Odakint lesben állt a ragyogó áprilisi reggel, mint a kísértő csalogatott, hogy csatangoljunk egyet a szabadban. Nem is tudtunk ellenállni. A választás a Budapesthez közeli Solymár környékére esett a gyors elérhetőség és az egyszerű megközelíthetőség miatt. No meg persze a Jegenye-völgy és a benne kanyargó Paprikás-patak interneten látott szépségei is segítettek a döntésben.
Kirándulásunkat Solymár déli részéről, a Hidegkúti út végén található Shell kút közeléből indítottuk, innen ugyanis az aszfaltúton átvágva alig pár perc alatt az Alsó-Jegenye-völgyi turistaösvény bejáratánál találjuk magunkat.
Ezután már csak a sárga sáv és a Mária-út jelzéseit kell követni
végig a Paprikás-patak mentén egészen a solymári várig. (Aki autóval érkezik, a kútnál lévő fizetős parkolóban hagyhatja a gépkocsiját, vagy a környékbeli utcákban ingyenesen parkolhat. Budapest felől a 64-es, a 64A, a 164-es és a 264-es busszal juthatunk el a patakvölgy bejáratáig, ez esetben a Kökörcsin utcai megállónál kell leszállni.)
Alig sétáltunk 50 métert a völgyben, már a patakot keresztező első fahídnál feltűnt, hogy ezen a hétvégén fél Budapest ezt a turistaösvényt választotta első tavaszi kirándulása célpontjául. A szép idő és a hétvége megtette hatását,
unokáktól nagyszülőkig minden korosztály szép számmal képviseltette magát,
sőt ezúttal a négylábú házi kedvencek sem maradtak otthon. És ez valószínűleg a nyári főszezonban csak fokozódni fog. Aki nem bírja a tömeget, annak nem ajánlatos hétvégén vagy ünnepnapokon ide ellátogatni.
Viszont a néhol komoly szurdokvölggyé növő Jegenye-völgy alsó szakaszát és a benne ide-oda kacskaringózó, tiszta vizű Paprikás-patakot már a látvány kedvéért sem érdemes kihagyni. Hol csendes csörgedezésével, hol sebes folyásával lepi meg a túrázót, kis tocsogókká duzzadó részei pedig ellenállhatatlanul vonzzák a gyerkőcöket tavasszal és nyáron.
Az első megállásra késztető természeti látnivaló és egyben kedvelt fotótéma a patak öt méter magasból lezúduló vízesése. A szép vízoszlop egy tavacskába torkollik, és bár ránézésre kisebbnek tűnik, mint öt méter, azért impozáns látvány, és állítólag
ez a Budai-hegység legnagyobb vízesése.
Felső részéhez lépcső vezet az ösvényről, de az aljához is le lehet menni. Bár kissé meredek az út, és esős időszak után csúszhat is, mégsem ördögtől való a lejutás.
Pár lépésre van egy másik, kisebb vízesés is, amely mellett egy félkör alakú fal maradványát fedezhetjük fel. Mára csak ez emlékeztet az egykori strandfürdőre, amely az 1930-as években épült egy solymári körzeti orvos kezdeményezésére. Népszerűségének főként az vetett gátat, hogy vize csak a nyári kánikulában melegedett fel kellemesre, így viszonylag rövid ideig lehetett használni a Sziklafürdőt.
1944-ben még működött, de a II. világháborúban lerombolták, és később már nem állították helyre.
Így maradtak az utókorra a vízesés és a hajdani völgyzáró gát romjai. Amikor ott állunk, nem is gondolnánk, hogy e vadregényes környezetben 80 évvel ezelőtt még fürdő üzemelt, és a sziklák között emberek lubickoltak – elnézve a környezetet, azért az elég menő lehetett.
Visszatérve az ösvényre, néhány száz méter után a lurkók nagy kedvencei következtek, a dolomitsziklák. Nincs az a kiskölyök, aki ne akarna azonnal felmászni a kőbuckákra, majd gatyaféken lecsúszni róluk. Most is sokan próbálkoztak, de el tudom képzelni, hogy nyáron fürtökben lógnak rajta.
Egy hangulatos erdei pihenőhely és egy újabb fahidacska után jutottunk el a szépen kiépített Rózsika-forráshoz. Vize sajnos nem iható, erre tábla is figyelmeztet. A forrást az Újpesti Természetbarátok Egyesülete foglalta 1918-ban, a jelenlegi forrásfoglalást a szoborral 2002-ben adták át. Nevét egy Rózsika nevű munkásnőről kapta, aki gyakran vitt kirándulni szegény gyerekeket.
A Rózsika-forrástól az út egyre szebbé vált, a rügyező fák ágai között áttört a napfény, az üdezöld erdei aljnövényzetet odvas keltikék lila és fehér virágai színesítették. Az ösvény végén a szurdokvölgy tágas, gyerekzsivajtól hangos tisztássá tágult.
A Millennium-rét tökéletes piknikezőhely
padokkal, asztalokkal, tűzrakó helyekkel, hatalmas zöld területtel. Lehet itt focizni, plédre heveredni, ücsörögni, napozni, nyáron a patakban mezítláb gázolni. A rét most is nagyon élt, igazi majálishangulat fogadott már április elején.
Párperces nézelődés, bóklászás után átvágtunk a réten, követtük a széles, patakparti jelzetlen utat, és egy kellemes, 15 perces séta után ripsz-ropsz a Mátyás-dombon elterülő solymári vár aljánál találtuk magunkat. Innen rövid, de meredek kaptató vezetett a romokhoz. A korábban szabadon látogatható területet ma már egy jelképes, 300 forintos belépő megváltásával nézhetjük meg. A vár keletkezéséről nem sok biztosat tudunk.
A kővár építése valószínűleg Csáktornyai Lackfi István nádor nevéhez köthető, aki valamikor a 14. század közepén élt. A következő tulajdonos Zsigmond király felesége, Cillei Borbála. Egy 15. század eleji történeti forrás szerint
Hunyadi János is birtokolta néhány évig,
majd Mátyás király adományozta tovább. A mohácsi csata utáni vészterhes időszak nem kímélte a várat, a környéken fosztogató török csapatok jelentősen megrongálták. Az erőd Buda eleste után pusztult el teljesen.
A vármaradványok felkutatása dr. Valkó Arisztid érdeme, aki az 1930-as években nagyrészt önerőből bontotta ki a legjobban megmaradt épületrészeket. A 70-es, majd a 90-es években folytatódtak a feltárások, amelyek a mai napig tartanak. 2005–2006-ban nagyszabású rekonstrukciót hajtottak végre, ennek köszönhetően a falakat kisebb-nagyobb mértékben visszaépítették vagy jelölték, várkapu került a bejárathoz, és
faszerkezetes kilátótornyot emeltek az öregtorony falcsonkjaira.
A várudvaron ma már van várkút, a 14. századi lakóépület alsó szintjén pedig kis kiállítás mutatja be az építmény történetét, valamint néhány fontos építészeti elemet. A kilátóba mindenképpen érdemes felmenni, mert jó időben remek körpanoráma nyílik a környékre, Solymárra és a Budai-hegyek vonulataira.
A vártól a zöld sáv jelzésen folytattuk a túrát, és egy széles földutat követve nagyszerű kilátópontra bukkantunk: a szikla tetejéről a felhagyott solymári kőbánya bányatavának napfényben megcsillanó zöldes víztükre és a Kevélyek láncolata tárult elénk.
A zöld turistaút ezen a részen szántóföldek között visz fel az Alsó-patak-hegy tetejére,
hogy a végén egy hirtelen kanyarral ismét betérjen az erdőbe. Majd rátértünk a zöld keresztre, és enyhén lejtős úton a nagy tisztáshoz jutottunk. Innen pedig már az ismert ösvényen, a Paprikás-patak mentén értünk vissza kiindulópontunkhoz, a Kökörcsin utcai parkolóhelyhez.
A Solymár – Alsó-Jegenye-völgy – Rózsika-forrás – Millenniumi-rét – Solymár vára – Alsó-patak-hegy – Millenniumi-rét – Rózsika-forrás – Alsó-Jegenye-völgy – Solymár körtúra közel 6 kilométer, de nézelődéssel, fotózással, piknikezéssel akár félnapos családi programmá is bővíthető. De akár növelhető is a táv a közelben található turistautak beépítésével. Az esetleges turistatömeg ellenére is ajánlom a Jegenye-völgyet, mert tele van érdekes látnivalókkal, patakon átívelő fahidakkal, vízesésekkel, mohás kövekkel, mészkősziklákkal, forrással, várral, kilátóval. Gyerekes családoknak egyenesen kötelező program.
Forrás: Turista Magazin