilárd

Épségben hazatértünk, bár a repülőtéren csodájára jártak ideiglenes úti okmányunknak, azt mondták, ilyet még nem láttak.  Ma már csak nevetünk az egészen, azon, ahogy futottunk a motoros után, a kicsi, ablaktalan szobán és a pillanaton, amikor megtudtuk, hogy nincs magyar képviselet az országban. Még mindig nagyon hálásak vagyunk két hősünknek, a taxisnak és az ügyintézőnek. 

Malajziában azóta ismét van magyar nagykövetség. Tanulva a hibámból, mindenkinek azt javaslom, mielőtt elindulna az országba, nézzen utána a legfontosabb tudnivalóknak, például a külképviseletek elérhetőségének. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK