Átkergetik a jöttment turistát a felvidéki kísértetkastélyon

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Szellem- és Kísértetfesztiválnak otthont adó bajmóci vár szépséges, hangulata remek, csak épp nézelődni, bámészkodni nem lehet benne, pedig történelmi emlékei többet érdemelnének. Csak szervezett csoporttal látogatható, és szeretik pörgetni a turnusokat.
Vágólapra másolva!

Sajnos nem a Nemzetközi Szellem- és Kísértetfesztivál idején (idén április végén, május elején volt) érkeztünk a legszebb szlovákiai várkastélynak tartott bajmóci történelmi épülethez, de legalább bízhattunk benne, hogy nem lesz olyan tömeg benne, mint egy nagy rendezvény idején, amikor 50 ezren is összesereglenek pár nap alatt, sokan zombinak, vámpírnak vagy szellemnek öltözve. Abban is reménykedhettünk, hogy a mellette lévő strand vonzóbb sokaknak egy 35 fokos, hétköznap délután.

A várhoz fűződik egy kísértetes sztori.

Sok száz évvel ezelőtt egy nőt hűtlenséggel vádoltak, amit ő persze tagadott. A férje bizarr igazságpróbát követelt: vesse le magát a mélybe a toronyból, és ha túléli, ártatlan. Az asszony kisgyerekükkel együtt ugrott le, és persze nem élte túl: a mendemonda szerint ők járnak vissza szellemként, páran látni vélték az asszony sziluettjét, hallani vélték a síró kisdedet.

De vissza a jelenbe!

A parkolás nem volt könnyű, hiszen Bajmócon egy helyen van maga az impozáns vár, egy gyerekeknek szánt dinópark, egy strand és a városi állatkert, ezek pedig értelemszerűen sokakat vonzanak a szabadba, pláne egy forró nyári délutánon. A fenti, távoli parkolóban végül akadt egy-két hely, de ahogy láttam, az út szélén álló kocsikat sem büntették, talán a helyi rendőrség belátta, hogy egyszerűen kevés a kialakított parkoló. Csütörtök délután két óra volt, mi lehet ott egy nyári hétvégén?

A kastélyparkban, a bejáratnál látható Corvin Mátyás hársfája, azaz annak maradványa. A legenda szerint 1301-ben ültették, fénykorában 28 méter magas volt: a településen gyakran megforduló Mátyás lakomákat rendezett az árnyékában. Ott még ehetünk fagyit, jégkását, ihatunk sört és bámészkodhatunk kedvünkre, mert aztán benn már nem nagyon lesz rá időnk. Bár a NatGeo beválasztotta Európa tíz legszebb vára közé, nézelődni nem nagyon engedik benn az embert.

A vár érdekessége egyik különlegessége - amellett, hogy igen pofás – az alatta lévő cseppkőbarlang, amely 22 méter széles, 6 méter magas és 26 méterrel fekszik a várudvar alatt. Itt kezdtük a túrát, miután megvettük a jegyeket (felnőtteknek 8, gyerekeknek 3,5 euró volt).

A kassza után már sietve tessékeltek is le minket a mélybe.

A várat csak csoportban lehet látogatni, csak szlovák nyelvű idegenvezető van, így folyton a kezünkbe nyomott magyar nyelvű kis prospektust kellett nézni a túra során, azt találgatva, épp mely teremben vagyunk.

Mire leértünk a barlangba, már menni is kellett tovább, talán a csoport eleje ott ácsorgott már pár perce. Nekünk annyi idő sem jutott, hogy körbenézünk rendesen, már caplattunk is fel több emeletnyit, így sok értelme nem volt a lenti – nekünk egy percig tartó – vizitnek. Ez a sietős tempó később is megmaradt, jellemzően egy-két percet hagyott a húsz-huszonöt fős szlovák csoportnak az idegenvezető, és amint elhadarta mondókáját, már mentek is tovább. Ekkor próbáltuk megnézni a képeket, bejárni a szűkös, de látványos termeket, szobákat, de több alkalommal is továbbhessegetett minket az utóvédnek beállított teremőr-kísérő.

Ő amúgy sem kedvelt minket, egyszer be is panaszolt a sietős tempót diktáló idegenvezetőnek.

Nagy volt a bűnünk, mobillal fotózni merészeltünk (vaku nélkül), és a társaságunkban lévő 11 éves kislány képes volt inni egy korty vizet egy kis flakon vízből... Mindezt a szaunának tűnő, 35 fokos várban. A csoportvezetőről ekkor kiderült, hogy nem csak szlovákul tud, csak ebben az esetben váltott angolra, jól ledorgált minket, rebellis, szabályokat felrúgó, folyton lemaradozó népséget.

A jóból keveset adnak

Mondani sem kell, azért próbálkoztunk a fotózással, hogy legalább utólag megnézhessük, hol is jártunk (ha már a helyszínen 5 másodperc jutott egy-egy festményre). Olyan is volt, hogy a szobába csak húsz ember fért be, mi (négy felnőtt, három gyerek) csak akkor, amikor már továbbment a szlovák csoport háromnegyede. A mögöttünk ballagó várőr hölgy ekkor is szigorúan nézett, és tessékelt tovább újabb folyosók és termek felé. Amire a brosúrában azonosítottuk, mely teremben vagyunk, már menni is kellett.

A túra végeztével, a várudvaron már lehet bámészkodni, de ott meg igazán nincs sok látnivaló. Összefoglalva, az igen pofás, történelmi emlékekkel bíró, filmekben is sokat mutatott vár megér egy kirándulást, több terme lenyűgöző, föntről remek a panoráma, és unikális a vár alatti cseppkőbarlang is. A jóból viszont keveset adnak, és ha nem telik minden szobában egy teremőrre, engedhetnék a csoportokat kulturálisan bámészkodni.

A vizitet követően körbejártuk kinn a várkastélyt.

Szép képeket lehet készteni a megmaradt várárok túlsó oldaláról,

és lehet nézegetni a vízben úszkáló teknősöket, hattyúkat, kacsákat, illetve a vár tövében bóklászó szarvasokat (mert az is van). Levezetésképp pedig beengedtük a dinóparkba a velünk lévő gyerekeket, felnőtt nélkül persze (3 eurós a jegy, többet nem is nagyon ér), és a szomszédos üzemegységben jegeskávéztunk egyet, hallgatva a Tyrannosaurus Rex fenyegető morgását.