Nem a kényelemről szól, viszont ingyen van

2018.01.01. 07:32

Alig van olyan utazó, aki ne töltött volna legalább egy éjszakát reptéren. Késések, lecsúszott csatlakozások, éjjeli átszállások vagy akár spórolási szempontok is lehetnek a háttérben. Costa Ricában én is a kint alvás mellett döntöttem, mert korán indult a gépem. A következő négy napot végül három reptéren töltöttem, és mindenhol sok sorstárssal találkoztam. Reptéri éjszakázásaim krónikája következik.

Előre dőlve próbáltam szundítani egy kényelmetlen széken a Costa Rica-i főváros, San José repterén. Nagyjából kettő felé járhatott az idő, amikor már annyira fájt a lábam, hogy felriadtam. Miközben igyekeztem újra életet lehelni zsibbadt végtagomba, körbekémleltem. Tizenöt méteres körzetben nyolc sorstársam hevert a földön vagy ült a leglehetetlenebb pózokban a reggeli gépindulásra várva.

A reptereknek különös hangulata vanForrás: Shutterstock

Nem a kényelemről szól 

Hajnali fél hatkor indult a gépem Amerikába, nem lett volna értelme betaxiznom a városba. Többször aludtam már ilyen-olyan okból reptereken, gondoltam, most sem lesz semmi baj. És valóban, a repterek a veszélyesebb régiókban is a legjobban őrzött területek közé tartoznak. A nagyobbak, főleg ahonnan sűrűn indulnak nemzetközi járatok, éjjel-nappal nyitva vannak, a személyzetnek pedig már szeme sem rebben az alvó utasok láttán. 

Általában kisebb tömeg gyűlik össze esténként, ami szintén növeli a biztonságérzetet. Az sem hátrány, hogy mindig nyitva van a mosdó, és általában lehet kapni valami túlárazott élelmiszert is, ha a közértből hozott zacsi tartalma elfogyna. Járnak-kelnek a biztonsági őrök, szerencsés esetben pedig a takarítók is. Jobb, mint némelyik olcsó szállás, ráadásul teljesen ingyen van, és azon sem kell stresszelni, hogy lekéssük a járatunkat.

A szék néha drága kincsForrás: Shutterstock

Persze belátom, a kényelem itt nem jellemző. Talán pont ezért volt elég időm, hogy megtervezzem reptéri kihívásomat. Úgy döntöttem, a következő napokban nem hagyom el a repülőterek területét. Az időzítés tökéletes volt, mert az amerikai szállásadóm az utolsó percben úgy döntött, mégsem tud fogadni. Gondoltam, így legalább spórolok egy kicsit. A Juan Santamaría nemzetközi repülőtéren az ébresztőm már csak akkor csörgött, amikor fogat mostam a mosdóban a becsekkolás előtt. Túléltem az első éjszakát, elégedetten szálltam fel a Houstonba tartó gépre, amelyen landolásig megállás nélkül aludtam. 

Az emberek megfigyelésére tökéletes terep a repterek világaForrás: Tang Junwen (Unsplash)

Houstonban pontosan tizenkét órát kellett valahogy elütnöm. Ez szörnyen soknak tűnhet, de az első rögtön elment az országba való belépéssel, a következő kettőben pedig McDonald’s után kutattam a George Bush nevét viselő reptéren. Nem találtam, pedig rengeteg embert megkérdeztem. Végül egy kis adag thai tésztát vettem, és miközben jóízűen falatoztam, néztem a fel-alá rohangáló embereket. Egyből látszik, ki van késésben, kinek van tengernyi ideje, ki frusztrált, ki izgatott az utazás miatt. 

A reptéren lakik a fél világ 

Ideje volt beizzítanom a laptopomat, hiszen a konnektor és a wifi majdnem minden reptéren ingyen a rendelkezésünkre áll. Közeledett a következő repülőm indulási ideje. Előre csekkoltam a Sleeping in Airports weboldalon, mi fogad majd Miami nemzetközi repterén. Szinte hihetetlen, hogy külön oldalak foglalkoznak azzal, melyik városban, hol érdemes aludni a reptéren, melyik kajáldák vannak nyitva éjjel, mi a wifi jelszó. Egyszerűen minden infót meg lehet találni. 

A mosdók mindig nyitva vannak, és vizet is lehet szerezni bármikorForrás: Paul Green (Unsplash)

A houstoni nap elrohant, én ismét a levegőben voltam, amiből nem sokra emlékszem, hiszen megint szundítottam. Ha így csövezget az ember, minden alvási lehetőséget meg kell ragadni. Éjfélkor érkeztem Miamiba. Másfél órámba telt, mire megtaláltam a megfelelő zugot az éjszakázáshoz, ugyanis meglepően nagy volt a tömegnyomor. Mintha ez a reptér egy csomó ember állandó lakhelye is lenne. Végül leültem egy székre, és csak bámultam a földön elnyúló, édesdeden alvó embereket.  

Miamiban nem kellett sokáig keresni este a reptéren alvó embereketForrás: Darányi Lea

Fél óra elég volt, hogy félretegyem a büszkeségem. Felpattantam, kerestem egy tisztának tűnő sarkot, és megágyaztam én is a földön. Lekerült a hálózsák, az esőkabát, a pulcsi és a strandkendő, a sálammal pedig betakartam magam, bár hideg szerencsére itt sem volt. Átöleltem az értékeimet, a táskámat pedig párnának használtam. Ez a póz annyira kényelmesnek bizonyult, hogy egyből álomba szenderültem. Egyszer arra riadtam, hogy egy reptéri dolgozó a fejemnél matat. „Bocsánat, kisasszony, aludjon csak tovább, én már itt sem vagyok” – szabadkozott. Nem kellett kétszer kérnie.  

Kétnapnyi ülés után már nagyon kényelmesnek éreztem a földet MiamibanForrás: Darányi Lea

Nem vagyok én Tom Hanks 

A harmadik napomon már teljesen úgy éreztem magam, mint Tom Hanks a Terminál című filmben. Úgy mászkáltam, mint aki itt nőtt fel, leültem ide is, oda is, beszédbe elegyedtem az emberekkel. Lettek barátaim a Dunkin´ Donutsban, akik mindig köszöntek, és beinvitáltak beszélgetni egy fánk mellett. Egy kubai származású fiú szerint érdekes munkahely ez, mert bár ő nem tud utazni, mindig elképzeli, ki hova megy és honnan érkezhetett.

Nem minden reptéren van karfamentes ülés, így sokszor a föld a legjobb megoldásForrás: Shutterstock

Engem szláv nőnek nézett, aki azért érkezett az ígéret földjére, hogy végleg ideköltözzön. Ilyen tervem sosem volt, de mókásnak találtam az elméletét. Bevallom, néha kicsit unatkoztam, olyankor egy társkereső appon próbáltam randit szervezni. Javasoltam, hogy találkozzunk a reptéri Starbucksban egy kávéra. Senki nem vett komolyan, így randi helyett végül egy idős úrral sakkoztam. Éjszaka a megszokott sarkom felé sétálva sok ismerős arcot láttam, ami kicsit elszomorított.  

Kezdtem nem annyira viccesnek érezni, hogy brahiból alszom ott, ahol sokan kényszerből éjszakáznak. Ismét jól aludtam, reggel pedig egy üzenet ébresztett a couchsurfingtől. Meghívást kaptam a híres South Beachre, én pedig boldogan mondtam igent a környezetváltozásra. Összecsomagoltam, beköszöntem a Dunkin´be a barátokhoz, és végre ismét friss levegőt szívtam.

A reptér egy idő után unalmassá tud válniForrás: Shutterstock

San José, Houston és Miami repterei mind vállalhatóak, és bár messze ez utóbbi volt a legkoszosabb, mégis itt aludtam a legjobbakat. Kipipáltam egy tételt az őrült bakancslistámon, most már tudom, milyen az ingyenes reptéri turizmus. Érdekes tapasztalat volt, de azért azt ajánlom, ha van más választásunk, ne kínozzuk magunkat a reptéri alvással. Egyszer-egyszer viszont teljesen működőképes opció lehet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK