Járják a világot, és még jól is keresnek vele

2018.02.10. 19:27

Egy magyar ikerpár úgy döntött, egész életüket utazással fogják tölteni. Nem a legegyszerűbb módját választották a világjárásnak. Rengeteg tanulással, munkával és kitartással egy-egy nagy hajótársaság környezetvédelmi tisztjévé váltak, hogy hatalmas óceánjárókon járhassák a világ vizeit, és olyan helyekre jussanak el, amelyekről legtöbbünk még csak nem is álmodik. Ráadásul szép fizetést is kapnak mindezért. Marádi Ádámmal és Attilával beszélgettünk.

  • A búvárkodás vezette el a testvéreket a környezetvédelemhez.
  • Aki környezetvédelmi tiszt akar lenni, annak külföldön kell tanulnia.
  • A munkakör sokrétű, változatos, és nagy tudást igényel.
  • A hajózásban pár hónapig nagyon kemény és pörgős a meló, de aztán több hónap szabadság van.
  • Olyan helyekre jutnak el, amelyek meglátogatásáért normális esetben milliókat kéne fizetni.
  • Az óceánjáró úgy működik, mint egy minitársadalom.
  • Sem a személyzet, sem az utasok között nincs sok magyar.

Mégis hogy lesz két magyar fiatalemberből környezetvédelmi tiszt, ráadásul óceánjárón?

Marádi Ádám: Amerikában végeztük a középiskola utolsó évét. Attilát az iskola elvitte egy hajóútra, akkor szereztünk tudomást ezekről a cégekről és utakról. Mindig is szerettük a vizet, sok éven keresztül búvárkodtunk, de azzal nem tudtunk túl sokat keresni. Már itthon olvastam egy búvármagazinban, hogy ezeknél a nagy hajós cégeknél is lehet búvároktatóként dolgozni. Kapcsolatba léptem egy hazai közvetítőcéggel, akik összehoztak egy interjút. Felvettek, én pedig az ott töltött egy év alatt rájöttem, hogy tisztként sokkal előnyösebb helyzetbe kerülhetnék.

A két testvér, balra Marádi Attila, jobbra Marádi ÁdámForrás: Marádi Ádám

Marádi Attila: A búvárkodás kapcsán ráébredtünk, mennyi a szennyeződés a világban, és egyre inkább úgy éreztük, jó lenne komolyabban is foglalkozni ezzel a problémával. A biológia és az ökológia mindig is érdekelt minket. Végül a svédországi Uppsalában kötöttünk ki az egyetem környezetvédelmi mesterszakán.

Onnan már egyenes út vezetett a mostani pozícióba?

Ádám: Nem egészen. Fél év suli után elfogyott a pénzünk. Úgy döntöttük, egyikünk elmegy melózni, míg a másikunk megszerzi a diplomát. Ekkor kerültem az előbb említett óceánjáróra, mint búvár. Rengeteg kapcsolatra tettem szert, felmértem a terepet, és persze gyűjtöttem a pénzt, hogy a tesóm befejezhesse a sulit. Egy év után aztán visszamentem az egyetemre, Attila pedig hazaköltözött, és itthon kezdett dolgozni. Elsőként engem vettek fel környezetvédelmi tisztnek, aztán leadtam a drótot a tesómnak, milyen jogszabályokat és egyéb szakmai dolgokat tanuljon meg, és milyen plusz vizsgákat rakjon le ahhoz, hogy sikeresen pályázhasson hasonló állásra. Amikor üresedés volt egy másik cégnél, már felkészülten jelentkezett, és fel is vették.

Ilyen az élet egy óceánjárónForrás: Darányi Lea

Mit csinál pontosan egy környezetvédelmi tiszt?

Ádám: A mi felelősségünk, hogy a cég, illetve maga a hajó betartsa a nemzetközi és nemzeti környezetvédelemi előírásokat. Jogszabályok írják elő például, hogy hol és mit lehet kirakni, mit lehet elégetni, mit, mikor és hogyan lehet beleengedni a vízbe. Cégen belüli ellenőrök is vagyunk, át kell néznünk a gépeket, hogy nincs-e valahol meghibásodás, szivárgás, olajfolyások. A mi feladatunk, hogy megelőzzük a szennyezést. 

Attila: Részt veszünk az útvonalak megtervezésében, sőt a személyzet oktatásában is. Tisztában kell lennünk a gépek működésével, de egészségügyi ismeretekre is szükségünk van. Ez egy összetett feladat, ezért is szeretjük annyira.

A hajók minden részletét ismernie kell a két testvérnekForrás: Darányi Lea

Az összetettségen túl még mi volt olyan vonzó ebben a munkában?

Ádám: Sok minden szólt mellette. A hajózás elég jól fizet, és nincsenek költségek, mert szállást és kaját is biztosítanak. Gyerekkorunk óta sokat utaztunk, ezért hamar beleszoktunk a miliőbe. Nem tudtuk elképzelni, hogy 8-tól 5-ig dolgozzunk egy irodában, szabadabb életmódra vágytunk. A hajózásban pár hónapig nagyon kemény és pörgős a meló, de aztán több hónap szabadság van, amikor azt tehetjük, amihez kedvünk van.

Attila: Idetartozik még, hogy apukánk egyik barátja navigációs tisztként dolgozott, tőle sok mindent hallottunk erről az életmódról. Ez a szakma nehéz. Hónapokig össze vagyunk zárva, kicsit olyan, mint a katonaság, keményebb is lesz tőle az ember.

Marádi Ádám munka közben. Tisztként bejárásuk van mindenhová a hajónForrás: Marádi Ádám

El sem tudom képzelni, milyen lehet egy fél életet az óceánon tölteni.

Ádám: Nagyon jó. Az én óceánjárómon 2700 utas és 800 fős személyzet van, egy csomó emberrel lehet megismerkedni. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Sokat utazunk, amit imádunk, és olyan helyekre jutunk el, amelyek meglátogatásáért normális esetben milliókat kéne fizetni. A szabad hónapokban pedig azt csinálunk, amit akarunk. A munkakör sokrétű, változatos, és nagy tudást igényel. Rossz viszont, hogy néha túl pörgős és nagyon sok a munka, illetve az, hogy hónapokig nincs magánéletünk. Az egész nagyon szabályozott közeg.

Attila: A bezártság azért nagyon nehéz, főleg az elején. Meg kellett szokni a kicsi tereket, hogy nem ehetünk azt, amit akarunk, mert fix étrendből kell választani. De emberileg és szakmailag is rengeteget lehet fejlődni. A hajón sokszor azt érzem, hogy ez egy minitársadalom, csak éppen sokkal intenzívebben működik.

Marádi Ádám az egyik karibi szigeten, St. Martinon. Rengeteg helyre el lehet jutni tisztkéntForrás: Marádi Ádám

Általános a vélekedés, hogy óceánjáró hajókra főleg gazdag nyugdíjasok járnak, akik egész nap esznek és koktéllal a kézben heverésznek a medencénél. Van ebben igazság?

Ádám: Az utasok összetétele nagyon cégfüggő. Régen valóban többnyire idős emberek jöttek. Az egész hajós ipart miattuk indították el, hiszen nekik volt elég pénzük és idejük az óceánon bóklászni. Ez mára megváltozott. Rengeteg cég van a piacon, és mindegyik más célközönséget próbál elérni, más utakat kínál. Nálunk például az átlagéletkor 25 és 45 év között mozog, és nagyon sok a család is. De van olyan vonal, amelyik a bulira helyezi a hangsúlyt, oda inkább fiatalok mennek. És még mindig léteznek azok a cégek, amelyek csak az időseket célozzák. Régen főként a gazdagokra összpontosítottak az óceánjárók, most már azért árban is hatalmas különbségek vannak. Hosszabb és különleges túrákra az megy, akinek több a pénze. Az Atlantit átszelő utunk ezzel szemben például sokkal olcsóbb, mert alig köt ki valahol a hajó, ezért arra fiatalok is jönnek.

Vannak járatok, amelyek fiatalokkal vannak teleForrás: Darányi Lea

Előfordulnak botrányok, vagy vicces, esetleg tragikus esetek? Például mennyire reális félelem, hogy valaki egyszerűen átesik a korláton, és elnyeli a mély?

Attila: Előfordul sajnos, de azért elég kicsi a valószínűsége. A legmorbidabb számomra az, hogy néha nagyon idős emberek, akik érzik, hogy nem sok idejük van hátra, direkt ezekre az utakra jönnek meghalni. Sajnos vannak, akiknek ez valóban sikerül is.

Ádám: Az elég sokszor előfordul, hogy valaki eltűnik, például a szülők elveszítik a gyerekeiket, de ők szerencsére mindig előkerülnek. Gyakoriak a családi veszekedések is. A legdurvább eset az volt, amikor egy brazil nő leszúrta a férjét. A karján sebesült meg a férfi. Szétválasztottuk őket, de nem lett feljelentés az esetből, ismét fellángolt a szerelem. Egyszer 90 kiló kokaint találtunk az egyik járaton, azóta rengeteget szigorodtak a biztonsági ellenőrzések. Mivel az alkohol benne van az árban, ebből is szoktak gondok adódni. Például az emberek meztelenül rohangálnak a dekken, vagy verekedésbe keverednek. A biztonság mindenesetre rendkívül fontos az én cégemnél. A hajón, amin dolgozom, több mint 800 kamera van, és mindent figyel a biztonsági személyzet.

A biztonsági személyzet mindent figyel, de néha előfordulnak balesetekForrás: Darányi Lea

Még ezekkel a sztorikkal együtt is álommunkának tűnik, amit végeznek. Mennyire nehéz bekerülni egy ilyen hajótársasághoz?

Attila: Személyzetnek nem nehéz bejutni, de nekik legalább hat hónapos szerződést kell kötniük, és tényleg rengeteg a munka, a fizetés viszont annyira nem kiemelkedő. Viszont ők is ki tudnak menni, és körbenézni azokon a helyeken, ahol megáll a hajó. Mérnöki munkákra már sokkal nehezebb bejutni, tisztire pedig még annál is nehezebb, mert kevés ilyen állás van. Ráadásul Magyarországon nincs tiszti képzés, tehát aki ilyen állást szeretne, annak külföldön kell tanulnia.

Mennyi magyarral találkoznak az óceánjárókon?

Attila: A személyzet tagjai között akad néha magyar, utassal viszont nagyon ritkán találkozom, ők is inkább külföldi magyarok.

Ádám: Nálam pont fordítva van. Eddig összesen egy magyar alkalmazottal találkoztam a hajón, viszont az utasok között néha akadnak magyarok. Családok is, de főleg párok. Magyar tisztről pedig egyetlenegyről hallottunk csak. Nem jellemző a magyarok jelenléte az óceánon.

Van, akinek nyaralás, van, akinek munkaForrás: Darányi Lea

Lesz egyszer magyar kapitánya egy óceánjárónak vagy ez túl nagy álom?

Ádám: Szívesen lennék kapitány. Már megvan a navigációs kapitány vizsgám jachtig. Ezután következik a határtalan hajóosztályra jogosító vizsga, majd a navigációs tiszti pozíció. Apránként, nehezen lehet előre jutni a ranglétrán. Sok minden kell hozzá, számít a tengeren eltöltött idő, a tudás, a képzettség, de ugyanúgy az emberi tényezők is, a vezetői képesség, valamint a politika. Ha lesz lehetőségem, élni fogok vele.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK