Vad, romantikus, és belefér egyetlen hétvégébe

Pieninek Lengyelország
Gorál tutajosok szállítják a turistákat Szcawnica felé
Vágólapra másolva!
Szlovákia és Lengyelország határán vad szirtekkel és élénk idegenforgalommal büszkélkedő nemzeti parkot találunk. A Pieninek nem csak emlékezetes mészkőormaival és különleges sziklaösvényeivel, hanem ügyesen felépített turisztikai kínálatával is sok természetszeretőt szólít meg.
Vágólapra másolva!

A Pieninekért a túrázók és a geológia iránt érdeklődők is ugyanazon okból rajonganak: itt a mészkő lenyűgöző méretű, változatos formájú szirtekkel emelkedik a Dunajec mély szurdoka fölé. A látványos tornyokban álló mészkő az óceánaljon gyűlt fel sok millió éve, majd a Kárpátok felgyűrődése során apróbb foszlányokra nyíródott, és kiemelkedett. Az erózió lepusztította a puhább kőzeteket, és ezzel kiemelte a viszonylag ellenálló, kemény mészkövet.

Panoráma a Pieninek szlovák oldalára a Sokolicáról Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Egyszerre vad és kellemes

A fehér, égbe szökő sziklabástyák foltszerű megjelenése annyira jellegzetes a Pieninek középső részén, hogy a Kárpát-koszorú északnyugati és északkeleti részén végigvonuló mészkőszirtöv is innen kapta a nevét (Pienini-mészkőszirtöv). Amikor a Dunajec-áttörés vízpartján sétálva föltekintünk a fenyegetően zord sziklafalakra, a térképen látott alacsony magasságok ellenére is páratlan látványban van részünk.

Bicikliút a Dunajec-áttörésben Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A határon fekvő nemzeti parknak elsősorban a lengyel oldala frekventált: itt találhatók a látványosabb magaslatok, a Sokolica félelmetes sziklaszirtje és a Trzy Korony-hegy (Három Korona) valóban koronára emlékeztető, sziklafogas homloka.

A csúcsok alatt pedig a szűk szurdokba vágódott Dunajec rohan végig.

A folyó arról nevezetes, hogy vízrendszere (mely a Poprád folyót is magába gyűjti) a Kárpátokban ered, majd a hegységen átjutva a Balti-tengerbe szállítja vizét – a hegykoszorúból egyedülálló módon.

A Trzy Korony Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Már a hegység határáig vezető útnak is megvan a maga ritmusa: Ólublótól (Stara Lubovná) észak felé tartva egyre rendezettebb falvak váltják egymást, majd egy kis gerincre érve egyik pillanatról a másikra nagyot változik a táj.

Hirtelen üdezöld, tágas kaszálórétek hullámoznak mindenfelé,

szemben pedig megjelennek az összetéveszthetetlen sziklafogak, a pienini szirtek. Egyszerre kellemes és vad a látvány, hiszen nincsenek nagy magasságok, de a tömegesen sorakozó ormok a sötétlő fenyvesekkel már távolról is szédítőek.

A Pieninek szlovákiai oldala Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A hegység legismertebb túrája a két kiépített sziklabástyát keresi fel, majd a Dunajec-áttörés végigjárásával zárja be a kört. Ez több mint 20 kilométer és jelentős szintkülönbség leküzdésébe kerül, de a fárasztó menetelést lélegzetelállító látvány ellentételezi, ráadásul maga az ösvény is kifejezetten változatos, egy pillanatig sem enged unatkozni. (Persze külön szakaszokra is bonthatjuk a három nevezetesség felkeresését.)

Tutajok és kapaszkodók

Az Orlica menedékháztól startoló kék jelzés egyből sajátosan indít: percek után levezet a sziklaszorosából éppen kilépő Dunajec hídmentes partjára.

Itt a nyári félévben közlekedő gorál tutajosokra kell várnunk,

akik mindössze egy hosszú bottal irányítják a túlpartra a turistákkal tömött bárkákat. Ezt a pár perces attrakciót csak a két településsel odébb lévő híd igénybevételével lehet kiváltani.

Gorál tutajosok szállítják a turistákat Szcawnica felé Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A folyón számtalan tutaj úszik lefelé, mindegyiken kék mellényes, népviseletbe öltözött férfiak kormányoznak. A gorál népcsoport neve a lengyel „hegy” szóból származik, és életvitelük is szorosan összefügg környezetükkel, ami ma leginkább az idegenforgalom pénzre váltását jelenti.

A folyó átkelése után kíméletlenül meredek hegyoldalnak indulunk neki, hogy megcélozzuk a Sokolicát.

Az őserdőre emlékeztető erdőben az előrejutást lépcsők és korlátok segítik,

melyekre leginkább esős idő vagy hótakaró esetén lehet szükségünk. A fárasztó kapaszkodás végén elfogy a csapás alól a talaj, és csupasz, barázdált kőzeten taposunk. Egy apró bódéban árusítják a nemzeti parki belépőt és számtalan szuvenírt. A viskó mögött már tényleg karnyújtásnyira van a Sokolica. Itt már száraz időben is szükségünk lehet a fogódzkodókra, mert a csúcs oldalában hatalmas kőlépcsőket kell átlépnünk.

Út a Sokolicára Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Az orom tetején mellbevágó magasságélmény fogad: a Sokolica korláttal lezárt peremén gyakorlatilag a Dunajec partján állunk, csak éppen több száz méterrel fölötte. Az alig tagolt szikla majdhogynem nyílegyenesen szökik föl a folyókanyartól, és döbbenetes panorámát nyit a mélyen befűrészelődött vízfolyásra és tág környezetére.

Érkezés a Sokolica csúcsára Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A csupasz sziklaormok és a tajtékzó Dunajec szűk ívei mögött jóval szelídebb táj hullámzik, bár a Beszkidek alacsony, erdős hegyei mellett a Tátra is megmutatkozik. A természetes kilátóterasz könnyen zsúfolttá válik, ráadásul mindenki ugyanazt az egy szál, furcsán a semmi fölé csavarodó, csenevész fenyőt igyekszik fotóra komponálni, mely a képeslapok sztárja, ezért nem mindig egyszerű a korlát közelébe férkőzni.

Alattunk a Dunajec-áttörés Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A Trzy Korony felé vezető hosszú, hullámzó ösvényszakasz sem kevésbé kalandos. Helyenként kapaszkodókorlátok segítik lépteinket, mivel olykor pengeéles, de erdős mészkőgerincen lépdelünk. Többször el is fogynak a fák körülöttünk és szűk panorámákban gyönyörködhetünk. Kissé megszelídül a táj, amikor már a Trzy Korony mögé kerülünk,

meseszép réteken haladunk keresztül,

és az útvonal egyetlen víznyerési lehetőségét is útba ejtjük. A kék jelzés visszakanyarodik a mészkőszirtek felé, és rövidesen ismét technikás, biztosított útvonallá változik.

Kalandos gerincút Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Sorban állás a csúcson

A hegyre erődítmény is épült, ezt azonban nemrég (ismeretlen időre) lezárták. A Trzy Korony sziklafogsora mögött aprócska fennsík terül el, ahol a tervezettnél jóval több időt kellett töltenünk. A hétvége és a jó idő örömére akkora tömeg volt kíváncsi a híres kilátóhelyre, hogy legalább száz méteres sor alakult ki.

Sorbanállás a Trzy Korony járdája előtt Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A 981 méteres Okraglica nevű sziklatoronyra kettéosztott fémjárda és lépcsősor vezet ki. Az adrenalinszint-növelő építmény szűkös kilátóteraszban ér véget, melyről értelemszerűen senkinek sem akaródzik hamar lejönni, ezért a sor szinte beragadt.

Talán ez az egyik legnagyszerűbb kilátópont a Magas-Tátra viszonylag közeli sziklavilágára,

ráadásul a magasságélmény is innen a legintenzívebb a Pieninekben. Egy idő után meguntuk a végtelen ideig tartó sorban állást, és elindultunk lefelé. Valamivel odébb, egy vadvirágos rétről a Tátra panorámája és a hegylábhoz utat nyitó, szép szurdokvölgy vigasztalt.

A Magas-Tátra a Pieninekből Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Lentről, a Dunajec partjáról is büszke képet fest a Trzy Korony szabdalt sziklakoronája, és nem kevésbé mozgalmas látvány a Dunajec-áttörés sem. Valamelyest csillapítja ugyan az élményt a parton végig kiépített aszfaltcsík, de ha a szurdok két végén bringát kölcsönzünk, kényelmesen végigsuhanhatunk a gyalog két és fél, három óráig tartó úton. Ráadásul választhatjuk a lengyel oldalról induló tutajokat is, melyek végigszállítanak a folyón.

A Trzy Korony és a Dunajec Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A sebesen rohanó, zúgó folyó partján egymást váltják az impozáns mészkőfalak, a Sokolica csúcsa pedig tűhegynyi pontnak tűnik csupán.

Ha van rá időnk, érdemes a szlovák oldal szerteágazóbb turistaútjaira is szánni egy napot.

Ezt a részt elkerülik a tömegek, ezért nagyragadozók lakta, háborítatlan erdők sűrűjében túrázhatunk, a kisebb-nagyobb tisztásokról pedig pazar kilátások nyílnak a vidéket uraló mészkőkiszögellésekre. Több helyről a Magas-Tátra és a Liptói-havasok egész vonulata is feltárul teljes hosszában.

A Bélai-Tátra mögött a Magas-Tátra a Pieninekből Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A környező települések szálláslehetőségein kívül három menedékház közül válogathatunk (mindegyik elérhető autóval). A szlovákiai, nemrégiben felújított Chata Pieniny az ország többi turistaházához képest megdöbbentően magas árakkal, de fantasztikus környezetben, a Dunajec egyik mellékszurdokának kapujában fogad. A Szcawnicához közeli Schronisko Orlica erdőaljon fekszik ugyan, de

inkább panzió, mint igazi turistaház.

Mi ezt a hangulatos, fatornyos épületet választottuk, és nem bántuk meg. A teraszról nyíló hegyvidéki panoráma és a kulturált szálláshely ideális bázisnak bizonyult. Áll egy idilli fekvésű ház a Trzy Korony alatt is, közvetlenül a hegy lábánál. Ez két másik társánál kicsit szegényesebb berendezésű, de forgalma jóval nagyobb.

Schronisko Orlica a Dunajec-áttörés végén Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Lengyelország kevés hegyvidéki területe közül a Pieninek kiemelt figyelmet élvez, ami kiépítettségén, szolgáltatásainak sokszínűségén és látogatószámán is érezhető. A hegység legfontosabb attrakciói egyetlen hétvégébe is beleférnek, de ha a tágabb környezet is felkelti kíváncsiságunkat, egy hosszabb utazást is könnyen tartalmassá tehetünk a térségben.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: Turista Magazin