Félresikerült a nyugdíj előtt álló pilóta utolsó landolása

Aerolineas Argentinas
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Kollégái úgy búcsúztatták a nyugdíjba vonuló pilótát, hogy vízsugarakkal fogadták a repülőtéren, amikor hazatért utolsó útjáról. Az ünneplés végül elmaradt, a pilóta karrierje egy meglehetősen kellemetlen incidenssel ért véget. Kanyarodás közben ugyanis a repülőgép összeütközött a tűzoltóautóval, amely a tiszteletére rendezett vízsugárparádéért felelt.
Vágólapra másolva!

Az eset a Buenos Aires-i repülőtéren történt. A pilóta az Aerolíneas Argentinas légitársaság Airbus A430-300-asát vezette, és reggel 7 órakor landolt a reptéren. Gond nélkül áthaladt a vízsugarak alatt, majd ahogy a terminál felé kanyarodott, bal hajtóműve az egyik tűzoltóautónak ütközött – adta hírül a Reisereporter.

A kép illusztráció Forrás: AFP/Eitan Abramovich

A repülőgép elég súlyos károkat szenvedett, ideiglenesen ki kellett vonni a forgalomból. A légitársaság még vizsgálja az eset körülményeit és a pilóta felelősségét.