Elragadó látvány tárul elénk a Velencei-tó új kilátójából

Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
A közel 20 méter (1848 cm) magas különleges formájú építmény tetejére 118 lépcsőfok vezet fel
Vágólapra másolva!
Délen a Velencei-tó tükre csillog, észak-keleten a 268 méteres Csúcshegy emelkedik, észak-nyugaton pedig a Velencei-hegység legmagasabb pontja, a 352 méteres Meleg-hegy uralja a panorámát. Élvezze velünk együtt a kilátást a Bence-hegyről!
Vágólapra másolva!

Közel három évtized után ismét kilátóból nézhetünk szét a 210 méter magas velencei Bence-hegyről. A többek között virágra emlékeztető vasbetonépítmény március 20-tól várja a szép kilátásra fogékony nagyérdeműt. 300 forint vagy egy euró bedobása ellenében csodálhatjuk meg az egész Velencei-tóra és környékére nyíló körpanorámát.

Mindenki mást lát bele

A Bence-hegyen korábban egy kiszuperált olajfúró toronyból lehetett nézelődni, ám ezt 1988-ban – egy tragikus baleset után – életveszélyesnek nyilvánították, és mivel felújítására nem volt pénz, robbantással elbontották. Az biztos, hogy

az új kilátó formája meglehetősen egyedi,

szakít a nálunk oly elterjedt, olajfúró torony, illetve pagodatetővel borított vadászles vonallal. A közel 20 méter (1848 cm) magas különleges formájú építmény tetejére 118 lépcsőfok vezet fel.

Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó

Amikor ott jártunk, még az utolsó simításokat végezték a kilátó környékén, de már így is meglehetősen sokan érkeztek, hogy megnézzék a furcsa formájú szerkezetet. Volt, akinek földbe szúrt, óriási velős csont ugrott be róla, mások kála virágot láttak benne, egy biztos, senkit sem hagyott hidegen a látvány. A vasbeton-szórtbeton kombinációjából összehozott építmény a maga nemében tényleg impozáns darab.

A helyiek döntöttek

2014 decemberében írták ki a pályázatot az új kilátó tervezésére. 156 pályamunka érkezett, ezek közül három, összesen egymillió forinttal díjazott alkotást választottak ki 2015 áprilisában: a Hello Wood (I. díj), a Kruppa Gábor-Merkel Tamás páros (II. díj), illetve a kézdivásárhelyi Bartha Zoltán, Béres Csaba, Bozsó Barna trió (III. díj) munkáját. Érdekesség, hogy

a végső szót nem a zsűri, hanem a velencei lakosok mondták ki,

ők pedig a Hello Wood csavart formájú, égig érő paszulyával szemben a második helyezett, kőből és színezett betonból készülő tornyot részesítették előnyben.

Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó Velencei-tó
Bence-hegyi kilátó

A torony építése 2016 júliusában indult el, de a 2017 januárjára tervezett átadás a fővállalkozó cég problémái miatt csúszott, így az építtető VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt.-nek új közbeszerzést kellett kiírnia. Az új kivitelezővel az építkezés is új lendültet kapott, 2018. január 12-én végre megtörtént a műszaki átadás. Azóta rendbe tették a kilátó környékét, igényes lépcsősor vezet fel a tágas parkolóból, a Bence-hegy tetején pedig több pad is várja a megfáradt, vagy csak romantikus naplementére vágyó látogatókat.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: TURISTA MAGAZIN