Ezekért a templomokért érdemes útra kelni

2018.01.06. 17:18

Van köztük modern és régi, masszív falú vagy égbe törő tornyokkal, csúcsíves pillérekkel díszített, aranyban pompázó vagy puritán, de ami közös: mindegyik szép környezetben áll, ahol körülölel a csend és a nyugalom. Olyan templomokat ajánlunk, amelyek tökéletes célpontjai lehetnek egy kirándulásnak. Első rész.

1. Hollóházi Szent László-templom

A Zempléni-hegység vonulatai által körbeölelt Hollóházát porcelángyára tette ismertté, túrázó körökben pedig az országos kéktúra végpontjaként írta fel magát Magyarország térképére. Kevesen tudják, hogy van még egy látványossága, amiért érdemes elutazni hazánk egyik legészakibb fekvésű településére: a különféle háromszögekből álló, sátor alakú római katolikus templom.

A hollóháziak régi, barokk temploma a porcelángyár 60-as évekbeli bővítésének esett áldozatul. Ennek kárpótlásaként készült el 1967-re a Csaba László Ybl-díjas építész által megálmodott modern épület. A fordított V alakban egymásnak támasztott, betonlapokból épült templom, illetve mellette a hegyes, háromszögletű harangtorony légiességével és eleganciájával – bármilyen meglepő – jól illeszkedik környezetébe.

Forrás: Turista Magazin/Garancsi Kata

A dinamikus külső után egyszerű, visszafogott belső tér fogadja a látogatót. A falak fehérek, a sátortető bal oldalfalát Kovács Margit Kossuth-díjas keramikusművész stációkat bemutató domborművei díszítik. Figyelmet érdemel még Somogyi József Krisztus-korpusza és Szász Endre porcelán táblaképe is.

Kezdetben a templom, valószínűleg formabontó külseje miatt, nem nyerte el a helyiek tetszését, az évek múlásával azonban a szívükbe zárták, s mára Hollóháza jelképévé vált. Látogatásához a téli időszakban előzetes bejelentkezés szükséges.

2. Nagybörzsönyi Szent István-templom

A gyönyörű fekvésű kis település, Nagybörzsöny négy templommal is büszkélkedhet, ráadásul nem is akármilyenekkel. A négyből kettő több mint 800 éves. A település nyugati szélén áll a kőkerítéssel körülvett, ódon hangulatú Szent István-templom, amely a négy templom közül a legrégebbi, és egyike Magyarország kevés Árpád-kori, jelentős átépítés nélkül megmaradt, román stílusú templomának.

Forrás: Turista Magazin/Garancsi Kata

Vastag, masszív falak aprócska ablakokkal, ajtókkal, vakolatlan felületekkel, egyszerű, dísztelen belső tér sejtelmes félhomállyal. Érdekessége, hogy a szentély külső oldalán 19 – mára igencsak megkopott – kőfej látható. A legenda szerint a tatárjárás idején 20 tatárt elfogtak a faluban, 19-et ki is végeztek, de egy megszökött, ezért maradt ki egy hely a falon. Szobról, Márianosztráról és Kóspallagról is vezetnek turistautak a templomhoz, amely csak bejelentkezéssel látogatható. A transzbörzsönyi vasúttal szintén könnyen megközelíthető a település.

3. Bélapátfalvai ciszterci kolostor

A Bükkben, a Bél-kő lábánál, Bélapátfalván található az ország egyetlen épségben megmaradt román stílusú, középkori ciszterci apátsági temploma, amelyet a pilisi apátság szerzetesei alapítottak 1232-ben. A 14–15. században gótikus, a 18. században barokk stílusban átalakították, majd a település plébániatemploma lett. A nyeregtetős, háromhajós és kereszthajós templom a ciszterci rend előírásainak megfelelően torony nélkül épült.

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Déli oldalához csatlakozott a zárt, négyszög alaprajzú monostor a szerzetesek celláival, amelyet ma már csak alapfalaiból rekonstruálhatunk. A latin keresztet formázó apátság falaiból árad a középkor hangulata. Legkönnyebben Bélapátfalváról, az országos kéktúra jelzését követve érhetjük el a templomot. Az apátság novembertől március elejéig zárva tart, de nyitvatartási időn kívül előzetes egyeztetés után látogatható.

4. Tornakápolnai református templom

Az Aggteleki-karszt déli részén, szép természeti környezetben bújik meg Tornakápolna. A kicsiny zsáktelepülés fő nevezetessége a késő barokk stílusú, 18. század végén épült, festett kazettás mennyezetű református templom, amely egy kisebb magaslaton áll. Szép időben pompás kilátás nyílik innen a környező vidékre, ha szerencsénk van, még a Tátra csúcsait is láthatjuk.

A templom vitathatatlan éke belső berendezése. Famennyezetét gazdag növényi ornamentika díszíti, és különlegessége, hogy a kazettákon a stilizált liliommotívum ismétlődik. A mennyezetkazetták mintája a szószék külső mintázatán is visszaköszön, a szószékkoronát pedig népi motívumok ékesítik.

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A belső berendezés uralkodó színei a sötétkék és a sötétzöld, amelyek komorságát jól oldják a fehér falak és a díszítéseknél használt sárga, piros és halványkék árnyalatok. A templom csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. Tornakápolnát tömegközlekedéssel ne is próbáljuk meg közvetlenül elérni, mert erre nem jár se busz, se vonat. Az egyetlen megközelítési mód a Szinpetriből induló hegyvidéki út, az viszont gyönyörű.

5. Grábóci szerb ortodox templom és kolostor

A Szekszárdi-dombság erdőkkel borított vidékén megbújó Grábóc büszkélkedhet az ország egyetlen fennmaradt, a 18. század második felében épült szerb ortodox (görögkeleti) kolostortemplomával. Ez volt egykor a Kárpát-medencei szerbség vallási és szellemi központja. 1736 és 1738 között emelték, a tornyot 1761-ben, az emeletes kolostorépületet pedig 1787-ben építették hozzá.

Forrás: Turista Magazin/Tassy Márk, Horváth Béla

Az évszázadok során az épületegyüttest többször átalakították. Az 1960-as évektől 1994-ig szociális otthon működött a kolostor falai között. 1994 óta a szerb egyház ismét birtokba vehette. Ma szerzetesnők élnek benne, akik csoportok vezetését is vállalják. A templom nyugati tornyos, köríves szentélyű épület, amelyen kívülről négyszögletes toronynak tűnő kupola uralkodik. Belső tere gazdagon díszített, aranyozott ikonosztáza lenyűgöző, a falakat és mennyezeteket freskók borítják, amelyek szigorúan kötődnek a görögkeleti liturgiához.

A templom és kolostor 10 és 15 óra között, nyáron 17 óráig látogatható. Grábóc autóval és kerékpárral legegyszerűbben a Bonyhád és Bátaszék közötti útról leágazó bekötőúton érhető el. Gyalogosan Szálka felől a dél-dunántúli kéktúra kék sáv jelzésén, valamint Bonyhádról a kék kereszt jelzésen közelíthető meg.

Forrás: Turista Magazin

A cikk második részében még több érdekes és látványos magyarországi templomról olvashatnak.

Forrás: Turista Magazin

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK