Nem imádkozott, fejbe rúgta a nőt az United Airlines dolgozója

Vágólapra másolva!
Újabb botrány az United Airlinesnál. A légitársaság egyik alkalmazottja fejberúgott egy alvó utast a reptér kápolnájában, mert nem imádkozott.
Vágólapra másolva!

Lindsey Urbani azt állítja, az United Airlines egyik alkalmazottja szándékosan rúgta fejbe, amiért a houstoni repülőtér kápolnájában aludt. A nő a csatlakozására várt a nemzetközi reptéren.

– mesélte a Daily Mailnek. A dolgozó furcsa magyarázatot adott, azt mondta:

addig nem aludhat nyugodtan, amíg nem imádkozott.

Erre belekezdett az imába.

Lindsey Urbanit nem hatotta meg a válasz, újra feltette neki a kérdést, amelyre a légitársaság munkatársa csak annyit mondott: nem akarta, hogy a nő lekésse a gépet.

Persze az alkalmazott nem volt hajlandó megmondani a nevét, amikor Lindsey kérdőre vonta, viszont készített róla néhány fotót.

„Szorongok. Nem alszom" – mondta a szállodai szobájából adott videóinterjúban. A nő azóta feljelentést tett, a nyomozás érdekében a társaság pedig felvette vele a kapcsolatot. „Nagyon aggasztó, ami történt. Sürgősen kivizsgáljuk az ügyet, hogy megértsük, mi történt pontosan. A munkavállalót addig felfüggesztjük, amíg a nyomozás le nem zárul" – közölte az United Airlines.