Alig indult el, már le is állt az új budapesti légi járat

Myway
Vágólapra másolva!
December elejétől felfüggesztette szinte összes járatának – köztük a budapestinek is – az üzemeltetését a grúz MyWay Airlines – írja az Airportal.hu repülési szakportál.
Vágólapra másolva!

Amint arról az Origo is beszámolt, október végén új légitársaság érkezett a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre. A grúz MyWay Airlines hetente két alkalommal, majd november 20-tól heti három napon nyújtott volna közvetlen összeköttetést Budapest és Tbiliszi között. Amint arra akkor is felhívtuk a figyelmet,

a hagyományos modellben induló légitársaság honlapja még fejlesztés alatt állt, ami előkészítetlenségre utalt.

Az első járat érkezése Tbilisziből Budapestre Forrás: Budapest Airport

Az Airportal.hu most arról ír, hogy a Tel Aviv-i kivételével a MyWay az összes járatát felfüggesztette december elejétől a gépek kihasználatlansága miatt. Azt ígérik, hogy a törölt járatokra repülőjegyekkel rendelkező utasok

az európai szabályoknak megfelelően visszatérítést és kártérítést kapnak.

A légitársaság most megvizsgálja, mely útvonalakat érdemes újraindítani a nyári időszakban.