Pénz nélkül is nyaralhatunk a világ bármely táján

önkéntes munka
A szabadidőben mindig lehet új barátokat szerezni
Vágólapra másolva!
Manapság egyre többen döntenek úgy, hogy a klasszikus nyaralás helyett inkább másfajta nyári kikapcsolódást választanak: napi néhány óra munkát, szállásért cserébe. Jótékonyság, ismerkedés, kaland, újfajta tapasztalat, vagy csak olcsóbb nyaralás? Saját tapasztalataim alapján összegyűjtöttem, mik lehetnek az előnyök és a buktatók.
Vágólapra másolva!

A legnépszerűbb oldalak, amelyek segítségével a világ másik végén is kereshetünk munkát, a Wwoof, a WorkAway, esetleg a HelpX, de számos hasonló létezik. A regisztráció néhány dollárba kerül (legfeljebb 6-8 ezer forint), a profil kitöltése, a képek feltöltése pedig némi időt és koncentrációt igényel. Ezt nem szabad félvállról venni, hiszen a munkaadók (hostok) ennek alapján döntik el, szimpatikusak vagyunk-e számukra vagy sem.

Saját érdeklődésünknek megfelelő munkákat is kereshetünk ezeken az oldalakon Forrás: Zetelaki Réka

Ma már ezerféle ilyen munka létezik a bébiszitterkedéstől a nyelvtanításon át a falfestésig és az építkezésig, de nyáron alapvetően néhány típus pörög leginkább. Mielőtt nekikezdenének a keresésnek, megosztok néhány aranyszabályt, amelyet mi is több élmény és persze csalódás árán véstünk az eszünkbe.

Olvassuk el a kommenteket!

Az első és legfontosabb, hogy olvassuk el a projekt korábbi résztvevőinek élménybeszámolóit. Az ilyen közvetítő oldalakon keresztül munkát vállalók (volunteerek), akik fizetést nem, csak ellátást kapnak, mindig hagyhatnak – le nem törölhető – véleményt azoknak a projekteknek a profilján, amelyekben részt vettek. Eleinte hajlamosak voltunk legyinteni a negatív kritikákra, és inkább a host leírásának hittünk, de kár volt. Ha nem akarunk kockáztatni, csak olyan helyre menjünk, amelynek több mint három pozitív feedbackje is van. Így nagyobb a valószínűsége, hogy a vendéglátók tényleg értik a volunteering lényegét.

A véleményeket nem lehet törölni az oldaladról Forrás: Zetelaki Réka

Gyanús az is, ha a projekt már régebben regisztrált, de az utóbbi időben nincsenek kommentjeik. Ez legtöbbször azt jelenti, hogy bár jártak ott volunteerek, nem írták le a tapasztalataikat, mert nem akartak vitába bonyolódni. Ha ugyanis negatív véleményt írnak, nagy az esély rá, hogy a projektvezető is hasonlóképpen fog nyilatkozni róluk, így inkább nem kockáztatnak.

Beszélgessünk, mielőtt nekivágunk!

Miután felvesszük a kapcsolatot a hosttal, érdemes megejteni egy telefonos vagy videochat-beszélgetést, hogy lássuk, szimpatikusak vagyunk-e egymásnak. Ebből szinte azonnal kiderül, kivel van dolgod: szigorú rabszolgahajcsárral vagy lazább, nyitottabb projektvezetővel. Mindkét esetben

nagyon fontos, hogy lefektessük a szabályokat,

tisztázzuk a munka feltételeit, az ellátást, az internet-hozzáférést, a szabadidőt, a közlekedés kérdéseit és az egyéb elvárásokat. Jó tudni, hogy a közvetítő oldalak alapszabályai szerint általában napi 3-4 óra munkáért szállást, de 5-6-ért már legalább egy étkezést is biztosítaniuk kell a projektvezetőknek. Sokszor ilyenkor is szépítenek, de egy telefonos beszélgetéssel nagy eséllyel kiszűrhetjük a kellemetlen meglepetéseket.

Ösvényt vágtunk az óceánhoz Costa Ricán Forrás: Zetelaki Réka

Számtalanszor megtörtént, hogy a munkaadó egyre többet várt el tőlünk. Nőtt a munkaidő, nehezebbek lettek a feladatok, nem működött az internet, vagy a szabadidőben keletkeztek korlátozások.

Ha úgy érezzük, hogy kihasználnak minket, jobb elébe menni a dolognak,

és első körben újra tisztázni a feladatköröket.

Rájöttünk arra is, hogy a saját védelmünk érdekében jobb az elejétől felírni és figyelni, pontosan hány órát dolgozunk, és milyen feladatokat csinálunk meg. Sokszor előfordult, hogy egyszerű félreértésről volt szó, és az elvárások újra átbeszélésével meg is szűnt a probléma. Soha ne felejtsük el, hogy nem főállású dolgozók vagyunk, hanem volunteerek. Ha a beszélgetés sem használ, akkor minden jogunk megvan rá, hogy otthagyjuk a projektet.

Projektvezetőnk, Carlos és barátnője Panamában Forrás: Zetelaki Réka

A leggyakoribb munkák

Ha bulis tengerpartokra vagy nagyvárosokba vágyunk, leginkább hostelekben találunk munkát.

Itt általában öt-hat órát kell dolgozni, és a szállás mellett reggelit biztosítanak.

A munka legtöbbször recepciózás, vendégfogadás, takarítás, pultozás vagy épp reggeliztetés. Ezeken a helyeken inkább olyan emberekre van szükség, akik szeretnek nyüzsögni, a hivatalos munkaidőn kívül is ott lógnak a hostelben, szórakoztatják a vendégeket, buliznak velük, és persze ha szükség van rá, készenlétben állnak.

A vidéki hosteleknek is jó a hangulata esténként Forrás: Unsplash/Teddy Kelly

A szállás általában nem több, mint egy ágy az egyik többágyas szobában, a reggeli pedig tipikus hosteles száraz kaja. De biztosan lesz szabadidőnk, hogy körbenézzünk a városban és a környéken, és társaságból sem lesz hiány. Ha tényleg csak ismerkedni és bulizni szeretnénk, ez a legjobb választás. Arra azonban figyeljünk, hogy

a jó helyek hamar betelnek,

sokszor fél évre előre érdemes írni nekik. Ezeknek a helyeknek az lehet a buktatója, hogy az utóbbi években vérszemet kaptak a vendéglátósok, és az egész személyzetet ingyenes volunteerekkel próbálják pótolni. Szóval bőven benne van a pakliban, hogy bár recepciózni vesznek fel, végül a konyha- és vécétakarítást is ránk sózzák.

A reggeliztetés is a munka része lehet Forrás: Pixabay/Allanlau2000

Ennél még neccesebbek szoktak lenni a hotelek projektjei. Itt általában tényleg nem szól másról a dolog, minthogy az állandó munkaerőt pótolják. Viszont nagy valószínűséggel itt nem pakolnak ránk plusz munkát, mivel minden feladatra van személyzet. A munkát és a munkaórákat azonban szigorúan veszik, és nem szeretik, ha ismerkedünk a vendégekkel.

Önfenntartó projektek

Az utóbbi években, sőt évtizedekben gombamódra nőnek az önfenntartó ökofarmok világszerte, és ezekben mindig jól jön egy dolgos kéz. A legtöbbször világból kivonulni vágyó fiatalok végzik a kétkezi munkát új technológiákat is bevetve, de akadnak olyan gazdák, akik jó mókának tartják a vendégek fogadását.

A szabadidőben mindig lehet új barátokat szerezni Forrás: Zetelaki Réka

A jó hír, hogy ha ilyen helyet választunk, azonnal a csapat részévé válunk, és komolyabb feladatokat is ránk bíznak. Az ilyen projektek nyitottabbak az új meglátásokra, hiszen a saját munkájuk egyszerűsítése nekik is céljuk, ezért sokszor rugalmasan állnak hozzá az ötleteinkhez.

Itt általában napi háromszor kapunk ételt, főként az ott termelt javakból.

A főzés és az étkezés persze közös, szóval igazi csapat alakul ki. Ha viszont ódzkodunk a kemény munkától, akkor nem járunk jó helyen. Az állattartás miatt sokszor korán kell kelni, és bár általában délelőtt már végzünk is a munkával, azért ez alapvetően fárasztó életmód.

Kreatív projektek

Ha csak egy-két hétben gondolkozunk, könnyen találunk olyan projektet, ahol önálló ötletekkel várják a jelentkezőket. Ilyen lehet például a hostelfelújítás, a falfestés, a kertrendezés, a medenceépítés, de akár workshopokat is tarthatunk. Ezek a leginkább kockázatos munkák, mivel sosem lehet tudni, hogy életünk egyik legjobb élményében lesz-e részünk, vagy csalódottan fogunk lelépni néhány nap után.

Jimmy az éttermét akarta felújítani Kolumbiában Forrás: Zetelaki Réka

Viszont mindenképpen előny, hogy lazább a munkaidő, és általában olyan kreatív feladatokat kell végeznünk, amihez tényleg kedvünk van. Sok múlik az önkéntesen, hiszen szükség van a kreativitására, és jó esetben tényleg maradandót alkothat.

Ugyanakkor nem mindig egyszerű egymásra hangolódni a projektvezetővel,

hiszen előfordulhat, hogy teljesen mások az elképzelései. Ráadásul itt az eredmény is szubjektív, szóval fontos, hogy minden lépés előtt egyeztessünk.

Tanítványaimmal Ecuadorban Forrás: Zetelaki Réka

Sokszor találkoztunk olyan projektvezetővel, aki nagyon jó fej volt, de valójában maga sem tudta pontosan, hogy mit akar. Ilyenkor óvatosan kell eljárni, ki kell kényszeríteni az instrukciókat, mert különben konfliktus lesz a vége.

A kreatív projektekben a bizalom a lényeg,

és mivel komolyabb kontroll nincs, a nap végén érdemes leülni egy sör mellett, és megbeszélni az eredményeket. Ha sikerül az együttműködés, nemcsak jó élményben lehet részünk, de életre szóló barátságra is szert tehetünk.

Hosszabb távú munkák

Persze akadnak olyan érdekes projektek is, amelyek hosszabb távra szólnak. Főként elmaradottabb régiókban, fejlődő országokban mindig várnak olyanokat, akik valamilyen speciális tudást tudnak megosztani. Ilyen a nyelvtanítás vagy a zenei, művészeti képzés, az informatika, vagy éppen csak a gyerekekkel való foglalkozás, napközizés is.

Számos közösségben a zeneoktatás is hiánypótló Forrás: Zetelaki Réka

Hasonló a bébiszitterkedés is, amelynek leginkább a nyelvtanulás és -tanítás a célja, bár itt is jól meg kell nézni, hogy milyen családhoz kerülünk. Jó móka animátorkodni hotelekben, strandokon vagy gyerektáborokban, vagy éppen állatmentésben, állattartásban dolgozni. Ha van valamilyen speciális készségünk vagy képesítésünk akár sport, művészet vagy kétkezi munka terén, akkor a megfelelő kulcsszavakkal rá tudunk keresni azokra a projektekre, amelyeknek pont ránk van szüksége. Ha így alakul, biztosan kedves fogadtatásban lesz részünk.