Szürke emlékművek mögött sejlik fel Közép-Ázsia Svájcának arca

2018.10.06. 21:59

A volt szovjet tagköztársaságok között különös helyet foglal el az öt „sztánország", amelyek nevük azonos végződése ellenére nagyon különböző úti célok. Tádzsikisztán és Türkmenisztán például egészen más jellegű előkészületeket igényel, már csak a vízum és a drágább repülőjegyek miatt is. Üzbegisztánba vagy Kazahsztánon belül viszont egészen baráti árakon lehet repülni. Kirgizisztánról már nem is beszélve, amelyről kétrészes beszámolónk szól.

Kirgizisztánból nem is olyan régen még áldozatokat követelő politikai csetepatékról szóltak a hírek. Napjainkban azonban, úgy tűnik, a „sztánok" közül még Üzbegisztánt is megelőzve léphet a kazahok nyomába a nyitás, a gazdaság-, és persze turizmusfejlesztésben. A főváros, Biskek környékén kalandozva rövid idő alatt is lehetünk Sztalkerek egy posztapokaliptikus kanyonban, részesei a kirgiz nép legnagyobb sorstragédiáinak, vagy sassal vadászók a hegyek oldalán.

Szürke és elsőre nem túl barátságos: BiskekForrás: Juhász Péter

Volt egyszer egy posztszovjet szürke főváros

Kirgizisztánba nyilván több módon el lehet jutni. Ám aki keveset bíbelődne az önálló optimalizálással, és nem tervez heteket-hónapokat barangolni az országban, annak a Kazahsztánból tett kitérő ajánlható a leginkább. Mióta Budapestről is repüli az egyik fapados társaság az új kazah fővárost, Asztanát, azóta Kirgizisztán is nagyobb vonzerővel bír. Főként, hogy a nemzeti kazah légitársaságnál – mely egyébként Közép-Ázsia legjobbja lett nemrég – vállalható árú jegyek csíphetők meg, akár Asztanából, akár az ország déli központjából, Almatiból. Bár utóbbi közel van a határhoz, ahogy a túloldalon Biskek is, csak az igazán kalandkedvelőknek és a nagyon ráérősöknek éri meg a közúti átkeléssel próbálkozni.

Ez később a kirgiz oldalon válik nyilvánvalóvá.

Mi is egy hajnali járattal szálltunk le Biskekben. A világ hivatalosan második leghidegebb fővárosából, Asztanából nem egész másfél óra kell ahhoz, hogy a Manasz Nemzetközi Repülőtéren landoljunk. Kirgizisztán vízumköteles ország a magyar állampolgárnak is, ám turistáknak még meglehetősen hosszú idejű ott-tartózkodásnál is jár a mentesség. Ezt egyébként a beléptetéskor célszerű nekünk jelezni, hogy az ott dolgozó tisztviselő utána nézhessen az információnak - legalábbis az én esetemben erre volt szüksége, de aztán széles mosollyal engedett utamra.

Vezetőnk már várt ránk. Marat hosszú éveket dolgozott nyugati-európai civil szervezeteknél, kiválóan beszél angolul, de azt mondja, boldogul a némettel és kicsit a franciával is. A németre nem csak a korábbi munkái adnak magyarázatot: elárulja, hogy apai nagyapja német származású volt, aki az országban telepedett le évtizedekkel korábban. Marat két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy végleg felhagy európai munkáival. Hazatér, hogy – mint mondja – egyrészt családja mellett legyen, másrészt megcsinálja a maga üzletét a felfutó kirgiz turizmusban. Mi vagyunk az első magyar kuncsaftjai, de szolgáltatott már szingapúriaknak, braziloknak és Európa más országaiból érkezetteknek is.

Kirgizisztán olyan, mint Közép-Ázsia Svájca" – erősíti ezt a nem új keletű vélekedést kalauzunk. 

Biskek külvárosi területénForrás: Juhász Péter

A kirgizek magukat stabil, békés, fejlődő ország lakóinak szeretik látni. Az önbizalom pedig rájuk is fér Kazahsztán árnyékában élve. Szomszédjuk önmagát a globális gazdasági és politikai színtérre is mindinkább beküzdi, melyben jelentékeny ásványkincs-tartalékai is hatalmas területen segíti.

A szovjet éra után, az 1990-es évek elején még attól voltak hangosak a kirgizekről szóló híradások, hogy kirgizek és az üzbégek ezerszámra estek áldozatául az Os városában zajló etnikai és politikai zavargásoknak. Így nyilván a kirgizeknek sem mindegy, hogyan tudják egyrészt imázsukat javítani, másrészt profitálni az elmúlt két-három évtized nemzetközi fejleményeiből.

Ha másból nem, legalább a turizmus felfutásából.

Ami pedig kirándulásunkat illeti: sok tanulságot előre lehetne bocsátani a rövid, kirgiz főváros környékét érintő utunkról. Az azonban biztos, helyi kísérő nélkül nehéz dolog lett volna a változatos terepen és a főként marsrutkákra (iránytaxi) épülő tömegközlekedéssel annyi mindent látni, mint végül sikerült. Vagy csak aránytalanul drágán.

A főváros persze önmagában sem érdektelen, de ha nem akarjuk „kötelező körökre" felfűzni a látogatást, érdemes legalább az Osh bazárt megnézni. Ez nemcsak az ország, hanem egész Közép-Ázsia egyik legnagyobb piaca. Nagyjából mindent lehet kapni, ami csak eszébe juthat bárkinek is, és a hely egyáltalán nem szolgál rá a közép-ázsiai piacokról élő szervezetlen képre. A felszínen káosz, kosz és zsúfoltság bőven van, de némi tájékozódás után belőhető, milyen árucsoportok melyik csarnokban vagy pavilonsoron vannak.

Az Osh bazár Biskekben: egész Közép-Ázsiában ismert piacForrás: Juhász Péter

Ugyanígy az is, hol érdemes ajándék kalpag-ot (a nemzeti fejfedő, az idősebbek közül sokan viselik), vagy manty-t keresni (hússal vagy más péppel töltött gombócok), esetleg besbermak-ot, azaz a kirgizek nemzeti tésztás-húsos, húslével felöntött ételét, amire – tekintve hogy nagyon drága még itt is – csak jeles napokon kerül lóhús.

Egy dolog viszont biztos nem javasolt (bár nem is lehet kapni mindenütt): pasztörizálatlan ló- vagy tevekumisz fogyasztása. Ilyesmit – hacsak nem kockáztatjuk az út hátralévő részének programját – legfeljebb már „dobozos" formában érdemes csak megkóstolni (mi egyébként Kazahsztánban tettük meg végül).

A biskeki szuperpiac egyik bejárataForrás: Juhász Péter

Biskek a maga szürke épületeivel, végelláthatatlan külvárosaival, jellemzően alacsony épületeivel, dugóival, az elvtársi szobrok sokaságávalegy eleven posztszovjet, nagyvárosnyi emlékmű. Mely - mondhatnánk - ekként lélegzik, ha ez nem jelentene furcsa ellentmondást az egész településre és az általunk meglátogatott részeire is rátelepedő szmoggal. A levegő minősége nem mindig, sőt, általában nem a legjobb, erősíti meg vezetőnk is. De az is biztos, az ilyen-olyan oroszos-szovjetes virtus már csak főként a közterek és épületek agyon-vöröscsillagozásában és a sok évtizede felhúzott hősi emlékművekben mutatkozik meg.

Ezzel szemben a főváros környéke változatos tájadottságokkal bír. Dombok, sztyeppék és ködbe burkolózó havas hegyek mind elérhetők néhány órás távolságra. Ahogy például a dunganok falvai is – róluk a beszámoló második részében olvashatnak majd.

Homérosz a kanyarban sincs

Manasz az igazi sztár - derül ki nagyon hamar, miközben dollárt és eurót váltunk a helyi pénzre, a kirgiz szomra. De ha vezetőnk nem is hangsúlyozná, akkor is nagyon hamar nyilvánvalóvá válna ez.

Manasz a kirgizek hőse, aki a 9. században az ujgurok ellen védte az ősi törzsek függetlenségét. Az ő és leszármazottai küzdelméről született hőskölteményt már a 11. században is említik források. Tetteinek részletes ismerete nélkül is valószínűsíthető, hogy rendkívüli figura lehetett, mert akkora eposzt kapott, ami nagyjából húszszor olyan terjedelmes, mint az Iliász és az Odüsszeia együttvéve.

Marat pedig kifejti: a kirgizek körében nagyon népszerű Manasz, névválasztásként is jó esélyekkel indul a gyermeket váró szülőknél. Valamint elég magától értetődő az is, hogy pavlovi reflexként az ő neve ugorjon be elsőként máskor is. Főként akkor, ha valami régi dolgot kell átkeresztelni vagy egy új épültet elnevezni. Mi sem természetesebb, hogy a főváros reptere is a nevét viseli, és megannyi utca, tér, országszerte is.

Manasz mindenüttForrás: Juhász Péter

A történelmi, illetve a kollektív emlékezet kérdése amúgy is meglehetősen központinak látszik a kirgizeknél. Ugyanakkor, ha ilyenekre vagyunk kíváncsiak, nem is kell messzire menni Biskektől. Közelében ugyanis ott van az ország egyik legfontosabb emlékkomplexuma, rögtön három mementóval.

Az emlékezetek helye

Chong-Tash faluhoz közel, a fővárostól mintegy 30 kilométerre áll az Ata Beyit emlékkomplexum. Valahol a lankásabb vidékek és a Kínán, valamint Kazah-, Üzbég-, Tádzsik- és Kirgizisztán területén át húzódó hatalmas Tien-san hegység alacsonyabb nyúlványai közötti határon. Busz, marsrutka nem jár ide, a legközelebbi leszállóhely is közel 4 kilométerre van. Így a kirgizek maguk is azt ajánlják, hogy aki teheti, két keréken tekerjen fel emlékezni.

Nincs mit csodálkozni azon, hogy a komplexum bejáratát fegyveres katonák őrzik, akik szigorú pillantással méregetnek hol minket, hol okmányainkat, amiket a vezető átad ellenőrzésre. Az „Atyák sírja" emlékhely – nagyjából így lehet nevét fordítani – egyszerre őrzi a fájdalmas kirgiz tragédiák emlékeit, és szólítja meg azokkal a látogatókat. A területen való leparkolás után pedig valami olyasmibe csöppenünk, ami bizonyos értelemben országszerte egyedülálló. 

Az emlékhely ugyanis az egyetlen olyan terület, amely a sztálini terror kirgiz áldozatainak állít emléket. 1938-ban a szovjet titkosrendőrség 137 (egyes források szerint 138, illetve 141, 144) kirgiz értelmiségit – tanárokat, tudósokat, politikusokat – végzett ki. Majd holttestüket az itteni téglagyárba dobták, mindezt teljes titokban. A helyiek ugyan állítólag pletykáltak az esetről, nyíltan szólni azonban – nem meglepő módon – évtizedekig senki nem mert.

A drámai történetre csak 1991 után derült fény, amikor a maradványokat véletlenül felfedezték a területen. A helyet befedték, ahhoz közel pedig kegyeleti helyet alakítottak ki. Most bárki megnézheti azt, ahová a grúz alkoholista cipész fiából lett diktátor rendszere elrejtette a világ elől rémtettét.

Felépítményt kapott a hely, ahol megtalálták a sztálini terror kirgiz áldozatainak maradványaitForrás: Juhász Péter

Mert bármennyire is tragikus eseményekről van szó, emlékezni a kirgizek nagyon jól tudnak, még ha a kötelesség maga fájdalmas is. 2016-ban adták át az Orosz Birodalom elleni kirgiz lázadás emlékművét ugyanitt. A lázadás szövevényes történetében álnok oroszok, naiv kirgizek, mindkét oldalon árulók, egyaránt helyet kapnak. De aztán, ahogy az az ilyen esetekben lenni szokott, az erősebb győz, ebben az esetben az erejének utolsó foszlányaival is dühödten csapkodó cári Oroszország, a kirgiz hazafiak pedig szó szerint hegyen-völgyön át menekülnek egészen Kínáig, illetve a Pamíron túli területekre is. A traumát bemutató emlékműnél örökláng ég, és zenei aláfestés segíti az emlékezést.

Ata Beyit területén emlékeznek meg az 1916-os felkelésről is, melyet erővel vert le a cári OroszországForrás: Juhász Péter

Ata Beyitben a legkevésbé szomorú hely az orosz és kirgiz nyelven is alkotó író, Csingiz Torekulovics Ajtmatov 2008-as síremléke, akit itt helyeztek örök nyugalomra. 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntették Magyarországon. Meglehetős konszenzus látszik abban, hogy Ajtmatov az eddigi legnagyobb kirgiz írónak számit, megkerülhetetlen reputációval.

Itt temették el a legnagyobb kirgiz írót, Csingiz AjtmatovotForrás: Juhász Péter

Ajtmatovot azonban nem pusztán nemzetközileg is elismert irodalmi teljesítményéért tisztelik. Ahogy vezetőnk is elmondja, művein keresztül sokat tett a kirgiz nyelv modernizálásáért. Ami pedig még fontosabb, hogy egyre karakteresebben elkülönítette azt az orosztól. Fontos mozzanat volt ez sok más néppel együtt a nagy szovjet olvasztótégelyben élő kirgizek számára.

A cikk második részében olvashat majd arról, milyen vadászni azzal az aranysassal, amit Kirgizisztán egyik nagyhírű madarásza képzett ki, hova érdemes akár egy-egy félnapos túrára menni a fővárosból, és arról, mi köze a 10. században épült híres minaretnek egy kövér kínai, kőbe vésett képmásához.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK