Sokkoló fedélzeti videó készült a repülő lezuhanásáról

Rovos Rail Tours Convair hajótőmű tűz baleset
Vágólapra másolva!
Különleges videó került elő arról a légi balesetről, amely július 10-én történt Dél-Afrikában.
Vágólapra másolva!

A felvételen a fedélzetről látható, amint a Convair 340 típusú repülőgép jobb oldali hajtóműve kigyullad, majd a gép lezuhan. Az egyik utas arról beszél közben, hogy ennek nagyon rossz vége lesz, és nem érti, miért rázkódik így a repülő. A film még a becsapódás után is folytatódik, ahogy az emberek egymást szólítgatják, ekkor már a kép elsötétül.

A gép, amely az 1947-1954 között gyártott CV-240 alaptípus meghosszabbított változata, a Rovos Rail Tours tulajdonában volt, amely 2009-ig használta azt luxusszafarikra. Épp egy tesztrepülést hajtott végre, miután a Martin's Air Charter színeiben ismét repülésképes állapotba akarták hozni.

Július 12-én indult volna ugyanis a hollandiai Lelystadba,

miután az ottani Aviodrome múzeumnak ajándékozták. A repülőgépen ült a múzeum három holland képviselője is, akik túlélték a balesetet. A fedélzeten tartózkodó 4 fős személyzet és 15 utas közül négyen életveszélyes sérülést szenvedtek, egy repülési mérnök később meghalt. A repülő egy ipari épületre zuhant, a földi sérültek közül is meghalt egy ember.

Az Aviation Herald beszámolója szerint a felszállás után rögtön füstölni kezdett a repülő hajtóműve. A felszállásról készült videón ez látszik is.

A pilóta megpróbálta visszafordítani a pretoriai Wonderboom repülőtérre a gépet, ez azonban nem sikerült neki, a magasságvesztés miatt. A reptértől 5,7 kilométerre zuhant le. Készült egy olyan videó is, amely egy másik repülőről nézve mutatja a tragédiát.

A baleset után készült képek: