Ellátogattunk a kaotikus nyugalom országába

2018.03.26. 10:58

Európa egyik legeldugottabb országába utaztunk, hogy megtapasztaljuk, milyen a turistamentes, érintetlen táj és az egyik legfinomabb európai konyha. Váratlan pillanatok és kihívások, gyönyörű hegyek, elhanyagolt tengerpartok és balkáni közvetlenség minden mennyiségben.

A Wizz Air heti három közvetlen Budapest-Tirana járatának köszönhetően nem volt nehéz belőni egy ötnapos hosszú hétvégét a március 15-i ünnep környékére. Már az ledöbbentett, hogy zsúfolásig tele volt a Wizz Air nagyobbik repülőgéptípusa, az Airbus 321-es. Az utasok között alig lehetett magyar szót hallani, szinte csak Nyugat-Európában élő albánok használták a járatot. Nem csoda, hogy tele volt a gép, a jegy ára oda-vissza alig volt több nyolcezer forintnál.

A Teréz anya repülőtér nagyjából 25 kilométerre van a fővárostól, Tiranától. A jegy ára 250 lek (600 Ft), ami meglepően magas a többi belföldi jegyárhoz képest. A tengerparti Durresbe például alig 350 forintnyi lekért jutottam el. Amúgy Magyarországon szinte lehetetlen leket váltani, de nem is érdemes ezzel bajlódni. Helyben sokkal jobb árfolyamon jutunk hozzá az albán pénzhez. Ha érkezéskor még nincs nálunk helyi valuta, nem nagy baj, szinte mindenhol elfogadják az eurót vagy a dollárt.

Tirana, Szkander bég térForrás: Peso

Kedvesek, nyitottak és jól főznek

Nincsenek buszmegállók vagy -állomások, egyszerűen szólunk a sofőrnek, hogy hol szeretnénk leszállni, és ő készségesen megáll. Még akkor is, ha ezzel hatalmas dugót okoz maga mögött. A szállásunkon is meglepő kedvességet és nyitottságot tapasztaltunk. A magát tősgyökeres bostoninak valló, újságíróból hoteltulajdonossá avanzsált Hashim személyesen fogadott minket, és ellamentált azon, hogy 20 évvel ezelőtt járt Budapesten, és tisztán emlékszik a Lánchíd minden részletére.

A szállásunk két percre volt a város főterétől, a Szkander bég tértől, így gyors lecuccolás után neki is vágtunk a tiranai estének. A város elég nagy, de a központ viszonylag gyorsan bejárható. A nemzet egyetlen hőséről elnevezett főtérből sajnos nem sok mindent láttunk, mivel épp felújítás alatt áll.

Megnéztük viszont az Ethem bey mecsetet, a Nemzeti Múzeumot és a méltatlanul híres tiranai piramist, amely leginkább egy óriáscsúszdára hasonlít. Enver Hoxha (magyarosan Hodzsa) villája sajnos elhagyatottan áll a központban, így oda nem tudtunk benézni, de így sem maradtunk nyomasztó totalitárius élmények nélkül. Megnéztük az egyik múzeummá alakított földalatti bunkert, ahol az albán titkosszolgálatok rémtettei elevenedtek meg előttünk.

Múzeummá alakított földalatti bunkerForrás: Peso

Másnap három-négy kilométert sétáltunk a város széléig, majd felszálltunk a Dajti Express nevű gondolás liftbe. Negyedórányi csodaszép utat követően a Dajti hegycsúcs lábához értünk. A felső állomástól jól kivehető turistaösvény vezet a csúcsra, a nagyjából kétórás túra a jégeső ellenére is kellemes erőpróbának bizonyult. A csúcs alatt közvetlenül már mély hó fogadott minket, de a fentről elénk táruló látvány mindenért kárpótolt.

Dajti expressz gondolás liftForrás: Peso

Ezek után nagy élvezettel vetettük bele magunkat az albán (alapvetően balkán) konyha megismerésébe. Kóstoltunk húsos-spenótos-fetás bureket, suxhukot (szudzsuk), erjesztett kukoricából készült bozét, speca krémet, és a túrós ajvárnak is beleillő fegesét. Nyugodt szívvel tudom kijelenteni, hogy kevés olyan jó konyha van Európában, mint az albán, de az egész Balkán tele van finom ételekkel. Már csak ezért is érdemes ide látogatni.

Szemétdomb a tengerparton

A következő nap kedvünk támadt ellátogatni az albán tengerpartra. A kőolaj-finomítójáról és az Ahmet Zogu-villáról ismert Durresre esett a választásunk, mivel alig egyórányi útra fekszik Tiranától. Kimentünk a központi buszállomásra, ám ott csak nemzetközi járatokat találtunk. Hiába kérdezgettük a járókelőket, szinte senki sem beszélt angolul. Végül valaki a körforgalomhoz irányított minket, ahol a sofőrök kiabálva invitálták az utasokat a járművükbe. Amikor meghallottuk, hogy valaki Durres nevét kiabálja, hozzászegődtünk. Egy kisbuszhoz vezetett minket, amin egyáltalán nem látszott, hogy hivatalos buszjárat lenne.

Durres nem hagyott mély nyomokat bennünkForrás: Peso

Az albán autósok kaotikus vezetési stílusa ámulatba ejtő. A dudálás folyamatos, a kétsávos utakon a nyugatról behozott luxus Mercedesek három-négy sorban közlekednek, és a jobbról előzés bevett szokásnak tűnt. A jó 30 éves kisbusz valamivel több mint egy óra alatt futott be Durresbe, ahol legnagyobb csalódásunkra a tengerpart leginkább egy szemétlerakóra emlékeztetett. Úgy tűnt, a turistaszezonon kívül senki nem foglalkozik az illegálisan lerakott szeméthalmok eltakarításával.

Felmentünk Ahmet Zogu albán király villájához, amely romosan, a turistáktól elzártan trónol a város fölött. Megnéztük az ókori római maradványokat, a híres durresi amfiteátrumot és a római oszlopcsarnok maradványát, amelyet a helyiek kissé nagyzolóan a római Forum Romanum után kereszteltek el. Visszafelé a tiranai buszon megszólított minket egy helyi fiatal, aki egyszerűen nem hitte el, hogy csak azért utaztunk Albániába olyan messziről, hogy megnézzük a nevezetességeket.

A tengerpart szezonon kívülForrás: Peso

Vad albán természet

Durres nem hagyott mély nyomot bennünk. Persze nem is ez a település Albánia legfelkapottabb tengerparti üdülővárosa, hanem az ország déli részén fekvő Szaranda. Oda ugyan nem jutottunk el, viszont az Albánia nemzeti bölcsőjének nevezett Krujába igen. A Tiranától alig egyórányira, rendkívül szép magashegyi környezetben fekvő Krujában minden Szkander bégről szól. Itt áll a vára, amelyben a bég életét és az oszmánok elleni küzdelmét bemutató múzeumot rendeztek be. A magyar-albán kapcsolat, Hunyadi János személye is nagy hangsúlyt kapott a kiállításon.

Krujában minden a bégről szólForrás: Peso

A vár alatti bazárban Enver Hoxhás bögrétől kezdve Szkander bég konyakon át Kínából importált, majd albán címkével ellátott kacatokig mindent lehet kapni, ami belefér a szuvenír fogalmába. Senki sem menekülhet a nyájas hangú eladók elől, mindenkit betessékelnek a műhelyükbe, hogy rábírják a lehető leghaszontalanabb holmik megvételére. Amikor megtudták, hogy Magyarországról jöttünk, gépiesen sorolni kezdték azt az öt-tíz magyar szót, amit az évek során megtanultak, hogy lássuk, náluk igazán otthon érezhetjük magunkat.

A krujai bazár sem volt zsúfoltForrás: Peso

Miután kimenekültünk a bazárból, letértünk a megszokott turistaösvényről, és nekivágtunk a szerpentinnek. Krujától alig 5 kilométerre található ugyanis a 13. században élt Sari Salltik oszmán bektashi dervis kegyhelye. Talán ez a túra volt a legnagyobb élmény egész albániai tartózkodásunk alatt. Elhagyatott, turistáktól és helyiektől is mentes hegyi tájkép terült elénk, teljesen megfeledkeztünk a mindennapos stresszről, csak élveztük a vad albán természetet. Még valami: mindenképpen meg kell emlékeznem a Krujában kóstolt húsos burekről, amelynek ízével csak a klasszikus, vékonytésztás, göngyölt mosztari burek veheti fel a versenyt.

Albán szerpentinekForrás: Peso

Utolsó nap, a reptérre indulás előtt még elnéztünk a Madh Kodra e Liqenit nevű, leginkább a Városligetre hasonlító parkba, ahol megszemlélhettük, hogyan tölti az átlag tiranai lakos a hétvégéit, társaságban, kávézgatva, az idő múlásával mit sem törődve. Ha két szóval kéne leírnom, mi jellemző Albániára, azt mondanám, a kaotikus nyugalom.

Kilátás Sarisalltik feléForrás: Peso

Senki sem siet, mindig van idő a társasági életre, egy kávéra, egy kis pihenésre munkaidő közben. Talán ebben is kereshető annak oka, miért a nyugatról hazautalt pénzek teszik ki az albán gazdaság tekintélyes részét. Az országban hatalmas potenciál rejlik, de a helyiek nem igazán törődnek a lehetőségek kiaknázásával. Ettől függetlenül Albániát igenis érdemes felkeresni és megismerni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK