Egész lakosztályt lehet kapni fillérekért

2018.03.11. 15:51

Négy nap alatt megmásztuk Bulgária két legmagasabb hegycsúcsát, a 2925 méteres Muszalát és a 2914 méteres Vihrent. Kiváló erőnléti próbának bizonyult, különösen úgy, hogy mindkét hegycsúcsot időre kellett meghódítani. Gyönyörű, turistamentes természet és végtelen vendégszeretet fogadott minket Délnyugat-Bulgáriában.

Szokásomhoz híven minden évben ellátogatok a Rilai Nemzeti Parkba. Kiválasztok egy 2000 méter feletti hegycsúcsot, hátrahagyom az itthoni stresszt, és csak élvezem az érintetlen fenyőerdőket, a még nyáron is havas hegycsúcsokat. Ezúttal úgy döntöttem, csavarok egyet a dolgon, nem csak Rilába, hanem a délebben fekvő, sokkal kopárabb Pirin-hegységbe is ellátogatok, hogy megmásszam az ország két legmagasabb hegycsúcsát.

A Rilai Nemzeti ParkForrás: Peso

Enyém itt a táj

Sikerült olcsó oda-vissza útra szóló jegyet vennem a Wizz Air szófiai járatára. Ezúttal csak egy gyors bevásárlás erejéig álltam meg a bolgár fővárosban, mivel tudtam, hogy rilai kiindulópontomon, a sípályáiról híres Borovecben nemigen lesz módom beszerezni ezt-azt a túrához. Szófiából minden órában indul kisbusz Szamokov városába a viszonylag eldugott Gara Jugról, vagyis a déli buszállomásról. Egy óra múlva meg is érkeztem a Rila lábánál fekvő városba, ahonnan további 20 perc alatt jutottam el kisbusszal a fenyőerdőkkel körbevett üdülővároskába, Borovecbe.

A Muszala menedékházForrás: Peso

Mivel síszezonon kívül utaztam Borovecbe, pár túrázón kívül alig találkoztam emberekkel. Enyém volt a táj, a csendet csak nagy ritkán zavarta meg egy-egy építkezésre tartó kamion. Borovecben az elmúlt években gombamód nőttek ki a földből a hotelek, de úgy látszik, még mindig van igény újabb szálláshelyekre.

Legalábbis a síszezonban. Most minden hotel üresen tátongott, pár ezer forintért komplett lakosztályt lehetett kapni. Ezúttal én is egy tágas apartmanban szálltam meg. Másnap reggel korán nekivágtam a 6-7 órás útnak a Muszala hegycsúcsára, amely nemcsak Bulgária, hanem az egész Balkán legmagasabb pontja is egyben. Az utat lényegesen lerövidíthetjük, ha felszállunk a Borovec központjából induló gondolás liftre, amely egészen az 1600 méter magasan található Jásztrebec felső állomásig visz minket oda-vissza potom 20 leváért (kb. 3200 forint).

Zúgó patak RilábanForrás: Peso

Irány a Muszala csúcsa!

Korábban már többször igénybe vettem a liftet, de most valami új élményre vágytam, ezért a Jásztrebecig vezető, négyórás ösvényt választottam, amely a kristálytiszta Bisztrica folyó mentén kanyarog az egyre alacsonyabbá váló tűlevelű erdők között. Útközben megálltam a bisztricai cári rezidenciánál, amely a mai napig a Szász-Coburg-Gotha cári család tulajdonában van.

Kilátás JásztrebecrőlForrás: Peso

Jásztrebectől már jéghideg hegyi tavacskák között vezet a kopárabb, kanyargós út. Siettem, mert a hegy fölött délutánonként sötét felhők szoktak gyülekezni, és szerettem volna szárazon átvészelni a késő délutáni hegyi záporokat. A Muszala menedékházba azért betértem egy csésze hegyi gyógyfüvekből készített teára és egy tál páratlanul finom lencselevesre.

A menedékház után nem sokkal kezdődtek az igazi alpesi kihívások. Itt már szikláról sziklára kellett mászni, de persze éppen ez tette olyan élvezetessé a túraútvonalat. Több bolgár családdal is találkoztam, akik kisgyerekekkel járták végig ezt a páratlan szépségű, de erőt próbáló utat.

Hegyi tavakForrás: Peso

A hegyi tavak és a mohától zöldellő sziklák minden erőfeszítésemért kárpótoltak. A Muszala csúcsa előtt az utolsó pihenő a Ledenoto ezero (magyarul: Jeges-tó) menedék, ahonnan meredek, sziklás, egyik oldalon mély szakadékkal határolt út vezet a hegytetőig. Tériszonnyal küzdő túrázóknak nem igazán javasolnám a sziklalépcsőkből kialakított, vaskötéllel biztosított útvonalat, amely néha engem is az indokoltnál erősebb kapaszkodásra késztetett.

Kilátás a hegycsúcs alólForrás: Peso

A Muszala tetején (amely arabul istenhez közeli helyet jelent) egy masszív meteorológiai állomás és menedékház várt, ahol ismételten finom hegyi gyógyteával élveztem az elém táruló lélegzetelállító kilátást a Balkán-félsziget legmagasabban fekvő hegyi tavára, a Jeges-tóra.

A Jeges-tóForrás: Peso

Visszafelé már a liftet választottam, hogy spóroljak az energiámmal, mivel másnap már a Pirin-hegység felé vettem az irányt. A bolgár tömegközlekedés sajátossága miatt Borovecből vissza kellett utaznom Szófiába, mert csak onnan juthattam el közvetlen busszal a leghíresebb bolgár síparadicsomba, Banszkóba. Innen indult a túra a Vihren-hegy csúcsa felé.

A neheze még hátravolt

Már közel tíz éve nem jártam Banszkóban, úgyhogy amikor háromórás hegyi zötykölődés után megérkeztem a városba, elállt a lélegzetem. Az apró, bolgár népi hagyományokat őrző kisváros egy évtized alatt jellegtelen hoteldzsungellé alakult. A városra nem is szántam sok időt, másnap kora reggel egyből a Bandericai réthez vitettem magam az első kabinos felvonóval. Innen jó kétórányi sétára kezdődött az igazi hegymászás.

A hegyről lezúduló, gyorsfolyású Banderica mentén jutottam el a bandericai menedékháztól a Vihren menedékházig. A kettő között félúton megálltam megcsodálni Bulgária legidősebb fáját, a Bajkushevata Mura néven ismert, több mint 1300 éves balkáni páncélfenyőt. A matuzsálem fa nagy tiszteletnek örvend a bolgár lakosság körében, nemzeti turisztikai helyszínként kezelik.

Az öreg páncélfenyőForrás: Peso

Csak öt percre pihentem meg a Vihren menedékházban, mivel szorított az idő. Az utolsó lift délután 5-kor indult vissza Banszkóba, és ha lekésem, már csak a hébe-hóba járó hegyi kisbuszban reménykedhettem, amely vagy jön, vagy nem.

Pirini kilátásForrás: Peso

A Vihren csúcsot az egyik legnehezebb bolgár hegycsúcsnak tartják. A sok energiát felemésztő, nagyjából háromórás út a hegycsúcsig a kupola megmászásával teljesedik ki, amikor a gyakran 30-40 százalékos dőlésszögben felfelé kanyargó láthatatlan útvonalat kell követni. A kupola alatt már kezdtem érezni, hogy nem a legszerencsésebb dolog két napon belül megmászni két, közel 3000 méter magas hegycsúcsot, főleg ilyen erőltetett tempóban.

A Vihren felé vezető útForrás: Peso

Az utolsó pár száz méteren már igencsak kapkodtam a levegőt, de a hegycsúcsra felérve hihetetlen látványt fogadott: a messzeségben elnyúló észak-görög hegyes-dombos tájak. Kristálytiszta időben állítólag egészen az Égei-tengerig ellátni, de aznap sajnos nem adatott meg nekem ez az élmény.

A Vihrenről lejutni legalább olyan fárasztó, mint feljutni rá, mert a sziklás lejtőkön igen könnyen megcsúszhatunk. Mire leértem a hegyről, tele voltam horzsolással. A felvonólift felső állomásánál alig éreztem a lábaimat, mindkét túracipőm talpa rendesen megsínylette az erőltetett tempót az éles sziklákon.

A Pirin-hegységForrás: Peso

Mielőtt visszautaztam Szófiába, búcsúzóul körbejártam a környéket, és ellátogattam néhány nemzetközi szinten kevésbé ismert bolgár kolostorba. Na és persze leróttam tiszteletemet a mindig tökéletes bolgár konyha előtt. A következő egy-két napban ugyan minden lépés fájdalmat okozott, mégis jó érzéssel töltött el, hogy feljutottam a két legmagasabb bolgár csúcsra. A csodás táj és az extra erőfeszítés garantáltan kizökkentett a mindennapi rutinból. Márpedig erre időről időre mindenkinek szüksége van.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK