Összeütközött két repülőgép a torontói reptéren - videó!

Vágólapra másolva!
Evakuálni kellett egy repülőgép utasait pénteken a torontói Pearson repülőtéren, miután egy kaputól kivontatott üres gép ütközött a leszállás után várakozó géppel, és tűz keletkezett - közölte a két érintett légitársaság.
Vágólapra másolva!

A WestJet kanadai légitársaság mexikói Cancún üdülővárosból érkező Boeing 737-es gépe álló helyzetben várakozott, amikor a szintén kanadai Sunwing légitársaság kaputól kihúzott repülőgépe nekiütközött - írta Twitter felületén a WestJet.

Miután a repülőgép még kinn állt a betonon,

a WestJet utasait a vészcsúszdák segítségével kellett evakuálni

- tette hozzá a társaság.

"A mentőcsapatok kéznél voltak, és azonnal reagáltak." A kiürítés során senki sem sérült meg a 168 utas és a személyzet hat tagja közül - tudatta később a WestJet.

Egy közvetlenül az ütközés után készült videofelvételen látszik, hogy a másik, a kaputól kihúzott gép egy része lángol.

A Sunwing légitársaság azt közölte, hogy repülőgépét a földi kezelő személyzet vontatta el a beszállókaputól, és a gép fedélzetén sem utasok, sem a személyzethez tartozók nem voltak.