Verekedtek a pilótafülkében 11 ezer méter magasan

Iraqi Airways Boeing 737
Vágólapra másolva!
A két pilótát örökre eltiltják a repüléstől.
Vágólapra másolva!

Repülés közben összeverekedett a pilótafülkében az Iraqi Airways két pilótája. A repülő 37 ezer láb (11 278 méter) magasan járt, amikor a csetepaté kitört. A gép 157 utast szállított az iráni Mesedből Irakba.

A kakaskodásnak a repülőn tartózkodó biztonsági őrök vetettek véget.

Az utasok beszámolója szerint a pilótafülkében károk keletkeztek.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Alec Wilson

Az iraki közlekedési minisztérium közleményben tudatta, hogy vizsgálatot indított az ügyben, és mindkét pilótát azonnali hatállyal eltiltotta a repüléstől.

Nem fognak megmenekülni a kemény büntetéstől,

amelyek közül a legenyhébb az életre szóló eltiltás – áll a közleményben.

Az Iraqi Airways gépei 2015 óta nem repülhetnek az Európai Unióba, mert nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak – írja az AirLive.net.