A Vértest és a Gerecsét elválasztó Szárliget vasútállomásáról vágtunk neki a túrának déli irányban, az országos kéktúra jelzésen. Aki meg akar spórolni másfél kilométert és egy kis szántóföldön való gyaloglást, az 1-es út mentén álló – ma már nem működő – Birka csárdától is indulhat, ahol a busz is megáll. Innentől viszont már csak a lábunkra számíthatunk.
Néhány lépés után máris Csákányospusztán találjuk magunkat, amelyet egykor Csákányosegyháznak hívtak. A középkori falura ma már csupán egy XIII. századi templomrom emlékeztet. A turistaút érinti a falmaradványokat, amelyek bár nem túl nagyok, mégis festőien mutatnak a dombtetőn.
Csákányospuszta határában találjuk a Vértes egyik páratlan nevezetességét, a Mária-szakadékot.
A turistaháztól nagyjából 500 méteren keresztül szűk kanyonban követjük a kék jelzést.
Nem is oly rég még a nagy víztömegű Csákányos-patak formálta ezeket a hatalmas sziklákat, de manapság csak az eső vagy a tavaszi hólé csordogál a szurdok száraz kőóriásai között. Az elapadt patakot már a térkép sem jelöli.
A szurdoktól alig pár száz méteres kitérőt kell tennünk, hogy a kék kereszt és kék háromszög jelzésen elérjük a 2015-ben átadott Körtvélyesi-kilátót. A különleges, háromszög alakú épület legfelső szintjéről
több mint 10 méteres magasságból csodálhatjuk meg a körpanorámát.
Tökéletesen rálátni a 487 méter magas Nagy Csákányra – a Vértes legmagasabb pontjára –, kissé távolabb a Gerecse vonulatára, illetve a két hegység közt elterülő Tatabányára. Az alattunk északi irányban elterülő Tatai-medencében zajlott – vagy nem zajlott, hiszen a történészek máig nem jutottak egyezségre a kérdést illetően – 1100 évvel ezelőtt a bánhidai csata Árpád vezér és a morva fejedelem, Szvatopluk seregei között.
Ha továbbmegyünk a kék jelzésen, alig pár méter után egy magányosan álló kis temetőhöz érkezünk. Körtvélyespuszta és más eltűnt, elfeledett települések – Csákányos, Szenttamás- és Kapberekpuszta – hajdani lakosai nyugszanak itt, akiknek fejfáit az idő és a feledés egyszerre koptatja. A temető felett kiérünk egy erdészeti aszfaltútra. Még mindig a kék jelzést követjük, de kis kitérővel ellátogathatunk a Béla-forráshoz.
A felújított foglalásból gyengén csordogál a víz,
ráadásul a tábla felirata szerint nem is iható minőségű, ezért inkább a magunkkal hozott innivalóval frissítsünk.
Változatos – az erdészet által helyenként komolyan igénybe vett –, dimbes-dombos terepen érjük el a Vértes egyik legizgalmasabb várromját, a Vitányvárat. Szerencsére az erősen megroggyant falmaradványokat
az utolsó pillanatban sikerült megmenteni a végső pusztulástól.
A régészeti feltárással összekötött állagmegóvási munkálatok most is zajlanak, ennek nyomait mély árkok, kőhalmok és fekete fóliák jelzik. A vár még ebben az állapotában is romantikus hangulatot áraszt, érdemes elidőzni egy kicsit a romokon.
A vártól alig pár száz méterre egy ismeretlen művész bükkfába vésett portréval tisztelgett Rockenbauer Pál emlékének. A dombormű köré azóta számtalan turistaereklye került. Idén novemberben már 30 éve annak, hogy a televíziós ismeretterjesztés és a hazai természetjárás kiemelkedő alakja utolsó túrájára indult a Naszály oldalába. Műsoraival és életszemléletével örök nyomot hagyott a természetjárók szívében.
Piknikezésre vagy akár sütögetős táborozásra is tökéletesen alkalmas az innen alig egy kilométerre lévő Szarvaskúti pihenőhely. Aki régebben járt erre, düledező esőbeállóra, leromlott állapotú padokra és asztalokra emlékezhet, de ezeknek ma már nyoma sincs.
Új házikó épült a pihenőhelyen,
amely tökéletes menedék lehet kint alvós kirándulásokhoz, a kiépített tűzrakó hely pedig bográcsozásra is alkalmas.
Igaz, a forrás vize épphogy csordogál, de a vízben szegény Vértesben ezt is meg kell becsülni. Az összképet csak az itt felejtett szemét rontja. Sajnos a pihenőhelyek többségénél tapasztalt állapotok arról árulkodnak, hogy még mindig vannak olyanok, akik képtelenek betartani azt az egyszerű szabályt, hogy amit beviszünk az erdőbe, azt ki is kell hoznunk onnan.
Alig egy kőhajításnyira a pihenőhelytől felkapaszkodhatunk a Vörös-lyukhoz. Hogy a meredek, sziklás domboldalban megbúvó 5 méter hosszú üreg valószínűleg állatok otthonául szolgál, arról lábnyomok tanúskodnak.
A Szarvas-kúttól nem messze a kékről a pirosra fordulunk rá, majd több mint három kilométeren keresztül, egészen Vértessomló határáig követjük ezt a jelzést. A piros háromszög jelzésen tehetünk egy kis kitérőt a Nagy-Somlón emelkedő, 2015-ben felújított kilátóhoz. Az építmény eredetileg katonai célokat szolgált,
a megszálló szovjet csapatok megfigyelőtoronynak használták.
Nem csoda, hogy erre a nem túl magas, 330 méteres magaslatra esett a választásuk, tényleg tökéletesen belátni innen a környéket. A kilátó mellett igényes tűzrakóhely, fedett piknikezőasztal és -padok várnak ránk.
Innen már csak két kilométer túránk végcélja, Vértessomló központja. Az A-ból B-be való túrázásnak csak egy hátulütője van: rá vagyunk utalva a tömegközlekedésre. Ezen a környéken erre sem lehet panaszunk, a buszforgalom viszonylag sűrű, Vértessomlóról pedig mindössze 20 perc alatt eljuthatunk a környék központjának számító Tatabányára.
Forrás: Turista Magazin