Vilnius Európa G-pontja

Vilnius reklám G-pont
Vágólapra másolva!
A litván főváros így reklámozná magát, de nem mindenkinek tetszik.
Vágólapra másolva!

Szokatlan kampánnyal szeretné népszerűsíteni városát Vilnius vezetése. A turisták figyelmét egy olyan néppel szeretnék felkelteni, amelyen egy vörös hajú nő markol bele egy térképet ábrázoló lepedőbe Litvánia fővárosánál, a felirat pedig ez:

A kampányt élesen bírálta a katolikus egyház, mivel az épp Ferenc pápa szeptemberre tervezett látogatása elé esne. Az ügyben megszólalt a litván miniszterelnök, Saulius Skvernelis is, aki szerint a reklám ugyan nem lépi át az erkölcsi határokat, ám arra kérte a városvezetést, hogy a pápa látogatásáig halassza el a kampányt.

Inga Romanovskiene, a Go Vilnius turisztikai ügynökség menedzsere nagyon fontosnak nevezte a pápa látogatását, de azzal érvelt, hogy a város új látogatókat is be akar vonzani.

Az európai városok rengeteget költenek marketingre, ezért hatalmas a verseny.

Szerinte a fiatal egyetemisták által készített G-pontos kampány rendkívül jó ötlet, hogy Vilniusra irányítsa a figyelmet – írja a Daily Mail. Povilas Poderskis, a vilniusi városháza adminisztrációs vezetője a Delfi nevű lapnak kijelentette, hogy a kampányt, amely csütörtökön indul Londonban és Berlinben, semmiképpen nem halasztják el, mert ez a legjobb reklám a városnak a nemzetközi piacokon.

Szavazzon!

Ön mit gondol a reklámkampányról?